Részletes keresés

A Tatabányai Törvényszék a 2021. február 26-án tartott előkészítő ülésen a különös kegyetlenséggel elkövetett emberölés bűntette miatt a vádlottat 17 év fegyházbüntetésre és 8 év közügyektől eltiltásra ítélte, mivel a vádlott a váddal egyező, bűnösségére is kiterjedő beismerő vallomást tett.

 

A Veszprémi Járásbíróság közúti veszélyeztetés bűntette miatt négy év börtönbüntetésre, négy év közügyek gyakorlásától eltiltásra, továbbá kilenc év járművezetéstől eltiltásra ítélte azt a 20 éves férfit, aki a közúti közlekedés szabályainak megszegésével okozott maradandó fogyatékosságot és súlyos egészségromlást a sértetteknek.

A Budai Központi Kerületi Bíróság egy hónapra – 2021. február 26-ig – elrendelte annak a férfinak a letartóztatását, akit rablás bűntettével gyanúsítanak. 

A megalapozott gyanú szerint a férfi 2021. január 18-án a kora esti órákban megjelent egy budapesti dohányboltban, az ott dolgozó sértett kezeit – gyorskötözővel – hátrakötötte, majd többek között felszólította arra, hogy ne kiabáljon és ne forduljon meg. Ezt követően kirángatta a pénztárgép kasszáját, majd a benne lévő készpénzzel elmenekült a helyszínről. 

Letartóztatását rendelte el a bíróság annak a férfinak, aki néhány hónap alatt tucatnyi lakást, autót foszthatott ki Mezőkövesden, és cselekményeivel akkor sem hagyott fel, miután nyomozás indult vele szemben.

A Tatabányai Járásbíróság a 2022. október 12-én tartott ülésen, a csempészett személy sanyargatásával, üzletszerűen elkövetett embercsempészés bűntette miatt indult ügyben, 3 hónappal meghosszabbította annak a szerb embercsempésznek a letartóztatását, aki 15 migránst zsúfolt össze egy hétszemélyes személygépkocsiban. A bíróság álláspontja szerint a letartóztatás meghosszabbítása a szökés, elrejtőzés veszélye miatt indokolt. A végzés végleges.

Otthonában tárolta és időnként ott is értékesítette a kábítószert a terhelt. Miután egy ideig megfigyelte, elfogta őt a rendőrség. Jelentős mennyiségű kábítószerre elkövetett kábítószer-kereskedelem bűntette miatt emelt vádat a terhelt ellen az ügyészég, a Budapest Környéki Törvényszék pedig 2022. október 19-én megtartott nyilvános és folytatólagos tárgyalásán hirdetett ítéletet a büntetőügyben.

Pályázási határidő

Pályázat a Budapesti XX., XXI. és XXIII. Kerületi Bíróság polgári ügyszakos csoportvezető bírói (302. számú) álláshelyének betöltésére

Bírósági vezetői tisztséget határozatlan időre kinevezett bíró tölthet be.

A pályázat elbírálásánál – a pályázatban foglaltakon túl – a tényleges bírói működési gyakorlat tartamának van jelentősége. 

A Veszprémi Járásbíróság két mongol állampolgár férfi bűnösségét állapította meg szexuális erőszak bűntette miatt, és az I. rendű vádlottat 7 év, míg a II. rendű vádlottat 6 év 6 hónap fegyházbüntetésre ítélte, valamint mindkét vádlottat 7 év időtartamra kiutasította Magyarország területéről. Kötelezte továbbá a bíróság a vádlottakat a bűnügyi költség megfizetésére, továbbá fenntartotta letartóztatásukat a másodfokú eljárás befejezéséig.

Pályázási határidő

Pályázat a Pesti Központi Kerületi Bíróság Perenkívüli Csoport polgári ügyszakos csoportvezető-helyettes bírói (316. számú) álláshelyének betöltésére

Bírósági vezetői tisztséget határozatlan időre kinevezett bíró tölthet be.

A pályázat elbírálásánál – a pályázatban foglaltakon túl – a tényleges bírói működési gyakorlat tartamának van jelentősége. 

A Tapolcai Járásbíróság tárgyalás mellőzésével meghozott büntetővégzésével 200.000 forint pénzbüntetéssel sújtotta, valamint 10 hónapra eltiltotta a közúti járművezetéstől azt a 68 éves tapolcai férfit, akivel szemben ittas állapotban elkövetett járművezetés vétsége miatt folyt büntetőeljárás. A bíróság kötelezte továbbá a vádlottat az eljárás során felmerült bűnügyi költség megfizetésére.

A Tapolcai Járásbíróság sikkasztás bűntette miatt 2 év – végrehajtásában 3 év próbaidőre felfüggesztett – börtönbüntetésre ítélte azt a német állampolgárt, aki közel 120 millió forint értékben sikkasztott el aranyérméket ismerősétől.

A bíróság kötelezte a vádlottat a büntetőeljárás során felmerült, közel másfélmillió forintos bűnügyi költség megfizetésére.

Típus: Határozat Határozat típusa: Egyedi határozat Sorszám: 418 Dokumentum: Letöltés Státusz: Közzétételkori szövegállapot szerinti Hatályos Év: 2019
Típus: Határozat Határozat típusa: Egyedi határozat Sorszám: 216 Dokumentum: Letöltés Státusz: Közzétételkori szövegállapot szerinti Hatályos Év: 2023
Típus: Határozat Határozat típusa: Egyedi határozat Sorszám: 285 Dokumentum: Letöltés Státusz: Közzétételkori szövegállapot szerinti Hatályos Év: 2023
Kép

Az egyes büntetőjogi tárgyú és ehhez kapcsolódóan egyéb törvények módosításáról szóló 2021. évi CXXXIV. törvény rendelkezései alapján 2022. március 1. napjától a közigazgatási ügyekben eljáró bíróságok hatásköre módosul.

Kép

A Nyíregyházi Törvényszéken az elmúlt napokban tartott rendezvénysorozat lehetőséget adott arra, hogy bemutassuk a bíróság értékeit, és azt, hogy azok megőrzésével a jövőben új értékeket teremthetünk.