Részletes keresés

2024. 04. 12.

A Debreceni Törvényszék, mint másodfokú bíróság 2024. április 11-én tanácsülésen hozott határozatot annak a vádlottnak az ügyében, aki autójával üldözőbe vette volt barátnőjét Debrecenben, ezzel veszélyeztetve a közúti közlekedést.

A Szegedi Járásbíróságon az elmúlt héten  (2016. június hó 20. és 2016. június hó 26. napjai között) összesen 11 migráns személy ügyében tartottak gyorsított bírósági tárgyalást. 
 
Típus: Határozat Határozat típusa: Szervezeti határozat Sorszám: 46 Dokumentum: Letöltés Státusz: Közzétételkori szövegállapot szerinti Hatályon kívül Év: 2020

A Budai Központi Kerületi Bíróság 2019. július 25-én egy hónapra elrendelte annak a terheltnek a letartóztatását, akit az ügyészség azzal gyanúsít, hogy 2019 júliusában több alkalommal is megtámadta és bántalmazta lakótársát egy VII. kerületi budapesti házban.

Közös erővel és a Terrorelhárítási Központ bevonásával csaptak le a rendőrök a gyanú szerint bűnszövetségben tevékenykedő terheltekre. 2022. november 18-án megtartott ülésén a Budakörnyéki Járásbíróság nyomozási bírája öt személyt tartóztatott le.  Bűnszövetségben elkövetett kábítószer-kereskedelem bűntettének és más bűncselekménynek miatt a Ceglédi Rendőrkapitányság nyomoz az ügyben.

A Debreceni Törvényszék, mint másodfokú bíróság a 2021. február 9-én megtartott nyilvános ülésén, a halálos közúti baleset gondatlan okozásának vétsége miatt indult büntetőeljárásban a Hajdúböszörményi Járásbíróság ítéletét járulékos kérdésekben megváltoztatta, míg a vádlott büntetését helybenhagyta.

2025. 05. 06.

A Fővárosi Törvényszék 2025. április 30-án elrendelte egy külföldi férfi ideiglenes átadási letartóztatását, akivel szemben a Krakkói Kerületi Bíróság bocsátott ki európai elfogatóparancsot. A férfit – 10 év szabadságvesztéssel fenyegetett – csalás és más bűncselekmény miatt, büntetőeljárás lefolytatása céljából keresik a lengyel hatóságok.

2025. 05. 13.

A Hódmezővásárhelyi Járásbíróság 2025. május 12. napján kihirdetett és jogerőre emelkedett ítéletével halmazati büntetésül egy év három hónap börtönben végrehajtandó szabadságvesztést és két év közügyektől eltiltást szabott ki a bíróság elé állított N. J. M. vádlottal szemben garázdaság vétsége, valamint rongálás vétsége miatt.

2025. 01. 16.

Az Ajkai Járásbíróság egy év – végrehajtásában egy év próbaidőre felfüggesztett – börtönbüntetéssel sújtotta azt a 68 éves ceglédi férfit, akivel szemben hulladékgazdálkodás rendje megsértésének bűntette miatt volt folyamatban büntetőeljárás. A bíróság kötelezte továbbá a vádlottat az eljárás során felmerült 330.812 forint bűnügyi költség megfizetésére.

Típus: Szabályzat Sorszám: 13 Dokumentum: Letöltés Státusz: Közzétételkori szövegállapot szerinti Hatályos Év: 2014
Típus: Határozat Határozat típusa: Szervezeti határozat Sorszám: 57 Dokumentum: Letöltés Státusz: Közzétételkori szövegállapot szerinti Hatályos Év: 2018
Típus: Határozat Határozat típusa: Szervezeti határozat Sorszám: 43 Dokumentum: Letöltés Státusz: Közzétételkori szövegállapot szerinti Hatályos Év: 2017
Típus: Határozat Határozat típusa: Szervezeti határozat Sorszám: 72 Dokumentum: Letöltés Státusz: Közzétételkori szövegállapot szerinti Hatályos Év: 2022
Típus: Határozat Határozat típusa: Szervezeti határozat Sorszám: 16 Dokumentum: Letöltés Státusz: Közzétételkori szövegállapot szerinti Hatályos Év: 2023