Részletes keresés

Kép

Az Országgyűlés tavaly decemberben fogadta el a fővárosi és megyei kormányhivatalok átszervezéséről szóló törvénycsomagot. A bíróságot érintő változás, hogy 2020. március 1. napjától a gyermek és a szülő, illetve más kapcsolattartásra jogosult személy kapcsolattartására vonatkozó határozat végrehajtásával kapcsolatos hatáskörök a gyámhivataloktól a járásbíróságokhoz kerülnek át.

2024. 06. 19.

Az Esztergomi Járásbíróság kiskorú veszélyeztetésének bűntette miatt indult ügyben tartott tárgyaláson hozott ítéletet egy férfivel szemben. A bíróság a férfi élettársát korábban jogerősen 2 év börtönbüntetésre, 2 év közügyektől eltiltásra ítélte, valamint 2 évre eltiltotta minden olyan tevékenységtől, melynek keretében tizennyolcadik életévét be nem töltött személlyel foglalkozna.

A bíróság a mai napon meghozott ítéletével a férfit 2 év börtönbüntetésre, 3 év közügyektől eltiltásra ítélte, valamint 3 évre eltiltotta minden olyan tevékenységtől, melynek keretében tizennyolcadik életévét be nem töltött személlyel foglalkozna. Az ítélettel szemben az ügyész a vádlott terhére, a szabadságvesztés súlyosításáért, a vádlott és védője felmentésért, illetve enyhítésért jelentett be fellebbezést.

Projekt neve:     

A szervezetfejlesztés a Kaposvári Törvényszéken az ítélkező munka támogatása érdekében ÁROP-1.2.18/A–2013–2013–0049.

Támogató szervezet:    

Közigazgatási Reform Programok Irányító Hatósága

Támogatás forrása:    

Az Európai Unió, az Európai Regionális Fejlesztési Alap és hazai központi költségvetési előirányzat vissza nem térítendő támogatása

Közreműködő szervezet:    

MAG-Magyar Gazdaságfejlesztési Központ Zrt.

A Szolnoki Törvényszéken júniusban két tárgyalási napon, 2018. június 21-én és 28-án további sértettek tanúkénti kihallgatásával folytatódik az ún. Kun-Mediátor ügy tárgyalása. A bíróság mindkét napra egész napos tárgyalást tűzött ki. Az eljárás ezen szakaszáig a bíróság 11 tárgyalást tartott az ügyben, melyekre összesen 67 tanút idézett meg, akik közül 47-en, azaz mindössze a megidézettek kétharmada jelent meg a bíróságon. A tárgyaláson megjelent tanúkat a bíróság részletesen, jellemzően több órán keresztül hallgatta ki.
Kép

Fontos mérföldkőhöz érkezett a Budapest Környéki Törvényszék (BKT), 2019. május 6-án épületbejárással egybekötött projektbemutatót tartott leendő székházában, a Hungária körút 179-187. szám alatt. A BKT az ország második legnagyobb ügyforgalmú bírósága, illetékességi területe Pest megyében több mint egymillió lakosra terjed ki, így elengedhetetlen a gyors, hatékony és időszerű ítélkezéshez és ügyintézéshez szükséges feltételek megteremtése. Ehhez biztosít lehetőséget az új székház.

2024. 12. 10.

A Telexen 2024. december 5-én „Óriási hiány van leírókból a bíróságokon, ez már a napi szintű munkát is ellehetetleníti” címmel megjelent írásra, a cikk által „sugallt (?) jegyzőképre” reagált a címben szereplő kifakadással a Fővárosi Törvényszék egyik polgári ügyszakos bírája, akinek ítélkező tevékenységét egy főiskolai végzettséggel rendelkező jogi asszisztens segíti. Az illető jegyző – igencsak embert próbáló bírósági munkája mellett – az egyik egyetem joghallgatója. „Ahol az én figyelmem véget ér, ott kezdődik az övé” – vallja jegyzőjéről a bírónő.

Típus: Határozat Határozat típusa: Szervezeti határozat Sorszám: 44 Dokumentum: Letöltés Státusz: Közzétételkori szövegállapot szerinti Hatályos Év: 2021
Típus: Határozat Határozat típusa: Egyedi határozat Sorszám: 321 Dokumentum: Letöltés Státusz: Közzétételkori szövegállapot szerinti Hatályos Év: 2023
Típus: Határozat Határozat típusa: Egyedi határozat Sorszám: 313 Dokumentum: Letöltés Státusz: Közzétételkori szövegállapot szerinti Hatályos Év: 2022
Kép

Minden pillanatot kihasznál ismeretei bővítésére az EJTN long term csereprogramjának magyar ösztöndíjasa. Breczkáné dr. Békési Gabriella szeptemberben kezdte meg 10 hónapos munkáját az Európai Unió Bíróságán (EUB), ahol még szabad idejében is a luxemburgi intézmény döntési mechanizmusának megismerésére koncentrál. A vele készült beszélgetésből kiderül, miként küzdenek meg a nemzetköziségből adódó kihívásokkal az uniós jogászok.

Típus: Határozat Határozat típusa: Egyedi határozat Sorszám: 35 Dokumentum: Letöltés Státusz: Közzétételkori szövegállapot szerinti Hatályos Év: 2023

2013. július 15-e a törvény értelmében a Bíróságok Napja. E nap az ország valamennyi bíróságán  munkaszüneti nap.

 A Zalaegerszegi Törvényszéken a nyári tárgyalásmentes időszak („ törvénykezési szünet”)  2013. július 16. napjától augusztus 16. napjáig tart.

 A tárgyalásmentes időszak alatt tárgyalásokat a megyében működő bíróságok  csak kivételesen, a jogszabályok által előírt soron kívüli esetekben  tartanak.

Pályázási határidő

221.E/2020. (V. 19.) OBHE 

határozat 

a Szegedi Ítélőtábla elnökhelyettesi állásának

 pályázati kiírásáról

Pályázási határidő

395.E/2020. (X. 26.) OBHE határozat 

a Nyíregyházi Törvényszék elnöki állásának pályázati kiírásáról

Pályázási határidő

80.E/2024. (II. 20.) OBHE határozat 

a Kaposvári Törvényszék elnöki állásának pályázati kiírásáról

Pályázási határidő

155.E/2024. (IV. 8.) OBHE határozat 

a Tatabányai Törvényszék elnöki állásának pályázati kiírásáról

Pályázási határidő

391.E/2024. (IX. 20.) OBHE határozat 

a Budapest Környéki Törvényszék elnöki állásának pályázati kiírásáról