Részletes keresés

Kép

A projekt szakmai vezetője, a Nemzeti Közszolgálati Egyetem Államtudományi és Közigazgatási Karának intézetvezetője egyebek mellett kiemelte: „A projektünk legfontosabb célja, hogy gyorsan, hatékonyan megvizsgáljon minden olyan előkérdést, amelyek az új bíróságok januári működéséhez szükségesek, és javaslatainkkal messzemenőkig támogassuk a közigazgatási szervezetrendszer felállításáért, és a jövő évtől annak működtetésért is ténylegesen felelős szaktárca, az Igazságügyi Minisztérium munkáját."

Kép

Az illetékről szóló 1990. évi XCIII. törvény (Itv.) 2020. január 1. napjától hatályos rendelkezései szerint, az alapítvány Itv. szerinti fogalma leszűkül
•    a magyar bíróságok által nyilvántartásba vett olyan alapítványra, amely a Civil tv. szerint közhasznú jogállással bír, illetve
•    más EGT-államban nyilvántartásba vett alapítványra, amennyiben igazolja, hogy teljesíti a Civil tv. szerinti közhasznú szervezetté történő minősítés feltételeit.

2024. 03. 22.

A Tatabányai Járásbíróság a csődbűncselekmény bűntette és a számvitel rendje megsértése bűntette miatt indult ügyben, előkészítő ülésen hozott ítéletet annak a férfinek az ügyében, aki a cég vagyonából thaiföldi ingatlant vásárolt. A bíróság a vádlottat 1 év 10 hónap, végrehajtásában 3 évre felfüggesztett börtönbüntetésre, 400.000 forint pénzbüntetésre ítélte, valamint 12,5 millió forint vagyonelkobzást is elrendelt. Az ítéletet az ügyész tudomásul vette, a vádlott és védője három munkanapot tartott fenn a jogorvoslati nyilatkozat megtételére.

2024. 05. 15.

A Komáromi Járásbíróság hivatalos személy elleni erőszak bűntette miatt indult ügyben hozott ítéletet azzal a férfivel szemben, aki késsel a kezében indult meg a kiérkező rendőrök felé nagyszülei házában. A bíróság a mai napon tartott előkészítő ülésen a vádlottat 2 év 4 hónap börtönbüntetésre és 3 év közügyektől eltiltás mellékbüntetésre ítélte. Az ítéletet a vádlott és védője tudomásul vette, az ügyész 3 munkanapot tartott fenn a jogorvoslati nyilatkozat megtételére, így az nem jogerős.

2025. 06. 10.

Az Ajkai Járásbíróság 1 rendbeli rongálás bűntette, 2 rendbeli rongálás vétsége és 1 rendbeli garázdaság vétsége miatt 1 év 6 hónap – végrehajtásában két évre felfüggesztett – börtönbüntetésre ítélte azt a 41 éves somlóvásárhelyi férfit, aki az élettársával történt veszekedést követően ittasan megrongált egy bankautomatát és két személyautót. A bíróság a vádlottat a büntetett előítélethez fűződő hátrányos jogkövetkezmények alól előzetesen mentesítette, továbbá kötelezte őt az eljárás során felmerült 152.846 forint bűnügyi költség megfizetésére.

Az Országos Bírói Tanács 2014. január 14-én ülést tartott. A Tanács működése óta eltelt csaknem két év alatt első alkalommal fordult elő, hogy az egyik tag más beosztásba történő áthelyezése miatt új tag került a testületbe. Dr. Virág Csaba 2014-től az Országos Bírósági Hivatalban folytatja munkáját, ezért az eddigi törvényszéken dolgozó póttagok közül a választáson elért legmagasabb szavazattal rendelkező Dr. Gerber Tamás, a Székesfehérvári Törvényszék elnöke nyert mandátumot az Országos Bírói Tanácsba.

Kép

2019. június 26-28. között rendezik meg az EJTN (European Judicial Training Network) éves közgyűlését az EU soros elnökségét betöltő Románia fővárosában, Bukarestben. A bírósági szervezetrendszert dr. Gyarmathy Judit, az OBH Elnökhelyettese, dr. Papp Zsófia a MIA NKO osztályvezetője és dr. Szilágyi Enikő MIA NKO-ra beosztott bíró képviseli. A közgyűlésen részt vesznek az EJTN tagjai, az EJTN tisztségviselői, az Európai Bizottság képviselője, a megfigyelők és a tagjelölt intézmények képviselői.

E tájékoztatás azokban az elektronikus kapcsolattartással érintett ügyekben irányadó, melyek esetében a bírósági eljárást megindító irat 2018. január 1-jén vagy azt követően érkezett elektronikus úton a kézbesítési rendszerbe, illetőleg azokban a közigazgatási ügyekben, melyekben a bírósági eljárást megindító iratot 2018. január 1-jén, vagy azt követően elektronikus úton a közigazgatási szervhez előterjesztették.

Év
2011
Közlöny
Fájl

Általános információk a nyomtatványok használatáról

A 2018. január 1. napján hatályba lépett polgári perrendtartásról szóló 2016. évi CXXX. törvény (továbbiakban: Pp.) 246. § (1) bekezdése szerint a járásbíróság hatáskörébe tartozó perekben a jogi képviselő nélkül eljáró fél:

A Szolnoki Törvényszéken szeptemberben három tárgyalási napon, 2018. szeptember 3-án, 10-én és 13-án további sértettek tanúkénti kihallgatásával folytatódik az ún. Kun-Mediátor ügy tárgyalása. A bíróság valamennyi napra egész napos tárgyalást tűzött ki. Az eljárás ezen szakaszáig 13 tárgyalást tartott a bíróság, melyekre összesen 78 tanút idézett meg, akik közül 56-an jelentek meg a bíróságon. A tárgyaláson megjelent tanúkat a bíróság részletesen, jellemzően több órán keresztül hallgatta ki. Vallomásukat az immáron 595 oldal terjedelmű tárgyalási jegyzőkönyvek tartalmazzák. 

A Fővárosi Közigazgatási és Munkaügyi Bíróság 2013. november 28. napján kelt ítéletében elutasította Ny. Rezső felperes keresetét abban a perben, amelyet a közigazgatási határozat bírósági felülvizsgálata iránt indított a Közigazgatási és Igazságügyi Miniszter alperes ellen.

Az ítélet ellen fellebbezésnek helye nincs.

Kép

Az Országgyűlés tavaly decemberben fogadta el a fővárosi és megyei kormányhivatalok átszervezéséről szóló törvénycsomagot. A bíróságot érintő változás, hogy 2020. március 1. napjától a gyermek és a szülő, illetve más kapcsolattartásra jogosult személy kapcsolattartására vonatkozó határozat végrehajtásával kapcsolatos hatáskörök a gyámhivataloktól a járásbíróságokhoz kerülnek át.

Kép

Fontos mérföldkőhöz érkezett a Budapest Környéki Törvényszék (BKT), 2019. május 6-án épületbejárással egybekötött projektbemutatót tartott leendő székházában, a Hungária körút 179-187. szám alatt. A BKT az ország második legnagyobb ügyforgalmú bírósága, illetékességi területe Pest megyében több mint egymillió lakosra terjed ki, így elengedhetetlen a gyors, hatékony és időszerű ítélkezéshez és ügyintézéshez szükséges feltételek megteremtése. Ehhez biztosít lehetőséget az új székház.

2024. 12. 10.

A Telexen 2024. december 5-én „Óriási hiány van leírókból a bíróságokon, ez már a napi szintű munkát is ellehetetleníti” címmel megjelent írásra, a cikk által „sugallt (?) jegyzőképre” reagált a címben szereplő kifakadással a Fővárosi Törvényszék egyik polgári ügyszakos bírája, akinek ítélkező tevékenységét egy főiskolai végzettséggel rendelkező jogi asszisztens segíti. Az illető jegyző – igencsak embert próbáló bírósági munkája mellett – az egyik egyetem joghallgatója. „Ahol az én figyelmem véget ér, ott kezdődik az övé” – vallja jegyzőjéről a bírónő.

logo

"Ügyfélkapcsolatok" projekt

A projektben megfogalmazott célok megvalósítása az ügymenet gyorsulását, a feladatvégzéshez szükséges elvárt erőforrás-mennyiség csökkenését, hosszú távon a feladatellátás közvetlen és közvetett (pl. a humán munkaerő ráfordítás, postázási díjak, papír felhasználás stb.) költségeinek redukálódását eredményezte.



A projekt során az alábbi három célt valósítottuk meg: