Részletes keresés
Egyre fontosabb szempont, sőt igény a hazai munkahelyeken, hogy kiemelt figyelem irányuljon a családbarát intézkedésekre. Nincs ez másképp a bíróságokon sem, hiszen cél, hogy a bírák és az igazságügyi alkalmazottak olyan körülmények között dolgozzanak, amelyek segítenek számukra a munka, a karrier és a magánélet összehangolásában.
Polgári, gazdasági, közigazgatási és munkaügyi perekben is egyszerűbbé, gyorsabbá és költségkímélővé teheti az eljárási cselekményeket a távmeghallgatás.
Az Országos Bírói Tanács (OBT) 2015. szeptember 8-án tartotta meg első őszi ülését, melyen először meghallgatta az Országos Bírósági Hivatal (OBH) Elnökének beszámolóját a 2014. évi tevékenységéről. Ezt követően az OBH elnökének ajánlásait és szabályzatmódosítását vitatta meg, majd fontos döntéseket hozott az OBT nemzetközi kapcsolatainak aktuális kérdéseiben.