Részletes keresés

Pályázási határidő

A Fővárosi Ítélőtábla elnöke 

pályázatot hirdet

Pályázási határidő



A Budapest Környéki Törvényszék elnöke 

pályázatot hirdet

Szekszárdi Törvényszék – Az OPV döntőjében szerepelt a Szekszárdi Törvényszék csapata

A Fővárosi Törvényszék 2014. január 22-én meghozott végzésével elutasította M. R. elítélt védőjének perújítási indítványát, amelyet azért terjesztett elő, mert a jogerős ítélet a vádlott távollétében született.

A Pesti Központi Kerületi Bíróság 2016. január 21-én ítéletet hirdetett egy - a 2015. szeptember 4-i Magyarország-Románia válogatott labdarúgó mérkőzésen elkövetett - hivatalos személy elleni erőszak bűntette miatt indult büntetőügyben. 
 
A Veszprémi Járásbíróság nyomozási bírája a szökés, elrejtőzés, valamint a bűnismétlés veszélyére tekintettel elrendelte az emberölés bűntettének elkövetésével gyanúsított D.S. előzetes letartóztatását az elsőfokú bíróság tárgyalás előkészítése során hozandó határozatáig, de legfeljebb 1 hónapi időtartamra, 2015. január 2-ig.
Előzetes letartóztatás meghosszabbítása a Buda-Cash ügyben
 
A Fővárosi Törvényszék 2016. március 9-én két hónappal meghosszabbította V. P. és T. P. Á. előzetes letartóztatását.
 
Az eljárás jelenleg ügyészi szakban van, a nyomozó hatóság befejezte a nyomozást és az iratokat a vádemeléshez szükséges további intézkedések céljából megküldte a Fővárosi Főügyészségnek.

Az elsőfokon eljáró Győri Törvényszék védekezésre képtelen személy sérelmére elkövetett emberölés bűntette miatt 15 év fegyházbüntetésre és 10 év közügyektől eltiltásra ítélte azt a férfit, aki 2018 januárjában Láziban egy egész napos italozást követően olyan súlyosan bántalmazta féltestvérét, hogy ő a sérüléseibe belehalt.

A harmadfokú eljárásban az elsőfokon eljáró Békéscsabai Járásbíróság döntését fogadta el a Szegedi Ítélőtábla, ezért az ifj. K. P. és társai ellen iparjogvédelmi jogok megsértése miatt indított büntetőügyben felmentette a VII. rendű vádlottat az ellene emelt vád alól.

A Pesti Központi Kerületi Bíróság előkészítő ülést tartott abban a büntetőügyben, amelyben a terheltet 2 rendbeli – egy esetben kísérleti szakban maradt – különösen nagy kárt okozó csalással és 2 rendbeli hamis magánokirat felhasználásával vádolja az ügyészség.   

Típus: Határozat Határozat típusa: Egyedi határozat Sorszám: 202 Dokumentum: Letöltés Státusz: Közzétételkori szövegállapot szerinti Hatályos Év: 2024
Típus: Határozat Határozat típusa: Egyedi határozat Sorszám: 212 Dokumentum: Letöltés Státusz: Közzétételkori szövegállapot szerinti Hatályos Év: 2024

A Szolnoki Törvényszék 2016. február 11. napján meghozott határozatával jogerőre emelkedett a Szolnoki Járásbíróság 2016. január 29. napján kelt végzése, amelyben 1 hónapra elrendelte annak a 14 éves lánynak és 16 éves fiú társának az előzetes letartóztatását, akik az ügyészi indítvány szerint megalapozottan gyanúsíthatók azzal, hogy 2016. január 25. napján 21.30 óra körüli időben a lány zagyvarékasi otthonában többszöri késszúrással kioltották a lány gyanúsított édesanyjának életét.

A Pesti Központi Kerületi Bíróság elsőfokon hivatali visszaélés bűntette miatt 1 év – 2 év próbaidőre felfüggesztett – börtönbüntetésre ítélt egy volt fellebbviteli főügyészt.

A Szombathelyi Járásbíróság ítéletet hozott a szombathelyi labdarúgó stadion és sportcsarnok üzemeltetési koncepciója elnevezésű dokumentum, mint közérdekű adat kiadása iránt indított perben. A bíróság kötelezte az alperest, hogy az üzemeltetési koncepció ítéletben meghatározott részeit küldje meg a felperes elektronikus levélcímére, ezt meghaladóan a keresetet elutasította.

A Fővárosi Ítélőtábla 2017. február 20-án Cs. R. L. vádlott ellen rablás bűntette és más bűncselekmény miatt indult büntetőügyben ítéletet hirdetett, az elsőfokú bíróság ítéletét a jogi minősítés és a büntetés kiszabása körében megváltoztatta.
 

Bűnösségének megállapítása mellett egy év – végrehajtásában 2 év 6 hónap próbaidőre felfüggesztett – szabadságvesztésre és 540.000 Ft pénzbüntetésre ítélte a Budai Központi Kerületi Bíróság azt a személyt, aki ellen gyermekpornográfia bűntette miatt emelt vádat az ügyészség. A bíróság a szabadságvesztés felfüggesztésének próbaidejére elrendelte a vádlott pártfogó felügyeletét is.

 

Kép

A civil szervezetek 2019. évre szóló beszámolóinak benyújtási határideje ebben az évben - a koronavírus miatt kialakult járványhelyzetre tekintettel - 2020. szeptember 30. napjára módosult.
Kérjük, hogy az alábbi, pontokba szedett, elektronikus beküldésre vonatkozó hasznos információkat mindenképpen olvassák el!