Részletes keresés

A Debreceni Törvényszéken 2025. május 29-én megtartott összbírói értekezleten Hajdú-Bihar vármegye bíróságainak elmúlt évben elért eredményeit összegezték bírósági vezetők.  Az értekezletet megelőzően közös sajtótájékoztatót tartott dr. Ocskó Katalin Éva, az Országos Bírósági Hivatal elnökhelyettese, Szilágyiné dr. Karsai Andrea, a Debreceni Ítélőtábla elnöke és dr. Vágó Zsolt, a Debreceni Törvényszék elnöke.

A sajtótájékoztatót dr. Ocskó Katalin a Debreceni Törvényszéken és a Debreceni Ítélőtáblán 2024-ben végzett ítélkező tevékenységre vonatkozó pár számadat ismertetésével kezdte, valamint néhány országos statisztikai adatot is megosztott a jelenlévőkkel. Az elnökhelyettes elmondta, hogy Hajdú-Bihar vármegye kiemelt jelentőségű, Debrecen a jogi élet egyik központja, ahol nemcsak a járásbírósági és törvényszéki, hanem az ítélőtáblai szint is jelen van. Debrecen mindig is a jogi közélet fókuszában volt, ezt erősíti a helyi jogászképzés színvonalemelő szegmense is.

Mindhárom vezető részéről elhangzottak országos és helyi adatok a bíróságokra érkezett, befejezett, illetve folyamatban lévő ügyekről. Szó esett az ügyforgalmi adatokról, az ítélkezés fő minőségi mutatóiról, időszerűségéről és megalapozottságáról. 

A sajtótájékoztatón Szilágyiné dr. Karsai Andrea és dr. Vágó Zsolt elnökök ismertették a bíróságok létszámadatainak helyzetét, beszámoltak a gazdálkodási, fejlesztési adatokról, valamint a helyi és országos képzésekről, továbbá hangsúlyozták a via video rendszer alkalmazásának az időszerűségre és költségtakarékosságra gyakorolt kedvező hatását is.

 

Galéria: https://birosag.hu/debreceni-torvenyszek/kepgaleriak/20250529/osszbiroi…

Megváltoztatta a Szegedi Ítélőtábla Gyurisné dr. Komlóssy Éva vezette büntető tanácsa az életveszélyt okozó testi sértés bűntette miatt R. Zoltán és társa ellen indított büntetőügyben A Gyulai Törvényszék I. fokon meghozott ítéletének R. Z. I. rendű vádlottra vonatkozó részét. Az I. rendű vádlott fegyházának tartamát 6 évről 8 évre súlyosította az ítélőtábla.
 

JOGI IDŐSZAKI KIADVÁNYOK MAGYAR NYELVEN A BÍRÓSÁGI KÖNYVTÁRAKBAN

 

JOG ÁLTALÁBAN

A demokrácia és a jogállamiság kapcsolata / Tóth J. Zoltán. – In: Jogtudományi Közlöny ISSN 0021-7166. – 74. évf., 7-8. sz. (2019. július-augusztus) p. 302-317.

Újragombolva:a jog kutatásának lehetőségei Michel Foucault után / Gyekiczky Tamás. – In: Jogtudományi Közlöny ISSN 0021-7166. – 74. évf., 6. sz. (2019. június) p. 266-276.

 

ALKOTMÁNYJOG

Az Országos Bírósági Hivatal elnöke 2013. január 1. napjától 2013. december 31. napjáig terjedő időtartamra megbízta dr. Tárkány-Szűcs Babettet, a Szegedi Városi Bíróság csoportvezető bíráját a Szegedi Törvényszék elnöki feladatainak ellátásával.

Dr. Tárkány-Szűcs Babett 1999. február 1. napjától volt bírósági fogalmazó a Csongrád Megyei Bíróságon, majd 2003. november 4. napjával bírósági titkári kinevezést kapott a Szegedi Városi Bíróságra.

Kép

2020. januárjával jelentős bírói béremelésre kerül sor, amelynek előkészítésével a kormány az Országos Bírósági Hivatalt, az Igazságügyi Minisztériumot és a Pénzügyminisztériumot bízta meg. Az ezzel kapcsolatos feladatokról egyeztetett az OBH elnöke Trócsányi László igazságügyi miniszterrel.

Kép

Az Országos Bírósági Hivatal (OBH) elnöke törvényi kötelezettségének eleget téve elkészítette a 2018. évről szóló beszámolóját. A dokumentum bemutatja az elmúlt év tevékenységét, a stratégiai célok alapján kitűzött és megvalósított feladatokat, valamint az elért eredményeket. 

Típus: Határozat Határozat típusa: Egyedi határozat Sorszám: 116 Dokumentum: Letöltés Státusz: Hatályos Év: 2018
Típus: Határozat Határozat típusa: Egyedi határozat Sorszám: 43 Dokumentum: Letöltés Státusz: Hatályos Év: 2018
Típus: Ajánlás Sorszám: 1 Dokumentum: Letöltés Státusz: Közzétételkori szövegállapot szerinti Hatályon kívül Év: 2014

A Szolnoki Járásbíróság 2018. szeptember 6-án hozott ítéletet annak a férfinak a büntetőügyében, aki a nem jogerős ítélet szerint, azért, hogy a bíróság az ellene folyamatban lévő másik büntetőügyben aznap ne tudjon tárgyalást tartani, 2017. szeptember 26-án reggel 8 óra körül a 112-es segélyhívószámon, telefonon, azt a kijelentést tette, hogy „tudomásom van arról, hogy a Szolnoki Járásbíróságon bomba van elrejtve”, amit többször megismételt.

Típus: Határozat Határozat típusa: Egyedi határozat Sorszám: 697 Dokumentum: Letöltés Státusz: Hatályos Év: 2018
Típus: Határozat Határozat típusa: Egyedi határozat Sorszám: 599 Dokumentum: Letöltés Státusz: Hatályos Év: 2018
Típus: Határozat Határozat típusa: Egyedi határozat Sorszám: 203 Dokumentum: Letöltés Év: 2017
Típus: Határozat Határozat típusa: Egyedi határozat Sorszám: 263 Dokumentum: Letöltés Év: 2017
Típus: Határozat Határozat típusa: Egyedi határozat Sorszám: 142 Dokumentum: Letöltés Státusz: Közzétételkori szövegállapot szerinti Év: 2019
Típus: Határozat Határozat típusa: Egyedi határozat Sorszám: 305 Dokumentum: Letöltés Státusz: Közzétételkori szövegállapot szerinti Év: 2019
Típus: Határozat Határozat típusa: Egyedi határozat Sorszám: 385 Dokumentum: Letöltés Státusz: Közzétételkori szövegállapot szerinti Év: 2019
Típus: Határozat Határozat típusa: Egyedi határozat Sorszám: 423 Dokumentum: Letöltés Státusz: Közzétételkori szövegállapot szerinti Hatályos Év: 2018