Részletes keresés

A Tatabányai Járásbíróság a 2022. szeptember 27. napján tartott előkészítő ülésen, súlyos testi sértés bűntette és más bűncselekmények miatt indult ügyben, 1 év 10 hónap börtönbüntetésre és 2 év közügyektől eltiltásra ítélte azt a férfit, aki késsel támadt haragosára az utcán. Az ítélet jogerős.

A Salgótarjáni Járásbíróság engedély nélküli vezetés szabálysértése miatt 20 nap elzárást, valamint 1 év járművezetéstől eltiltást szabott ki azzal a 17 éves nógrádmegyeri fiúval szemben, aki 2021. július 6-án engedély nélkül vezette az egyik rokona gépkocsiját, majd Karancsalja belterületén az út menti vízelvezető árokba hajtott.

A Nyíregyházi Járásbíróság 2021. június 24-én kétrendbeli közfeladatot ellátó személy elleni erőszak bűntette miatt indult eljárásban - bíróság elé állítás keretében - a fiatalkorú M.B.N. vádlottat 1 év 4 hónap – végrehajtásában 2 évre felfüggesztett - fogházbüntetésre ítélte és elrendelte pártfogó felügyeletét.

Pályázási határidő

Pályázat a Pesti Központi Kerületi Bíróság (P.I. Csoport) polgári ügyszakos csoportvezetői (289. számú) álláshelyének betöltésére

Bírósági vezetői tisztséget határozatlan időre kinevezett bíró tölthet be.

A pályázat elbírálásánál – a pályázatban foglaltakon túl – a tényleges bírói működési gyakorlat tartamának van jelentősége. 

Pályázási határidő

Pályázat a Pesti Központi Kerületi Bíróság (P.V. Csoport) gazdasági ügyszakos csoportvezetői (292. számú) álláshelyének betöltésére

Bírósági vezetői tisztséget határozatlan időre kinevezett bíró tölthet be.

A pályázat elbírálásánál – a pályázatban foglaltakon túl – a tényleges bírói működési gyakorlat tartamának van jelentősége. 

A Miskolci Járásbíróság előkészítő ülésen hozott jogerős ítéletet annak a férfinak az ügyében, aki megyeszerte több településen követett el lopási cselekményeket.

 

A Budai Központi Kerületi Bíróság egy hónapra – 2021. szeptember 18-ig – elrendelte egy férfinak a letartóztatását, akit felfegyverkezve elkövetett rablással gyanúsítanak. 

Letartóztatta a bíróság azt a férfit, aki ellen nagyobb értékre dolog elleni erőszakkal elkövetett lopás bűntette és más bűncselekmények miatt a Budapesti Rendőr-főkapitányság indított eljárást. A terhelt társát is elfogta a hatóság és a bíróság vele szemben is a legszigorúbb kényszerintézkedést rendelte el.

Az Esztergomi Járásbíróság folytatólagos tárgyaláson, csalás bűntette és más bűncselekmény miatt indult ügyben hozott ítéletet. 

A Nyíregyházi Járásbíróság nyomozási bírója 2022. június 8-án felfegyverkezve elkövetett garázdaság, önbíráskodás és magánlaksértés bűntette miatt indult eljárásban 2022. július 8-ig elrendelte R.O. és V.E.M. gyanúsítottak letartóztatását. 

A Salgótarjáni Járásbíróság 10 hónap börtönbüntetésre ítélt egy 21 éves férfit, aki rövid időn belül ötször vezetett eltiltás hatálya alatt.

A zabari fiatalember 2021 őszén, az egyik éjjel, Bátonyterenyén közlekedett egy személygépkocsival, annak ellenére, hogy őt a bíróság korábban jogerősen eltiltotta a járművezetéstől. A jármű nem volt megfelelően kivilágítva, ezért a rendőrök intézkedés alá vonták, ekkor kiderült, hogy a szélvédő repedt, a kilátást zavaró állapotban volt, illetve a terhelt a biztonsági övet sem használta.

A Fővárosi Törvényszék újabb előkészítő ülést tartott abban a büntetőügyben, amelyben az ügyészség az I. rendű vádlottat jelentős mennyiségű kábítószerre elkövetett kábítószer-kereskedelem bűntettével, a II., III. és IV. rendű terhelteket társtettesként forgalomba hozatallal elkövetett kábítószer-kereskedelem bűntettével, az V. rendű vádlottat pedig kereskedéssel elkövetett kábítószer-kereskedelem bűntettével vádolja.

Ítéletet hozott a bíróság annak a férfinak az ügyében, aki 2021 októberében egy Szerencs felé tartó vonatra szállt fel menetjegy nélkül a miskolci vasútállomáson.

Az indulást követően nem sokkal a sértett ellenőrizni kívánta a vádlott jegyét, és annak hiánya miatt elkérte igazolványait a szükséges iratok elkészítése miatt. A vádlott ekkor váratlanul ökölbe szorított kézzel felállt és hadonászni kezdett, hangosan fenyegette a sértettet, aki tartva a tettleges bántalmazás lehetőségétől, lemenekült a szerelvényről.

Pályázási határidő

Pályázat a Budapesti II. és III. Kerületi Bíróság elnöki (272. számú) álláshelyének betöltésére

Bírósági vezetői tisztséget határozatlan időre kinevezett bíró tölthet be.

A pályázat elbírálásánál – a pályázatban foglaltakon túl – a bírósági szakmai igazgatásban szerzett tapasztalatnak van jelentősége.

A Miskolci Járásbíróság egy hónapra elrendelte annak a nőnek a letartóztatását, aki Miskolcon négy idős, megromlott egészségi állapotú sértett ingatlanából vehetett magához készpénzt és értéktárgyakat. 

A rendelkezésre álló adatok szerint a gyanúsított – magát vízóraleolvasónak kiadva – 2022. július 29-én három belvárosi lakásba is bejutott, ahol az idős lakók figyelmét elterelve eltette azok pénztárcáját a bennük lévő 8-10 ezer forinttal, míg egy másik esetben a nagyszoba foteljában lévő sálak tetszettek meg neki.

A Komáromi Járásbíróság nyomozási bírája a 2022. július 29-én megtartott ülésen, kábítószer-kereskedelem bűntette miatt indult ügyben, egy hónapra elrendelte annak a büntetett előéletű férfinek a letartóztatását, aki fogyasztotta és terítette is a kábítószert. A bíróság álláspontja szerint a gyanúsított letartóztatása a bűnismétlés veszélye, valamint a bizonyítás veszélyeztetése miatt indokolt. A végzés végleges.

A fiatalkorú vádlott 2019. április 29-én reggel autóval az M1-es autópályán a Tata térségében lévő benzinkútra ment. A vádlott kiszállt az autóból, az autópálya szélére gyalogolt, a 2x2 sávon, valamint az azokat elválasztó sövényen átfutott az autópálya jobb oldalára és az ott parkoló szerb hatósági jelzésű autó -amiben nyolcan tartózkodtak- ablakát a nála lévő üvegtörő kalapáccsal betörte, majd a szerb állampolgárságú sértett műszerfalra helyezett táskáját, benne 5.000 euró készpénzzel elvitte.

A férfi 2020. július 25-én délután felkereste komáromi ismerősét, aki egy harmadik férfival egy gépkocsit szerelt. A vádlott érkezése után megérkezett a sértett, aki a ház előtt az utcán leparkolt az autójával. A vádlott – kihasználva, hogy a többiek nem figyelnek rá - bement az udvaron lévő műhelybe, elvette az autó indítókulcsát, majd a járművel Almásfüzitőre ment a barátnőjéhez. A jogosítvánnyal nem rendelkező vádlottat Almásfüzitőről visszafelé vonták ellenőrzés alá a rendőrök.

Az Esztergomi Járásbíróság a hulladékgazdálkodás rendjének megsértése bűntette miatt indult ügyben, jogerős büntetővégzésében 10 hónap, végrehajtásában 2 évre felfüggesztett börtönbüntetést szabott ki azzal a férfivel szemben, aki engedély nélkül bontott személygépkocsikat az ingatlanán.

A megállapított tényállás szerint a férfi 2021. május 12-ét megelőző két hónapban három darab roncs állapotban lévő, motor és váltó nélküli személygépkocsit szerzett meg, amelyeket a tokodaltárói ingatlanra szállított.  

A Miskolci Járásbíróság elrendelte annak a nőnek a letartóztatását, aki a megalapozott gyanú szerint 2023. június 7-én délután Miskolc egyik utcáján az idős sértett asszonyt hátulról fejen ütötte azért, hogy értékeit megszerezze. A sértett az árokba esett, a terhelt ekkor tovább bántalmazta és igyekezett elvenni ékszerét, karóráját, de nem járt sikerrel. Elvette viszont a szatyrát, amelyben pénztárca, esernyő és élelmiszerek voltak.

A gyanúsított cselekménye bizonyítottság esetén alkalmas lehet rablás minősített esetének és súlyos testi sértés bűntettének a megállapítására.