Részletes keresés

Pályázási határidő

Pályázat a Budapesti IV. és XV. Kerületi Bíróság elnöki (273. számú) álláshelyének betöltésére

Bírósági vezetői tisztséget határozatlan időre kinevezett bíró tölthet be.

A pályázat elbírálásánál – a pályázatban foglaltakon túl – a tényleges bírói működési gyakorlat tartamának, valamint a bírósági szakmai igazgatásban szerzett tapasztalatnak van jelentősége. 

A Salgótarjáni Járásbíróság – tárgyalás mellőzésével, büntetővégzésben – 1 év, végrehajtásában 2 év próbaidőre felfüggesztett börtönbüntetést szabott ki kapcsolati erőszak bűntette, zaklatás bűntette, valamint garázdaság vétsége miatt egy negyvenöt éves mátraverebélyi férfival szemben.

A Budai Központi Kerületi Bíróság 2017. november 17-én lakhelyelhagyási tilalmat rendelt el azzal az újabb kilenc gyanúsítottal szemben is, akik a gyanú szerint rész vettek egy labdarúgó mérkőzés szünetében kirobbant verekedésben. Ellenük súlyos testi sértés bűntette és csoportosan, nyilvános rendezvényen elkövetett garázdaság bűntette miatt folytat nyomozást a Budapesti Rendőr-főkapitányság Nyomozó Főosztály Életvédelmi Osztálya.

Ítéletet hozott a Miskolci Járásbíróság azoknak a vádlottaknak az ügyében, akik egy vendéglátóipari egységben ismerkedtek meg a sértett férfival, majd annak lakásán nyugtatót tettek italába és értékeit magukhoz véve távoztak a helyszínről.

A Tatabányai Járásbíróság a 2023. november 16-án tartott nyilvános, folytatólagos tárgyaláson, lopás bűntette ügyében hozott ítéletet. A bíróság a vádlottat 3 év 8 hónap börtönbüntetésre, mellékbüntetésként 4 év közügyektől eltiltásra ítélte, valamint rendelkezett a Bicskei Járásbíróság lopás és sikkasztás bűntette miatt 2019. május 17-én jogerős ítéletével kiszabott 2 év – végrehajtásában 4 évi próbaidőre felfüggesztett – börtönbüntetés végrehajtásáról is.

A Salgótarjáni Járásbíróság büntetővégzésben, tárgyalás mellőzésével 1 év 2 hónap – végrehajtásában 2 év próbaidőre felfüggesztett – fogházbüntetést szabott ki egy helyi férfival szemben garázdaság vétsége, valamint könnyű testi sértés vétsége miatt.

Az Ajkai Járásbíróság ítéletet hozott abban a büntetőügyben, melynek román állampolgárságú I. és III. rendű vádlottját csempészett személy sanyargatásával elkövetett embercsempészés bűntette miatt vonták felelősségre, míg a román-moldáv kettős állampolgárságú II. rendű vádlottal szemben a fentieken túl segítségnyújtás elmulasztása bűntette miatt is folyt büntetőeljárás. A bíróság az I. rendű vádlottat 5 év börtönbüntetésre ítélte és 10 évre kiutasította Magyarország területéről, a II.

Az Ajkai Járásbíróság 1 év 3 hónap börtönbüntetésre és 2 év közügyek gyakorlásától eltiltásra ítélte azt a 46 éves devecseri nőt, akivel szemben kiskorú veszélyeztetésének bűntette miatt folyik büntetőeljárás.

Ítéletet hozott a Kazincbarcikai Járásbíróság annak a férfinak az ügyében, aki a bíróság által megállapított tényállás szerint 2020. május elején az esti órákban Rudabányán előbb szóváltásba került, majd dulakodott az ittas állapotban lévő sértettel, akit előbb puszta kézzel bántalmazott, majd kis idő múlva – miután a sértett által hozott sikáló a terhelthez került – ezzel az eszközzel ütötte tarkón a futva menekülő férfit. Ezt követően a vádlott meg is rúgta az ülő helyzetben lévő sértettet, míg egy másik jelen lévő személy egy nála lévő favesszővel ütött rá. 

A Komáromi Járásbíróság a 2024. január 24. napján tartott ülésen, csoportosan elkövetett kifosztás bűntette miatt 3 gyanúsított letartóztatását rendelte el 1-1 hónapra. A bíróság álláspontja szerint a letartóztatás elrendelése a gyanúsítottak eljárásban való jelenlétének biztosítása, valamint a bűnismétlés veszélye miatt indokolt. A végzést az ügyész tudomásul vette, azonban az nem végleges, mivel a gyanúsítottak fellebbezést jelentettek be. A védők az ülésen nem voltak jelen.

A Tatabányai Járásbíróság a 2024. február 28-án tartott ülésen, rablás bűntettének kísérlete, súlyos testi sértés bűntette, garázdaság vétsége és könnyű testi sértés vétsége miatt indult ügyben, 1 hónapra elrendelte a letartóztatását annak a férfinek, aki egy nap alatt három nőt támadott meg Tatabányán. A gyanúsított büntetett előéletű, a terhére rótt rablás bűntettének kísérletét különös visszaesőként követte el, ezért a letartóztatás a bűnismétlés veszélye miatt indokolt.

Pályázási határidő

Pályázat a Budai Központi Kerületi Bíróság 

Büntető Csoport csoportvezető

(295. számú) álláshelyének betöltésére

Bírósági vezetői tisztséget határozatlan időre kinevezett bíró tölthet be.

A pályázat elbírálásánál – a pályázatban foglaltakon túl – a tényleges bírói működési gyakorlat tartamának van jelentősége.

A Győri Járásbíróság nyomozási bírája az elsőfokú bíróságnak a tárgyalás előkészítése során hozott határozatáig, de legfeljebb további három hónapra meghosszabbította a bőnyi általános iskolában történt késelés gyanúsítottjának letartóztatását. A bíróság a fogvatartást a gyanúsított életkorára figyelemmel továbbra is javítóintézetben rendelte végrehajtani.

A bíróság az ügyészi indítvánnyal egyezően indokoltnak látta a legsúlyosabb, személyi szabadság elvonásával járó bírói engedélyes kényszerintézkedés meghosszabbítását.

Megrongálta, eltulajdonította a környéken élők tulajdonát, majd a bűnügyi felügylet szabályait is súlyosan megszegte a terhelt. Rablás bűntette és más bűncselekmények elkövetésének gyanúja miatt a Ráckevei Rendőrkapitányság indított eljárást az ügyben, a Budakörnyéki Járásbíróság nyomozási bírája 2024. október 8-án megtartott ülésén elrendelte a férfi letartóztatását.

Az Esztergomi Járásbíróság kiskorú veszélyeztetésének bűntette miatt indult ügyben tartott folytatólagos tárgyaláson hozott ítéletet a szülőkkel szemben. A bíróság a vádlott nőt 2 év börtönbüntetésre, 3 év közügyektől eltiltásra, a férfit 1 év 6 hónap börtönbüntetésre és 2 év közügyektől eltiltásra ítélte, a vádlottak szülői felügyeleti jogát megszüntette, továbbá 3-3 évre eltiltotta őket bármely olyan foglalkozás gyakorlásától vagy egyéb tevékenységtől, amelynek keretében 18.

2025. 04. 08.

A Veszprémi Járásbíróság 6 év börtönbüntetésre, 10 év közúti járművezetéstől eltiltásra ítélte és 6 évre eltiltotta a közügyek gyakorlásától a halált okozó, ittas állapotban elkövetett közúti járművezetés és segítségnyújtás elmulasztásának bűntettében bűnösnek talált 32 éves I. rendű vádlottat, míg társát, a 26 éves II. rendű vádlottat segítségnyújtás elmulasztásának bűntette miatt 600.000 forint pénzbüntetéssel sújtotta. A bíróság kötelezte továbbá a vádlottakat az eljárás során felmerült, közel egymillió forintos bűnügyi költség megfizetésére.

Előkészítő ülésen hozott ítéletet a Kazincbarcikai Járásbíróság annak a férfinak az ügyében, aki egy közúti ellenőrzés során rátámadt a vele szemben intézkedő rendőrökre.