Részletes keresés
A 2025. február 8. napjától induló polgári és közigazgatási perekben változik a bíróság által megítélhető ügyvédi és kamarai jogtanácsosi díj mértéke.
Az új díjrendelet a pertárgyérték alapján megállapított ügyvédi és kamarai jogtanácsosi munkadíj összegét a módosítás előtti szabályokkal egyező pertárgyértékű sávokhoz (10 millió Ft-ig / 10 millió Ft felett / 100 millió Ft felett) viszonyítva és egyező százalékokkal számolva (5 % / 3 % / 1 %) határozza meg, a minimum összegek azonban változnak.
A 10 millió forintot meg nem haladó pertárgyértékű ügyekben a munkadíj minimum összege 2025-ben 10.000 forintról 35.000 forintra nő. A meg nem határozható pertárgyértékű ügyekben az óradíj 14.000 forintra nő, azzal, hogy a megállapítandó munkadíj teljes összegének el kell érnie a 35.000 forintos minimum összeget.
A hatályon kívül helyezés folytán megismételt eljárásokra már nem vonatkozik az a szabály, hogy a munkadíj az általános szabályok szerint megállapítható munkadíj legfeljebb 50 %-a.
A pernyertes fél pártfogó ügyvédjének és a kirendelt ügygondoknak is a fentiek szerint kell a munkadíját megállapítani azzal, hogy akkor is kérheti a meg nem határozható pertárgyértékű ügyekre irányadó szabályok szerint munkadíjának a megállapítását, ha a pertárgy értéke meghatározható.
A módosítás újdonsága, hogy az ügyvéd és a kamarai jogtanácsos jogosult az eljárással összefüggő utazással töltött időre kieső munkadíjának érvényesítésére is. A szabályozás egyértelműsíti, hogy a munkadíjat forintban kell felszámítani.
Alapvető változás a korábbi szabályozáshoz képest, hogy a munkadíjat a legalacsonyabb, 10 millió forintot meg nem haladó pertárgyértékű ügyekben a bíróság nem mérsékelheti. A 10 millió forintot meghaladó pertárgyértékű ügyekben a munkadíjat pedig csak a jogszabályi mérték feléig (és a minimum összegek betartásával) lehet mérsékelni, és kizárólag akkor, ha arra kérelmet terjesztenek elő. A mérsékléssel kapcsolatos határozat indokolására szigorúbb előírások vonatkoznak, ugyanis a módosítás folytán a bíróság tartalmi elemzéssel részletesen köteles alátámasztani, hogy a felszámított munkadíj – az általános költségekre, az elvégzett munka mennyiségére és egyedi jellemzőire figyelemmel – mely körülmények alapján nem áll arányban a ténylegesen elvégzett ügyvédi tevékenységgel.
Az ügyvédi megbízási szerződés alapján megállapítandó munkadíjat a bíróság 50 %-nál nagyobb mértékben is mérsékelheti, de csak akkor, ha az kirívóan eltúlzott és ellentétes a piaci viszonyokkal vagy a józan ésszel.
Az új díjrendelet 2025. február 8. napjától hatályos szövege a mellékelt pdf-ben érhető el.
Forrás: https://birosag.hu/hirek/kategoria/ugyfeleknek/2025-februar-8-hatalyba-…
Ismét sikeresen vizsgázott a bírósági távmeghallgatások megtartására kialakított “Via videó” rendszer a Miskolci Törvényszéken. 2019. január 21-én öt - a Sátoraljaújhelyi Fegyház és Börtönben jogerős szabadságvesztését töltő - elítélt feltételes szabadságra bocsátásának kérdésében döntött távmeghallgatás keretében a Miskolci Törvényszék büntetés-végrehajtási csoportjának bírája.
Egy régóta zajló közös munka gyümölcse érik be: az Országos Bírósági Hivatal (OBH) javaslatára megkezdődik a bírói bérek felzárkózása Európához. Közös sajtótájékoztatón jelentette ezt be dr. Répássy Árpád, az OBH elnökhelyettese, dr. Varga Judit igazságügyi miniszter és dr. Polt Péter legfőbb ügyész.
Az élet minden területén elengedhetetlen, hogy az egyéni érdekeket félretéve a közösség szolgálatában, a közjóért tudjunk cselekedni - emelte ki köszöntőjében az OBH elnöke a Debreceni Közigazgatási és Munkaügyi Bíróság megújult épületének átadásán. Dr. Handó Tünde hozzátette: Debrecen mindig is élen járt a példamutatásban, az ügyelosztást megreformáló debreceni modell szerte az országban komoly eredményeket hozott.