A Karcagi Járásbíróság a napokban ítéletet hirdetett a járásbíróság elmúlt évtizedének – a vádlottak, az elkövetett bűncselekmények és a tárgyalások száma, valamint a nyomozati iratok és az ítélet terjedelme alapján – legnagyobb volumenű büntetőügyében, amit tükröz az is, hogy az ügy tárgyalására és az ítélethirdetésre Jász-Nagykun-Szolnok vármegye legnagyobb bírósági tárgyalótermében, a Szolnoki Törvényszék dísztermében került sor.
Részletes keresés
A bírósághoz való hozzáférés megkönnyítését és egyszerűsítését szolgálja a Budapest Környéki Törvényszék (BKT) 14. járásbíróságaként működő Érdi Járásbíróság elindítása. Az újonnan felálló bíróságnak ideiglenesen helyt adó épületet dr. Handó Tünde az, Országos Bírósági Hivatal elnöke, Radich Orsolya, a Pest Megyei Kormányhivatal főigazgatója, T. Mészáros András, Érd Város polgármestere, valamint dr. Gerber Tamás, a BKT elnöke adta át.
A Miskolci Egyetem Állam- és Jogtudományi Kara és az Országos Bírósági Hivatal közös szervezésében 2023. február 13-án mutatták be „Az Európai Unió pénzügyi érdekeit sértő bűncselekmények külső, belső és bűnügyi nyomozásának egyes kérdései” című tanulmánykötetet, mely az Európai Bizottság HERCULE III (2014–2020) 2. jogi képzés és tanulmányi program keretében végzett kutatások eredményeit összegzi.
A projekt fő célkitűzése az EU pénzügyi érdekeinek védelmében részt vevő jogi hivatásrendek ismereteinek bővítése speciális képzések szervezésével és tanulmányok terjesztésével.
A projekt eredményes megvalósítása érdekében egy komplex, gyakorlatorientált összehasonlító kutatómunka folyt, melyben nemcsak hazai, hanem nemzetközi szaktekintélyek is részt vettek. A vizsgálatok fókuszában az EU pénzügyi érdekeit sértő szabálytalanságok és bűncselekmények külső, belső és bűnügyi nyomozásának általános és specifikus témái álltak. Megemlítendő, hogy a projektben az OLAF, az EPPO, az Eurojust és az Europol szerepének elemzése kiemelt jelentőséggel bírt.
A tanulmánykötet bemutatása a projekt zárórendezvénye volt, melyet prof. dr. Csák Csilla, a Miskolci Egyetem Állam- és Jogtudományi Karának dékánja és dr. Senyei György, az OBH elnöke nyitott meg. Az eseményen többek között előadást tartott prof. dr. Polt Péter legfőbb ügyész, prof. dr. Farkas Ákos projektmenedzser, a Miskolci Egyetem egyetemi tanára, prof. dr. Gerhard Dannecker, a Heidelbergi Egyetem egyetemi tanára és Szőnyi Amira, az OLAF egységvezetője.
Az Országos Bírósági Hivatal által kiadott eredeti hír a https://birosag.hu/hirek/kategoria/birosagokrol/unnepelyes-konyvbemutatoval-zarult-hercule-iii-projekt linkre kattintva tekinthető meg.
Miskolc, 2023. február 15.
A Debreceni Törvényszék, mint másodfokú bíróság a 2024. szeptember 24-én tartott nyilvános ülésén megváltoztatta annak a férfinak az ítéletét, akit járművezetés az eltiltás hatálya alatt vétsége miatt ítélt el a Debreceni Járásbíróság.