Részletes keresés

Kép

Ha a Nyitott Bíróság programjai csak az érettségizőknek szólnának, akkor 10-ből 8 érettségiző fiatalt elérnének, a Nyitott Bíróság tehát része a közoktatás rendszerének – fogalmazott a program országos koordinátora „A nyitott bíróságok a közoktatásban” című konferencián. A programnak hármas célja van: ismeretterjesztés, bizalomépítés, és pályaorientáció, sikere pedig 2012 óta töretlen.

Kép

Az önálló közigazgatási bíróságok létrehozása nem visszalépés, hanem visszatérés a jogi tradícióinkhoz – nyilatkozta a Magyar Nemzetnek dr. Handó Tünde. Az Országos Bírósági Hivatal elnöke a lap fölvetésére, miszerint az utóbbi időkben több negatív kritika is érte a bírósági rendszert, és annak működését, azt válaszolta: az elmúlt években a magyar bíróságokra új, a XIX–XX. század fordulója óta nem tapasztalt aranykor köszöntött, és ezt senki sem tagadhatja le.

Két nyomozási bíró, 6 gyanúsított letartóztatásáról döntött a Budakörnyéki Járásbíróságon. További 3 gyanúsított kényszerintézkedéséről a következő napon várható döntés.

 

Kábítószer-kereskedelem bűntette és más bűncselekmények miatt 2018. szeptember 13-án 3-3 gyanúsított letartóztatását rendelte el a Budakörnyéki Járásbíróság. A gyanúsítottak nagy számára való tekintettel további 1 gyanúsított bűnügyi felügyeletét és 2 gyanúsított letartóztatását indítványozta a Pest Megyei Főügyészség, melyről 2018. szeptember 14-én dönt a Budakörnyéki Járásbíróság nyomozási bírója.

A Pécsi Törvényszék 2020. március 6-án kihirdetett ítéletével a vádlott nőt tizennegyedik életévét be nem töltött személy sérelmére elkövetett emberölés bűntette miatt 5 év börtönben végrehajtandó szabadságvesztésre és 6 év közügyek gyakorlásától eltiltásra ítélte, valamint kötelezte az eljárás során felmerült 481.982 forint bűnügyi költség megfizetésére és rendelkezett az eljárás során lefoglalt bűnjelekről is.

A vádlott a büntetés kétharmad részének kitöltését követően bocsátható feltétele szabadságra.

A Budapest Környéki Törvényszék büntetőtanácsa 2018. március 5-én -folytatólagos tárgyalást követően- 8 év 6 hónap börtönbüntetésre, és 7 év közügyektől eltiltásra ítélte azt a nőt, aki élő újszülöttjét szemeteszsákba csavarva hallgattatta el, majd a holttestét több mint egy évig rejtegette. Az ügyészség a tizennegyedik életévét be nem töltött személy sérelmére elkövetett emberölés bűntettével vádolta meg az asszonyt.
 

Elrendelte a Veszprémi Járásbíróság nyomozási bírája azoknak az 58 és 25 éves, magyar állampolgárságú férfiaknak a letartóztatását, akikkel szemben erőszakkal, élet (illetőleg testi épség) ellen irányuló közvetlen fenyegetéssel elkövetett emberrablás bűntette miatt indult büntetőeljárás.

Típus: Határozat Határozat típusa: Egyedi határozat Sorszám: 317 Dokumentum: Letöltés Státusz: Közzétételkori szövegállapot szerinti Hatályos Év: 2018
Típus: Határozat Határozat típusa: Egyedi határozat Sorszám: 812 Dokumentum: Letöltés Státusz: Közzétételkori szövegállapot szerinti Év: 2018
Típus: Határozat Határozat típusa: Egyedi határozat Sorszám: 41 Dokumentum: Letöltés Státusz: Közzétételkori szövegállapot szerinti Év: 2017
Típus: Határozat Határozat típusa: 2016. december 31. előtti határozatok Sorszám: 350 Dokumentum: Letöltés Státusz: Közzétételkori szövegállapot szerinti Év: 2016
Típus: Határozat Határozat típusa: 2016. december 31. előtti határozatok Sorszám: 111 Dokumentum: Letöltés Státusz: Közzétételkori szövegállapot szerinti Év: 2016
Típus: Határozat Határozat típusa: Egyedi határozat Sorszám: 359 Dokumentum: Letöltés Státusz: Közzétételkori szövegállapot szerinti Hatályos Év: 2020
Típus: Határozat Határozat típusa: Egyedi határozat Sorszám: 34 Dokumentum: Letöltés Státusz: Közzétételkori szövegállapot szerinti Hatályos Év: 2020
Típus: Határozat Határozat típusa: Egyedi határozat Sorszám: 284 Dokumentum: Letöltés Státusz: Közzétételkori szövegállapot szerinti Hatályos Év: 2024
Típus: Határozat Határozat típusa: Egyedi határozat Sorszám: 63 Dokumentum: Letöltés Státusz: Közzétételkori szövegállapot szerinti Hatályos Év: 2025