Részletes keresés

A Zalaegerszegi Járásbíróság tárgyalás mellőzésével döntött annak a férfinak az ügyében, aki 2019 októberében a ZTE - Honvéd labdarúgó-mérkőzés előtt verekedett össze a másik csapat egyik drukkerével.

A Szegedi Járásbíróság szombaton nem jogerősen elrendelte annak a férfinak az előzetes letartóztatását, akit embercsempészés bűntettének megalapozott gyanúja miatt pénteken vett őrizetbe a rendőrség. A bíróság döntése alapján a gyanúsított előzetes letartóztatása 2016. szeptember hó 06. napjáig tart. 
 
Előzetes letartóztatás elrendelése – végzés
 
A Budai Központi Kerületi Bíróság a Budapesten 2015. november 24-én meghozott végzésével elrendelte B. Gy. I. rendű és M. P. II. rendű gyanúsítottak előzetes letartóztatását. A gyanúsítottakkal szemben a BRFK Kiemelt Ügyek Főosztálya folytat eljárást robbanóanyag felhasználására szolgáló készülék engedély nélküli tartásával elkövetett robbanóanyaggal visszaélés bűntette és más bűncselekmény miatt.

A Budapesti IV. és XV. Kerületi Bíróság és a Budapesti XX., XXI. és XXIII. Kerületi Bíróság előkészítő ülést tartott olyan büntetőügyekben, ahol a vádlottak társkeresőn ismerkedve nagyobb összegeket csaltak ki a sértettektől.

A Pesti Központi Kerületi Bíróság 2019. február 11-én megszüntette a letartóztatását és bűnügyi felügyeletét rendelte el annak a férfinak, akit az ügyészség halálos közúti baleset gondatlan okozásával és egyéb bűncselekményekkel vádol. A vádlott bűnügyi felügyelete az elsőfokú ítélethirdetésig tart.

Év
2018
Közlöny
Fájl
Év: 2023 OBT dokumentum típusa: Határozatok Dokumentum: Letöltés

A Budai Központi Kerületi Bíróság egy hónapra – 2020. március 17-ig – elrendelte annak a nigériai férfinak a letartóztatását, akit egy budapesti szórakozóhelyen elkövetett garázdaság bűntettével gyanúsítanak.

A Budapesti XVIII. és XIX. Kerületi Bíróság előkészítő ülést tartott abban a büntetőügyben, amelyben egy szakorvost egészségügyi dolgozóként elkövetett gyógyszerhamisítás bűntettével vádolnak.

A vád szerint a terhelt az egyik megyei kórház szakorvosaként dolgozott és 2020 decemberét megelőzően a saját nevére és címére egy Magyarországon nem engedélyezett gyógyszert rendelt online Indiából. A NAV Repülőtéri Igazgatóság munkatársai az import küldemények ellenőrzése során a csomagot ellenőrzés alá vonták és visszatartották, így a gyógyszereket nem kézbesítették.

Típus: Határozat Határozat típusa: Szervezeti határozat Sorszám: 85 Dokumentum: Letöltés Státusz: Közzétételkori szövegállapot szerinti Hatályos Év: 2020
Típus: Határozat Határozat típusa: Szervezeti határozat Sorszám: 93 Dokumentum: Letöltés Státusz: Közzétételkori szövegállapot szerinti Hatályos Év: 2020
Típus: Határozat Határozat típusa: Szervezeti határozat Sorszám: 77 Dokumentum: Letöltés Státusz: Közzétételkori szövegállapot szerinti Hatályos Év: 2020
Típus: Határozat Határozat típusa: Szervezeti határozat Sorszám: 87 Dokumentum: Letöltés Státusz: Közzétételkori szövegállapot szerinti Hatályos Év: 2020
Típus: Határozat Határozat típusa: Szervezeti határozat Sorszám: 91 Dokumentum: Letöltés Státusz: Közzétételkori szövegállapot szerinti Hatályos Év: 2020
Pályázási határidő

374.E/2021. (XII. 21.) OBHE határozat

pályázati kiírás a Budapesti IV. és XV. Kerületi Bíróságon egy járásbírósági bírói álláshelyre

A Budapesti IV. és XV. Kerületi Bíróságon egy polgári ügyszakos járásbírósági bírói (577. számú) álláshely betöltésére a pályázatot kiírom. 

A bírói kinevezés általános feltételeit a Bírósági Közlöny „Pályázatok” része tartalmazza.

A pályázat beérkezésének határideje:

2022. január 25. napja.