Részletes keresés

A Budai Központi Kerületi Bíróság egy hónapra – 2021. január 24-ig – elrendelte annak a férfinak a letartóztatását, akit súlyos testi sértés bűntettének kísérletével, személyi szabadság megsértésének bűntettével, szexuális erőszak, kerítés és prostitúció elősegítésének bűntettével, valamint kitartottság bűntettével gyanúsít a Budapesti VI. és VII. Kerületi Ügyészség. 

A Fővárosi Törvényszék a 2014. február 4-én kihirdetett ítéletében helybenhagyta a Budapesti II. és III. Kerületi Bíróság ítéletét, amellyel az elsőfokú bíróság elutasította a Mádiaszolgáltatás-támogató és Vagyonkezelő Alap felperes N.-N. B. és két társa alperesek ellen birtokvédelmi ügyben hozott jegyzői határozat megváltoztatása és birtokháborítás megállapítása iránt előterjesztett keresetét.

Típus: Határozat Határozat típusa: Szervezeti határozat Sorszám: 33 Dokumentum: Letöltés Státusz: Közzétételkori szövegállapot szerinti Hatályos Év: 2022
Típus: Határozat Határozat típusa: Szervezeti határozat Sorszám: 94 Dokumentum: Letöltés Státusz: Közzétételkori szövegállapot szerinti Hatályos Év: 2021
A Pesti Központi Kerületi Bíróság 2017. április 7-én bíróság elé állítás során tartott tárgyaláson bűnösnek mondta ki fogolyszökés vétségében azt a férfit, aki 2017 januárjában nem tért vissza a börtönbe a hétvégére engedélyezett eltávozásáról. A bíróság a vádlottat - mint visszaesőt - 7 hónap börtönben végrehajtandó szabadságvesztésre ítélte és egyúttal megállapította, hogy feltételes szabadságra nem bocsátható.
 

A Budai Központi Kerületi Bíróság 2014. február 21-én meghozott végzésével elrendelte P. Z. előzetes letartóztatását abban a büntetőügyben, melyben a Budapesti XI. kerületi Rendőrkapitányság jár el rablás bűntette miatt.
A bíróság a bűnismétlés veszélyével indokolta a gyanúsított előzetes letartóztatásának elrendelését, amely az első fokú bíróságnak a tárgyalás előkészítése során hozandó határozatáig, legfeljebb azonban 2014. március 21. napjáig tart.

Típus: Határozat Határozat típusa: Egyedi határozat Sorszám: 289 Dokumentum: Letöltés Státusz: Közzétételkori szövegállapot szerinti Év: 2019

JOGI IDŐSZAKI KIADVÁNYOK MAGYAR NYELVEN A BÍRÓSÁGI KÖNYVTÁRAKBAN

JOG ÁLTALÁBAN

Év
2020
Közlöny
File

A Budai Központi Kerületi Bíróság (BKKB) egy hónapra – 2019. szeptember 24-ig – elrendelte annak a férfinak a letartóztatását, akit egy budapesti gimnáziumban történt lopássorozat elkövetésével gyanúsítanak.

A megalapozott gyanú szerint a terhelt 2019. június 18-án bement egy budapesti gimnáziumba és – az évzáró ünnepséget kihasználva – az őrizetlenül hagyott osztálytermekből különböző értékeket – mobiltelefonokat, bankkártyát és készpénzt – tulajdonított el.

Típus: Határozat Határozat típusa: Szervezeti határozat Sorszám: 90 Dokumentum: Letöltés Státusz: Közzétételkori szövegállapot szerinti Hatályos Év: 2021
Típus: Határozat Határozat típusa: Egyedi határozat Sorszám: 227 Dokumentum: Letöltés Státusz: Közzétételkori szövegállapot szerinti Hatályos Év: 2021

Az Országos Bírósági Hivatal (OBH) 2017. április 25-28. között, a Magyar Igazságügyi Akadémián rendezte meg - a németországi székhelyű Európai Jogakadémiával (ERA) közös - az interaktív nyelvi képzés projektjébe illeszkedő szemináriumot.

A Budapesti XX., XXI. és XXIII. Kerületi Bíróság 2016. július 14-én bíróság elé állítás során hozott ítéletében közfeladatot ellátó személy elleni erőszak bűntette és testi sértés bűntettének kísérlete miatt 2 év börtönbüntetésre és 2 év közügyektől eltiltásra ítélte azt a férfit, aki július 5-én Budapesten mentősöket bántalmazott. A vádlott 2016. július 5-én a késő esti órákban erősen ittas állapotban és mozdulatlanul feküdt az utcán, ezért az intézkedő járőrök mentőt hívtak hozzá.

A Budai Központi Kerületi Bíróság egy hónapra – 2021. február 28-ig – elrendelte annak a két férfinak a letartóztatását, akiket nagyobb értékre, üzletszerűen, dolog elleni erőszakkal, illetve egy vagy több közokirat, magánokirat vagy készpénz-helyettesítő fizetési eszköz egyidejű elvételével elkövetett lopás bűntettével és más bűncselekmények elkövetésével gyanúsítanak.