Részletes keresés

A Budai Központi Kerületi Bíróság egy hónapra – 2021. február 28-ig – elrendelte annak a két férfinak a letartóztatását, akiket nagyobb értékre, üzletszerűen, dolog elleni erőszakkal, illetve egy vagy több közokirat, magánokirat vagy készpénz-helyettesítő fizetési eszköz egyidejű elvételével elkövetett lopás bűntettével és más bűncselekmények elkövetésével gyanúsítanak. 

Típus: Határozat Határozat típusa: Egyedi határozat Sorszám: 54 Dokumentum: Letöltés Státusz: Közzétételkori szövegállapot szerinti Hatályos Év: 2018

A Budapesti II. és III. Kerületi Bíróság az óbudai jegyző által kiadott birtokvédelmi határozatot megváltoztatta és az alperes MTVA birtokvédelmi kérelmét elutasította. Ezen határozat alapján hagyták el az országgyűlési képviselő felperesek 2018. december 17-én a Médiaszolgáltatás-támogató és Vagyonkezelő Alap Kunigunda utcai székházát.

A felperesek polgári keresetben támadták meg az óbudai jegyző birtokvédelmi határozatának jogszerűségét és annak megváltoztatására kérték a bíróságot, mivel a határozat véleményük szerint súlyos tartalmi és alaki hibákat tartalmazott.

A Budapesti XVIII. és XIX. Kerületi Bíróság elsőfokon 1 év 6 hónap – 3 év próbaidőre felfüggesztett – börtönbüntetésre ítélte azt az iraki-belga állampolgárságú nőt, akit embercsempészés és közokirat-hamisítás bűntette miatt állítottak a mai napon bíróság elé.
 
Az ítélet szerint a vádlott 2019. június 15-én Athénból érkezett a budapesti Liszt Ferenc Repülőtérre egy kiskorú fiú társaságában. A vádlott a fiú igazolására egy olyan menekültek részére kiállított belga útlevelet adott át a rendőröknek, amelyben nem a fiú fényképe szerepelt.

Kép

Administrative and labour courts were abolished as of 31 March 2020. In administrative court cases the Budapest-Capital, Budapest Environs, Debrecen, Győr, Miskolc, Pécs, Szeged and Veszprém Regional Courts proceed with regional competence on first instance.

Típus: Határozat Határozat típusa: Egyedi határozat Sorszám: 531 Dokumentum: Letöltés Státusz: Közzétételkori szövegállapot szerinti Hatályos Év: 2024
Típus: Határozat Határozat típusa: Egyedi határozat Sorszám: 505 Dokumentum: Letöltés Státusz: Közzétételkori szövegállapot szerinti Hatályos Év: 2024
Típus: Határozat Határozat típusa: Egyedi határozat Sorszám: 64 Dokumentum: Letöltés Státusz: Közzétételkori szövegállapot szerinti Hatályos Év: 2025
A Fővárosi Ítélőtábla 2017. március 29. napján H. S. vádlott ellen testi sértés bűntette miatt indult büntetőügyben ítéletet hirdetett, az elsőfokú bíróság ítéletét megváltoztatta.
 
Az első fokon eljárt Budapest Környéki Törvényszék 2016. október 4. napján H. S. vádlottat testi sértés bűntettének kísérlete és zaklatás vétsége miatt 2 év börtönbüntetésre ítélte, amelynek végrehajtását 4 év próbaidőre felfüggesztette. 
 

A Fővárosi Törvényszék 2014. február 10. napján P. T. vádlottat 11 év, H. I. vádlottat 10 év fegyházbüntetésre ítélte.

F. F. vádlottat bizonyítottság hiányában felmentette a bűnsegédként, előre kitervelten, nyereségvágyból elkövetett emberölés bűntette miatt emelt vád alól.

A Fővárosi Törvényszék előkészítő ülést tartott abban a büntetőügyben, amelyben három fiatal férfit társtettesként jelentős mennyiségű kábítószerre elkövetett kábítószer-kereskedelem bűntettével és más bűncselekmények elkövetésével vádol az ügyészség.

Hamis internetes profilok mögé rejtőzve és a gyanú szerint fenyegetéssel kényszerített ki intim fotókat gyermekkorú sértettektől a terhelt. Ellene a Pest Megyei Rendőr-főkapitányság szexuális kényszerítés bűntette és más bűncselekmények miatt indított eljárást – a bíróság letartóztatta a férfit.
2018 és 2020 között az egyik internetes közösségi oldalon a férfi legalább három alkalommal hamis profil mögé rejtőzve lépett kapcsolatba gyermekkorú személyekkel. 

A Budapesti XX., XXI. és XXIII. Kerületi Bíróság 2015. július 16. napján gyorsított eljárásban, bíróság elé állítás során A. D. szerb állampolgárságú vádlottat embercsempészés bűntette miatt 2 év börtönbüntetésre ítélte, melynek végrehajtását 4 évi próbaidőre felfüggesztette, valamint 5 évre kiutasította Magyarország területéről. 
 
Típus: Határozat Határozat típusa: Egyedi határozat Sorszám: 451 Dokumentum: Letöltés Státusz: Közzétételkori szövegállapot szerinti Hatályos Év: 2018
Típus: Határozat Határozat típusa: Egyedi határozat Sorszám: 454 Dokumentum: Letöltés Státusz: Közzétételkori szövegállapot szerinti Hatályos Év: 2018
Típus: Határozat Határozat típusa: Egyedi határozat Sorszám: 211 Dokumentum: Letöltés Státusz: Hatályos Év: 2018