Részletes keresés

A Budapesti IV. és XV. Kerületi Bíróság 2023. április 18-án folytatta az előkészítő ülést egy büntetőügyben, amelyben nyolc személlyel szemben többek között folytatólagosan, élet vagy testi épség elleni fenyegetéssel elkövetett zsarolás, üzletszerűen elkövetett nagyobb kárt okozó csalás, valamint zaklatás vétsége miatt emeltek vádat.

A Budai Központi Kerületi Bíróság három hónappal meghosszabbította annak a nőnek a házi őrizetét, aki Budapesten 2016. november 7-én napközben személygépkocsival elgázolt egy idős férfit, aki a baleset helyszínén meghalt.
 
A Győri Törvényszék szerdán másodfokú ítéletet hirdetett szerdán - június 4-én - a közel 30 családi ház betörésével gyanúsított vádlottak ügyében és súlyosította az elkövetőkre első fokon kiszabott büntetéseket. 
 

A Budapesti XX., XXI. és XXIII. Kerületi Bíróság 2024. november 14-én előkészítő ülést tartott abban a bűnügyben, amelyben négy nőt és egy férfit a bűncselekmény felismerésére idős koránál fogva korlátozottan képes személytől való elvétellel, csoportosan, bűnszövetségben elkövetett kifosztás, valamint lopás bűntettével vádolt az ügyészség.

Típus: Határozat Határozat típusa: Egyedi határozat Sorszám: 95 Dokumentum: Letöltés Státusz: Közzétételkori szövegállapot szerinti Hatályos Év: 2025

A Budapesti XX., XXI. és XXIII. Kerületi Bíróság elsőfokon 5 év 10 hónap börtönbüntetésre és 6 év közügyektől eltiltásra ítélte azt a vádlottat, aki ellen bűnszövetségben elkövetett embercsempészés bűntette és hivatalos személy által elkövetett közokirat-hamisítás bűntette miatt emelt vádat az ügyészség.

A Pesti Központi Kerületi Bíróság (PKKB) perújítási eljárás során 600.000 forint pénzbüntetésre és 2 év közúti járművezetéstől eltiltásra ítélt egy férfit, akit maradandó fogyatékosságot eredményező közúti baleset gondatlan okozásának vétségével vádoltak.

JOGI IDŐSZAKI KIADVÁNYOK MAGYAR NYELVEN A BÍRÓSÁGI KÖNYVTÁRAKBAN

JOG ÁLTALÁBAN

Felfüggesztett börtönbüntetés hűtlen kezelésért
 
A Pesti Központi Kerületi Bíróság 2016. március 8-án ítéletet hirdetett dr. Sz. I. és társai ellen hűtlen kezelés miatt indult büntetőügyben. A bíróság a vádlottak bűnösségét állapította meg, ezért dr. Sz. I. elsőrendű vádlottat egy év - végrehajtásban három évre felfüggesztett - börtönbüntetésre, míg a másik két vádlottat négyszáz-négyszázezer forint pénzbüntetésre ítélte. 
 

2016. november 3-4-én, Krakkóban rendezték meg az Európai Jogakadémia (ERA) „Róma I Róma II. - Hatáskör és jogalkalmazás nemzetközi szerződések, valamint jogellenes károkozás esetében” elnevezésű EU polgári jogi szemináriumát. Az esemény az Országos Bírósági Hivatal és az ERA közös, „Interregionális és gyakorlat orientált igazságügyi képzés EU polgári jog területen” című projektje kertében zajlott.

Típus: Határozat Határozat típusa: Egyedi határozat Sorszám: 266 Dokumentum: Letöltés Státusz: Közzétételkori szövegállapot szerinti Hatályos Év: 2018
Típus: Határozat Határozat típusa: Egyedi határozat Sorszám: 191 Dokumentum: Letöltés Státusz: Hatályos Év: 2018
Típus: Határozat Határozat típusa: Egyedi határozat Sorszám: 640 Dokumentum: Letöltés Státusz: Hatályos Év: 2018