Részletes keresés

A Gárdonyi Rendőrkapitányságon három gyanúsítottal szemben embercsempészés bűntette miatt azért indult büntetőeljárás, mert a nyomozóhatóság szerint megalapozottan gyanúsíthatóak azzal, hogy 2015. szeptember 2-án 20.30 körüli időben a Budapest Keleti Pályaudvaron három útlevéllel bíró, de az államhatár átlépéséhez szükséges vízummal nem rendelkező szír állampolgárral megállapodtak abban, hogy a jogszabályi rendelkezések megsértésével a határátlépéshez segítséget nyújtanak akként, hogy őket fejenként 600 euróért Németországba szállítják.
A Miskolci Járásbírság a mai napon kihirdetett ítéletében 1 év 10 hónap – végrehajtásában 3 évi próbaidőre felfüggesztett – börtönbüntetésre ítélte az a vádlottat, aki 2015. október 19-én Miskolcon az utcán magára hagyta 2 és fél éves gyermekét. 
 
Típus: Határozat Határozat típusa: Egyedi határozat Sorszám: 601 Dokumentum: Letöltés Státusz: Hatályos Év: 2018
Típus: Határozat Határozat típusa: Egyedi határozat Sorszám: 601 Dokumentum: Letöltés Státusz: Közzétételkori szövegállapot szerinti Év: 2018
A Nyíregyházi Járásbíróság nem jogerős ítéletével K.J.I. I. rendű vádlottat társtettesként elkövetett lopás vétsége, bűnsegédként elkövetett kifosztás bűntette és rablás bűntette miatt 3 év 8 hónap börtönbüntetésre, fiatalkorú II. és III. rendű vádlottakat társtettesként elkövetett lopás vétsége miatt 120 óra közérdekű munka büntetésre, míg IV. rendű vádlottat kifosztás bűntette miatt 1 év 8 hónap, végrehajtásában 2 évi próbaidőre felfüggesztett börtönbüntetésre ítélte. 
 
Másodfokú ítélet a zalaegerszegi Alsóerdőn történt tragikus gyermekbaleset ügyében
 
A Zalaegerszegi Törvényszék 2016. szeptember 16-án, pénteken tárgyalt másodfokon a 2014 nyarán, a zalaegerszegi alsóerdei szabadidőközpontban történt halálos baleset büntetőperében.  A másodfokú tanács a vádlottal szemben kiszabott próbaidő tartamát 1  évre csökkentette.
 
A Fővárosi Törvényszék a 2014. szeptember 17-én kihirdetett ítéletében elutasította a HYPO Alpe-Adria Leasing Zrt. felperesnek a Magyar Állam ellen ÁSZF kikötés érvényességének megállapítása iránt indított perében a keresetet.
 
A Fővárosi Törvényszék a 2014. szeptember 23-án kihirdetett ítéletében elutasította az Argenta Credit Pénzügyi Szolgáltató Zrt. felperesnek a Magyar Állam ellen ÁSZF kikötés érvényességének megállapítása iránt indított perében a keresetet. 
 
Év: 2012 OBT dokumentum típusa: Összefoglalók Dokumentum: Letöltés
A Fővárosi Törvényszék a 2015. február 19-én kihirdetett ítéletében elutasította a UCB Ingatlanhitel  Zrt. felperesnek a Magyar Állam alperes ellen az ÁSZF kikötés érvényességének megállapítása iránt indított perében a keresetet.
 
Pályázási határidő

A Fővárosi Törvényszék elnöke 

pályázatot hirdet

A Pécsi Járásbíróság 2021. február 12-én elrendelte két férfi letartóztatását egy hónapra, tizennyolcadik életévét betöltött személy által kereskedéssel, oktatási, köznevelési feladatok ellátására rendelt épület területén, illetőleg annak közvetlen környezetében elkövetett új pszichoaktív anyaggal visszaélés bűntettének megalapozott gyanúja miatt.

A Miskolci Járásbíróság nyomozási bírája egy hónapra elrendelte a letartóztatását annak a férfinak, aki a gyanú szerint néhány hónap alatt több családi házat is kifosztott Miskolcon és környékén.

Típus: Határozat Határozat típusa: Egyedi határozat Sorszám: 352 Dokumentum: Letöltés Státusz: Közzétételkori szövegállapot szerinti Hatályos Év: 2019
Típus: Határozat Határozat típusa: Egyedi határozat Sorszám: 608 Dokumentum: Letöltés Státusz: Közzétételkori szövegállapot szerinti Hatályos Év: 2019
A Budai Központi Kerületi Bíróság 2016. december 9-én nem jogerős végzésével elutasította az ügyészség előzetes letartóztatás meghosszabbítására irányuló indítványát, rendelkezett az előzetes letartóztatás megszüntetéséről és ezzel egy időben elrendelte annak a nőnek a házi őrizetét, aki Budapesten 2016. november 7-én napközben személygépkocsival elgázolt egy 85 éves férfit, aki a baleset helyszínén meghalt. 
 

Az F. M. ellen kiskorú veszélyeztetésének bűntette miatt folyamatban lévő 4.B.1067/2023. ügyszámú büntetőügyben 2024. július 3-án 08:30 órakor a Budapesti IV. és XV. Kerületi Bíróság tárgyalást tart a földszint 71. számú tárgyalóteremben.

A tárgyalóterem befogadóképessége korlátozott, ezért a részvétel mind a sajtó munkatársai, mind pedig a hallgatóság részére regisztrációhoz kötött!

Az érdeklődők 2024. július 2-án 08:30 óráig jelezhetik részvételi szándékukat az fthallgatosag@birosag.hu e-mail-címen.

Felhívjuk szíves figyelmüket arra, hogy a megadott határidőn túl érkező jelentkezéseket nem áll módunkban befogadni!

Kérjük a sajtó munkatársait, hogy kérelmükben nevezzék meg az általuk képviselt sajtóorgánumot, lehetőség szerint adják meg az érkező munkatárs nevét, valamint azt, hogy az illető milyen minőségben kíván részt venni a tárgyaláson (újságíró, fotós, operatőr stb.).

Magánszemély érdeklődő a személyazonosító igazolványában szereplő nevével regisztrálhat a tárgyalásra.

A várható nagy érdeklődésre és a férőhelyek korlátozott számára tekintettel a televíziós stábok részéről legfeljebb 2 fő (1 operatőr, 1 fő riporter), az írott sajtó részéről pedig 1 fő újságíró és 1 fő fotós számára tudunk helyet biztosítani a tárgyalóteremben.

A Fővárosi Törvényszék Sajtóosztálya 2024. július 2-án 16 óráig a fent megadott határidőig jelentkezők számára visszaigazolást fog küldeni arról, hogy regisztrációjuk sikeres volt-e vagy sem. A megadott határidőn túl érkező jelentkezésekre nem reagálunk!

A részvételi jogosultságot a tárgyalóterembe történő belépést megelőzően ellenőrizzük.

Fővárosi Törvényszék Sajtóosztály

Az F. M. ellen kiskorú veszélyeztetésének bűntette miatt folyamatban lévő 4.B.1067/2023. ügyszámú büntetőügyben 2024. november 27-én 13:00 órakor a Budapesti IV. és XV. Kerületi Bíróság tárgyalást tart a földszint 71. számú tárgyalóteremben.

A tárgyalóterem befogadóképessége korlátozott, ezért a részvétel mind a sajtó munkatársai, mind pedig a hallgatóság részére regisztrációhoz kötött!

Az érdeklődők 2024. november 26-án 13:00 óráig jelezhetik részvételi szándékukat az fthallgatosag@birosag.hu e-mail-címen.

Felhívjuk szíves figyelmüket arra, hogy a megadott határidőn túl érkező jelentkezéseket nem áll módunkban befogadni!

Kérjük a sajtó munkatársait, hogy kérelmükben nevezzék meg az általuk képviselt sajtóorgánumot, lehetőség szerint adják meg az érkező munkatárs nevét, valamint azt, hogy az illető milyen minőségben kíván részt venni a tárgyaláson (újságíró, fotós, operatőr stb.).

Magánszemély érdeklődő a személyazonosító igazolványában szereplő nevével regisztrálhat a tárgyalásra.

A várható nagy érdeklődésre és a férőhelyek korlátozott számára tekintettel a televíziós stábok részéről legfeljebb 2 fő (1 operatőr, 1 fő riporter), az írott sajtó részéről pedig 1 fő újságíró és 1 fő fotós számára tudunk helyet biztosítani a tárgyalóteremben.

A Fővárosi Törvényszék Sajtóosztálya 2024. november 26-án 16 óráig a fent megadott határidőig jelentkezők számára visszaigazolást fog küldeni arról, hogy regisztrációjuk sikeres volt-e vagy sem. A megadott határidőn túl érkező jelentkezésekre nem reagálunk!

A részvételi jogosultságot a tárgyalóterembe történő belépést megelőzően ellenőrizzük.

Fővárosi Törvényszék Sajtóosztály

Az F. M. ellen kiskorú veszélyeztetésének bűntette miatt folyamatban lévő 4.B.1067/2023. ügyszámú büntetőügyben 2025. március 5-én 10 órakor a Budapesti IV. és XV. Kerületi Bíróság előkészítő ülést tart a földszint 71. számú tárgyalóteremben.

A tárgyalóterem befogadóképessége korlátozott, ezért a részvétel mind a sajtó munkatársai, mind pedig a hallgatóság részére regisztrációhoz kötött!

Az érdeklődők 2025. március 4-én 10 óráig jelezhetik részvételi szándékukat az fthallgatosag@birosag.hu e-mail-címen.

Felhívjuk szíves figyelmüket arra, hogy a megadott határidőn túl érkező jelentkezéseket nem áll módunkban befogadni!

Kérjük a sajtó munkatársait, hogy kérelmükben nevezzék meg az általuk képviselt sajtóorgánumot, lehetőség szerint adják meg az érkező munkatárs nevét, valamint azt, hogy az illető milyen minőségben kíván részt venni a tárgyaláson (újságíró, fotós, operatőr stb.).

Magánszemély érdeklődő a személyazonosító igazolványában szereplő nevével regisztrálhat a tárgyalásra.

A várható nagy érdeklődésre és a férőhelyek korlátozott számára tekintettel a televíziós stábok részéről legfeljebb 2 fő (1 operatőr, 1 fő riporter), az írott sajtó részéről pedig 1 fő újságíró és 1 fő fotós számára tudunk helyet biztosítani a tárgyalóteremben.

A Fővárosi Törvényszék Sajtóosztálya 2025. március 4-én 16 óráig a fent megadott határidőig jelentkezők számára visszaigazolást fog küldeni arról, hogy regisztrációjuk sikeres volt-e vagy sem. A megadott határidőn túl érkező jelentkezésekre nem reagálunk!

A részvételi jogosultságot a tárgyalóterembe történő belépést megelőzően ellenőrizzük.

Fővárosi Törvényszék Sajtóosztály