Részletes keresés

A Fővárosi Törvényszék a 2014. január 15-én kihirdetett első fokú ítéletében kötelezte az I. rendű alperes Nemzeti Fejlesztési Minisztériumot és a II. rendű alperes Nemzeti Dohánykereskedelmi Zrt.-t, hogy adják ki a felperesnek a dunakeszi dohány-kiskereskedelmi koncessziós jogosultságra benyújtott pályázatának pontonkénti értékelését, a Dunakeszin nyertes pályázók pályázatainak pontonkénti értékelését, továbbá a bíróság arra kötelezte a II.r. alperest, hogy adja ki a megfelelő értékelési lapokat, és I. r.

Az F. M. ellen kiskorú veszélyeztetésének bűntette miatt folyamatban lévő 4.B.1067/2023. ügyszámú büntetőügyben 2024. július 3-án 08:30 órakor a Budapesti IV. és XV. Kerületi Bíróság tárgyalást tart a földszint 71. számú tárgyalóteremben.

A tárgyalóterem befogadóképessége korlátozott, ezért a részvétel mind a sajtó munkatársai, mind pedig a hallgatóság részére regisztrációhoz kötött!

Az érdeklődők 2024. július 2-án 08:30 óráig jelezhetik részvételi szándékukat az fthallgatosag@birosag.hu e-mail-címen.

Felhívjuk szíves figyelmüket arra, hogy a megadott határidőn túl érkező jelentkezéseket nem áll módunkban befogadni!

Kérjük a sajtó munkatársait, hogy kérelmükben nevezzék meg az általuk képviselt sajtóorgánumot, lehetőség szerint adják meg az érkező munkatárs nevét, valamint azt, hogy az illető milyen minőségben kíván részt venni a tárgyaláson (újságíró, fotós, operatőr stb.).

Magánszemély érdeklődő a személyazonosító igazolványában szereplő nevével regisztrálhat a tárgyalásra.

A várható nagy érdeklődésre és a férőhelyek korlátozott számára tekintettel a televíziós stábok részéről legfeljebb 2 fő (1 operatőr, 1 fő riporter), az írott sajtó részéről pedig 1 fő újságíró és 1 fő fotós számára tudunk helyet biztosítani a tárgyalóteremben.

A Fővárosi Törvényszék Sajtóosztálya 2024. július 2-án 16 óráig a fent megadott határidőig jelentkezők számára visszaigazolást fog küldeni arról, hogy regisztrációjuk sikeres volt-e vagy sem. A megadott határidőn túl érkező jelentkezésekre nem reagálunk!

A részvételi jogosultságot a tárgyalóterembe történő belépést megelőzően ellenőrizzük.

Fővárosi Törvényszék Sajtóosztály

Az F. M. ellen kiskorú veszélyeztetésének bűntette miatt folyamatban lévő 4.B.1067/2023. ügyszámú büntetőügyben 2025. március 5-én 10 órakor a Budapesti IV. és XV. Kerületi Bíróság előkészítő ülést tart a földszint 71. számú tárgyalóteremben.

A tárgyalóterem befogadóképessége korlátozott, ezért a részvétel mind a sajtó munkatársai, mind pedig a hallgatóság részére regisztrációhoz kötött!

Az érdeklődők 2025. március 4-én 10 óráig jelezhetik részvételi szándékukat az fthallgatosag@birosag.hu e-mail-címen.

Felhívjuk szíves figyelmüket arra, hogy a megadott határidőn túl érkező jelentkezéseket nem áll módunkban befogadni!

Kérjük a sajtó munkatársait, hogy kérelmükben nevezzék meg az általuk képviselt sajtóorgánumot, lehetőség szerint adják meg az érkező munkatárs nevét, valamint azt, hogy az illető milyen minőségben kíván részt venni a tárgyaláson (újságíró, fotós, operatőr stb.).

Magánszemély érdeklődő a személyazonosító igazolványában szereplő nevével regisztrálhat a tárgyalásra.

A várható nagy érdeklődésre és a férőhelyek korlátozott számára tekintettel a televíziós stábok részéről legfeljebb 2 fő (1 operatőr, 1 fő riporter), az írott sajtó részéről pedig 1 fő újságíró és 1 fő fotós számára tudunk helyet biztosítani a tárgyalóteremben.

A Fővárosi Törvényszék Sajtóosztálya 2025. március 4-én 16 óráig a fent megadott határidőig jelentkezők számára visszaigazolást fog küldeni arról, hogy regisztrációjuk sikeres volt-e vagy sem. A megadott határidőn túl érkező jelentkezésekre nem reagálunk!

A részvételi jogosultságot a tárgyalóterembe történő belépést megelőzően ellenőrizzük.

Fővárosi Törvényszék Sajtóosztály

Az F. M. ellen kiskorú veszélyeztetésének bűntette miatt folyamatban lévő 4.B.1067/2023. ügyszámú büntetőügyben 2024. november 27-én 13:00 órakor a Budapesti IV. és XV. Kerületi Bíróság tárgyalást tart a földszint 71. számú tárgyalóteremben.

A tárgyalóterem befogadóképessége korlátozott, ezért a részvétel mind a sajtó munkatársai, mind pedig a hallgatóság részére regisztrációhoz kötött!

Az érdeklődők 2024. november 26-án 13:00 óráig jelezhetik részvételi szándékukat az fthallgatosag@birosag.hu e-mail-címen.

Felhívjuk szíves figyelmüket arra, hogy a megadott határidőn túl érkező jelentkezéseket nem áll módunkban befogadni!

Kérjük a sajtó munkatársait, hogy kérelmükben nevezzék meg az általuk képviselt sajtóorgánumot, lehetőség szerint adják meg az érkező munkatárs nevét, valamint azt, hogy az illető milyen minőségben kíván részt venni a tárgyaláson (újságíró, fotós, operatőr stb.).

Magánszemély érdeklődő a személyazonosító igazolványában szereplő nevével regisztrálhat a tárgyalásra.

A várható nagy érdeklődésre és a férőhelyek korlátozott számára tekintettel a televíziós stábok részéről legfeljebb 2 fő (1 operatőr, 1 fő riporter), az írott sajtó részéről pedig 1 fő újságíró és 1 fő fotós számára tudunk helyet biztosítani a tárgyalóteremben.

A Fővárosi Törvényszék Sajtóosztálya 2024. november 26-án 16 óráig a fent megadott határidőig jelentkezők számára visszaigazolást fog küldeni arról, hogy regisztrációjuk sikeres volt-e vagy sem. A megadott határidőn túl érkező jelentkezésekre nem reagálunk!

A részvételi jogosultságot a tárgyalóterembe történő belépést megelőzően ellenőrizzük.

Fővárosi Törvényszék Sajtóosztály

Típus: Határozat Határozat típusa: Egyedi határozat Sorszám: 534 Dokumentum: Letöltés Státusz: Hatályos Év: 2018
Típus: Határozat Határozat típusa: Egyedi határozat Sorszám: 534 Dokumentum: Letöltés Státusz: Közzétételkori szövegállapot szerinti Hatályos Év: 2018
2025. 03. 18.

A Pesti Központi Kerületi Bíróság 2025. március 18-án előkészítő ülést tartott abban a büntetőügyben, amelyben a vádlottakat csoportosan elkövetett közösség tagja elleni erőszak bűntettével vádolja az ügyészség amiatt, mert 2019. július 1-jén megzavarták a Budapest Pride LMBTQ Fesztivál keretén belül nyilvánosan meghirdetett „Szivárvány Szakkör – Hozd magaddal a haverodat is!” című beszélgetést.

A Fővárosi Törvényszék a 2014. szeptember 19-én kihirdetett ítéletében elutasította a KDB Bank Europe Zrt. felperesnek a Magyar Állam elleni keresetét.

ÁROP-1.2.18/A. Szervezetfejlesztés projekt

A Veszprémi Törvényszék a Magyary Zoltán Közigazgatás-fejlesztési Program keretében szervezetfejlesztési céllal – eredetileg a közigazgatási szervek számára, majd az igazságügyi szervek részére is – kiírt ÁROP projektre pályázott.

A kitűzött célok megvalósítására 2014. január 2. és 2014. április 30. között került sor. A projektben megfogalmazott célkitűzés: az időszerű és magas színvonalú ítélkezési tevékenység biztosítása.

Típus: Határozat Határozat típusa: Egyedi határozat Sorszám: 50 Dokumentum: Letöltés Státusz: Közzétételkori szövegállapot szerinti Hatályos Év: 2020
Típus: Határozat Határozat típusa: Egyedi határozat Sorszám: 11 Dokumentum: Letöltés Státusz: Közzétételkori szövegállapot szerinti Hatályos Év: 2022
Kép

Az európai összefüggésekre, az uniós jog alkalmazására, a nemzeti jogalkalmazás kapcsolódó kihívásaira, továbbá az európai - különösen a francia - intézményi megoldások megismerésére fókuszált a pénteki Francia-Magyar Jogi Nap.  Az Országos Bírósági Hivatal nagy hangsúlyt fektet a bírák nemzetközi és uniós jogi képzésére, a gyakorlati tapasztalatszerzésre, a társszervekkel történő együttműködésre, a kollégákkal való találkozókra és egyeztetésekre bel- és külföldön egyaránt. 

JOGI IDŐSZAKI KIADVÁNYOK MAGYAR NYELVEN A BÍRÓSÁGI KÖNYVTÁRAKBAN

 

ALKOTMÁNYJOG

Hungler Sára (2021): A szociális integráció alapjogi kérdései: a szociális partnerek korlátozott szerepe az életkor szerinti diszkriminációval szembeni küzdelemben. Állam- és Jogtudomány, 62. évf. 4. sz. 3 – 25.

A csalás bűntettével és más bűncselekményekben bűnszervezet felépítésével és működtetésével is vádolt T. Cs. és társai ellen indult – bonyolult pénzügyi, valamint informatikai kérdéseket is felvető – büntetőügyben a bizonyítási eljárás igen feszített ütemben, a hét minden napján folytatódik. Az eddig megtartott több mint 200 tárgyalási napot követően – a 2020. január eleje és július 15-e közötti időszakra vonatkozóan – újabb, közel 130 tárgyalási napot tűzött ki a Fővárosi Törvényszék.

A QUAESTOR Értékpapír Zrt., a Buda-Cash Brókerház Zrt., valamint a Hungária Értékpapír Zrt. volt ügyfeleiből létrejött pertársaság még 2017 decemberében azt kérte a bíróságtól, hogy az állapítsa meg a Magyar Nemzeti Bank, a Magyar Állam, valamint az Állami Számvevőszék felelősségét azért, amiért a társaság tagjait az úgynevezett brókerbotrány miatt kár érte.

Az R. Jozef és társa ellen emberölés bűntette miatt folyamatban lévő büntetőügyben 2014. november 25-re  a Fővárosi Törvényszék tárgyalást tűzött. (Időpont: 8.30; Helyszín: II., Fő utca 70-78.).

A tárgyaláson való részvétel a tárgyalóterem korlátozott befogadóképessége miatt mind a sajtó
munkatársai, mind pedig az érdeklődők részére REGISZTRÁCIÓHOZ kötött!

Az R. Jozef és társa ellen emberölés bűntette miatt folyamatban lévő büntetőügyben 2014. december 2-re  a Fővárosi Törvényszék tárgyalást tűzött. (Időpont: 8.30; Helyszín: II., Fő utca 70-78.).

A tárgyaláson való részvétel a tárgyalóterem korlátozott befogadóképessége miatt mind a sajtó
munkatársai, mind pedig az érdeklődők részére REGISZTRÁCIÓHOZ kötött!

 

A Zalaegerszegi Járásbíróság korábbi és jelenlegi elnöke is elismerést vehetett át Bíróságok Napja alkalmából Budapesten tartott országos ünnepi rendezvényen.  Az Országos Igazságszolgáltatási Tanács (OIT) 2000-ben hozott döntésével a bírói hatalom gyakorlásáról szóló 1869. évi IV. törvénycikk kihirdetésének évfordulóját, július 15. napját nyilvánította a bírók és az igazságügyi alkalmazottak ünnepnapjává. Ma már törvény mondja ki, hogy minden év július 15-e a Bíróságok Napja. A napot hazánkban első alkalommal 2001-ben ünnepelték, s azóta minden évben e napon adják át a magyar bírósági rendszer dolgozóinak kiemelkedő igazságszolgáltatási tevékenységük és példamutató életpályájuk elismeréseként a Magyar Királyi Kúria egykori elnökéről elnevezett Juhász Andor-díjakat. 2025-ben dr. Czipóth Edit, a Zalaegerszegi Járásbíróság büntető bírája, a bíróság egykori elnöke vehette át a díj ezüst fokozatát, dr. Sinkó Vilmos, a járásbíróság jelenlegi elnöke pedig törvényszéki bírói címet kapott.  

 

Dr. Sinkó Vilmos, dr. Czipóth Edit és dr. Sorok Norbert (balról jobbra)

Dr. Sinkó Vilmos, dr. Czipóth Edit és dr. Sorok Norbert (balról jobbra)

dr. Vándor Virág   
 sajtószóvivő