Részletes keresés

A Budakörnyéki Járásbíróság nyomozási bírója 2020. január 24-én az ügyészi indítvánnyal szemben bűnügyi felügyeletét és távoltartását rendelte el annak a nőnek, aki ellen a Gödöllői Rendőrkapitányság súlyos fenyegetéssel elkövetett zsarolás bűntettének kísérlete miatt folytat nyomozást.

A Budakörnyéki Járásbíróság nyomozási bírója elrendelte annak a férfinak a letartóztatását, akit a Pest Megyei Rendőr-főkapitányság emberölés előkészületének bűntettével gyanúsít. 
Sz. A. gyanúsított a sértettel 2010-től 2019-ig élettársi kapcsolatban élt Tinnyén. A sértett 2019-ben megszakította a gyanúsítottal a kapcsolatot és felszólította, hogy költözzön el a házból. A férfi ennek eleget tett, azonban többször visszajárt a házba zuhanyozni, valamint ott is aludt, közben rendszeresen fenyegette a sértettet.

A Budakörnyéki Járásbíróság nyomozási bírója 2020. március 30-án távmeghallgatás útján megtartott ülésén elrendelte annak a férfinak a letartóztatását, aki ellen a Pest Megyei Rendőr-főkapitányság emberölés bűntettének kísérlete miatt folytat nyomozást.

A Budakörnyéki Járásbíróság 2020. május 20-án távmeghallgatás útján megtartott ülésén meghosszabbította annak a büntetett előéletű férfinak a letartóztatását, akit jelentős értékre elkövetett sikkasztással bűntettével gyanúsít a Dunakeszi Rendőrkapitányság.  
 

A Budakörnyéki Járásbíróság nyomozási bírója távmeghallgatás útján megtartott ülésén 2020. június 10-én meghosszabbította annak a férfinak és fiatalkorú társának a letartóztatását, akiket a Gödöllői Rendőrkapitányság szexuális erőszak bűntette és más bűncselekmények elkövetésével gyanúsít.

A Budakörnyéki Járásbíróság nyomozási bírója 2017. május 9-i ülésén elrendelte annak a férfinak az előzetes letartóztatását, akit a Pest Megyei Rendőr-főkapitányság előre kitervelten, különös kegyetlenséggel elkövetett emberölés bűntettével gyanúsít. 
 

A Budakörnyéki Járásbíróság nyomozási bírája 2019. szeptember 13-án elrendelte S. M. gyanúsított letartóztatását, lopás bűntette és más bűncselekmények megalapozott gyanújával indult a Ceglédi Rendőrkapitányságon egyesített bűnügyben. 

A Dabasi Járásbíróság 2019. szeptember 24-én gyorsított eljárásban állította bíróság elé azt a férfit, aki testvére kutyáját baltával kivégezte. A vádlott beismerte bűnösségét és megbánta tettét.

Szexuális erőszak bűntette és más bűncselekmények miatt a Pest Vármegyei Rendőr-főkapitányság indított eljárást azzal a férfival szemben,  akinek 2023. március 2-án a Budakörnyéki Járásbíróság nyomozási bírája elrendelte a letartóztatását.

2017. december 6-án a Szigetszentmiklósi Járásbíróság nyomozási bírója elé állította a rendőrség azt a néhány órával korábban elfogott vádlottat, aki ellen tartás elmulasztásának vétsége miatt adtak ki körözést.
 

Álmukban végzett lányaival a terhelt. Tettét a válásakor és a gyermekek elhelyezésekor született döntésekkel indokolta. Előre kitervelten, aljas indokból, részben különös kegyetlenséggel, több ember sérelmére, védekezésre képtelen személy sérelmére elkövetett emberölés bűntette miatt emelt vádat ellene az ügyészég. 2023. november 23-án megtartott nyilvános és folytatólagos tárgyalásán a Budapest Környéki Törvényszék hirdetett ítéletet a büntetőügyben.