Részletes keresés

Letartóztatta a bíróság azt a gyanúsítottat, akinek az ügyében szabálysértési értékre egy vagy több közokirat egyidejű elvételével elkövetett lopás vétsége és más bűncselekmény miatt a Dunakeszi Rendőrkapitányság nyomoz.

Társa segítségével vasútállomások környékéről tulajdonított el gépjárműveket és kerékpárokat a terhelt. Egy esetben egy megálló mosdóját is kifosztották. Nagyobb értékre dolog elleni erőszakkal elkövetett lopás bűntette és más bűncselekmények miatt a Nagykátai Rendőrkapitányság indított eljárást az ügyben, a Budakörnyéki Járásbíróság nyomozási bírája 2023. november 7-én megtartott ülésén elrendelte a nő letartóztatását.

A Budakörnyéki Járásbíróság nyomozási bírója 2018. április 23-án elrendelte annak a férfinak az előzetes letartóztatását, akit halált okozó, bódult állapotban elkövetett járművezetés bűntettével és más bűncselekménnyel gyanúsít a Dunakeszi Rendőrkapitányság.
 

Megfojtotta, majd elrejtette édesanyja holttestét a gyanúsított. Ezt követően valótlanul az asszony eltűnését jelentette be a hatóságnak. 2025. január 23-án a Budakörnyéki Járásbíróság nyomozási bírája elrendelte a terhelt letartóztatását, aki ellen a Pest Vármegyei Rendőr-főkapitányság emberölés bűntette miatt nyomoz.

Alkohol és kábítószer hatása alatt kezdett agresszívan viselkedni volt élettársával a gyanúsított. Bántalmazta, majd szexuális cselekményre kényszerítette az asszonyt. 2025. február 18-án a Budakörnyéki Járásbíróság nyomozási bírája elrendelte a terhelt letartóztatását, aki ellen a Gödöllői Rendőrkapitányság szexuális kényszerítés bűntette és más bűncselekmény miatt nyomoz.

Kandallót, gerendát és tetőlécet is magával vitt a sértettek ingatlanjairól a terhelt. A nagy értékű tárgyak eltulajdonítása mellett az áramellátást is illegális úton biztosította otthonában.  Nagyobb értékre, dolog elleni erőszakkal elkövetett lopás bűntette és más bűncselekmények miatt a Ceglédi Rendőrkapitányság indított eljárást az ügyben, a Budakörnyéki Járásbíróság nyomozási bírája 2025. április 2-án megtartott ülésén elrendelte a nő letartóztatását.

Jelentős kárt okozó csalás bűntette és más bűncselekmények miatt a Budaörsi Rendőrkapitányság indított eljárást abban az ügyben, amelyben a Budakörnyéki Járásbíróság nyomozási bírája 2025. április 17-én megtartott ülésén elrendelte egy férfi letartóztatását.

Kapcsolati erőszak vétsége és más bűncselekmény miatt nyomoz a Szigetszentmiklósi Rendőrkapitányság az ellen a terhelt ellen, akinek letartóztatását 2025. június 18-án a Budakörnyéki Járásbíróság nyomozási bírája elrendelte.

Nyereségvágyból, különös kegyetlenséggel, a bűncselekmény elhárítására idős koránál fogva korlátozottan képes személy sérelmére elkövetett emberölés bűntette és más bűncselekmények miatt emelt vádat három terhelt ellen az ügyészég, a Budapest Környéki Törvényszék pedig 2023. december 13-án megtartott nyilvános és folytatólagos tárgyalásán hirdetett ítéletet az ügyben.

Kereskedéssel elkövetett kábítószer-kereskedelem bűntette miatt indított eljárást a Dunakeszi Rendőrkapitányság abban az ügyben, amelyben az ügyészség a legsúlyosabb kényszerintézkedés elrendelését indítványozta azzal a terhelttel szemben, aki tavaly novemberben az interneten vásárolt cannabis magokat. A férfi 600 ezer forintért vásárolt olyan berendezéseket, amelyekkel 42 darab cannabis növényt nevelt pincéjében. Vallomásában azt állította, azért kezdett a termesztésbe, hogy saját felhasználásra olajat állítson elő, mivel a kereskedelemben kapható CBD termékek árát drágának találta.

Típus: Határozat Határozat típusa: Egyedi határozat Sorszám: 583 Dokumentum: Letöltés Év: 2017
Típus: Határozat Határozat típusa: Egyedi határozat Sorszám: 263 Dokumentum: Letöltés Státusz: Közzétételkori szövegállapot szerinti Hatályos Év: 2022
Típus: Határozat Határozat típusa: Egyedi határozat Sorszám: 350 Dokumentum: Letöltés Státusz: Közzétételkori szövegállapot szerinti Hatályos Év: 2022
Típus: Határozat Határozat típusa: Egyedi határozat Sorszám: 393 Dokumentum: Letöltés Státusz: Közzétételkori szövegállapot szerinti Hatályos Év: 2022
Típus: Határozat Határozat típusa: Egyedi határozat Sorszám: 470 Dokumentum: Letöltés Státusz: Közzétételkori szövegállapot szerinti Hatályos Év: 2022

Gyermekotthonban élő, kiskorú társait félemlítette meg a fiatalkorú vádlott, aki bűncselekmények elkövetésére kényszerítette a sértetteket. A terhelt ellen emberkereskedelem bűntette miatt emelt vádat az ügyészség. 2022. július 5-én megtartott nyilvános és folytatólagos tárgyalásán a Budapest Környéki Törvényszék hirdetett ítéletet az ügyben.

Típus: Határozat Határozat típusa: Egyedi határozat Sorszám: 137 Dokumentum: Letöltés Státusz: Közzétételkori szövegállapot szerinti Hatályos Év: 2023

Édesapja pénzéből élt a terhelt, aki rettegésben tartotta az idős férfit. Többször megverte és a keresetét is megpróbálta elvenni. Letartóztatta a bíróság a gyanúsítottat, aki ellen a Nagykátai Rendőrkapitányság rablás bűntette miatt indított eljárást.

Év
2019
Közlöny
Fájl