Részletes keresés
Múlt nélkül nincs jövő - emlékeztette az újonnan kinevezett bírák, bírósági titkárok és fogalmazók hagyományos gyűlésének, a 2014 óta megrendezett Consilium Peritorum résztvevőit az Országos Bírósági Hivatal (OBH) elnöke. Dr. Handó Tünde.
A Kossuth Rádió Napközben c. műsorának vendége dr. Porkoláb Erika, a Debreceni Ítélőtábla bírósági titkára és az Országos Bírósági Hivatal központi igazgatási feladatokat ellátó munkatársa volt, aki a gyermekközpontú igazságszolgáltatásról nyilatkozott. Dr. Gulyás Csilla, a Debreceni Járásbíróság bírája és a Debreceni Törvényszék Gyermekközpontú Igazságszolgáltatás munkacsoportjának elnöke pedig részletesen ismertette a gyermekvédelmi jelzőrendszer működését.
Az elektronikus ügyintézési szolgáltatások köre 2020. január 1-jétől tovább bővült. Az új Ügyfél Iratbetekintő Rendszer (a továbbiakban: ÜIR) ugyanis lehetővé teszi, hogy a 2020.január 1. után elsőfokon indult ügyek e-aktáját, azaz az ügy alapadatait, illetve az ügyben keletkezett iratokat az ügyfelek online, akár otthonról, ingyenesen, a nap 0-24 órájában megtekinthessék.