Részletes keresés

A jogerősen megállapított tényállás szerint a másodrendű vádlott gépkocsik külföldről történő behozatalával, míg az elsőrendű vádlott más mellett kábítószer-kereskedelemmel is foglalkozott. A két vádlott ismerte egymást és tudtak arról másikuk mivel foglalkozik. 

Típus: Szabályzat Sorszám: 8 Dokumentum: Letöltés Státusz: Közzétételkori szövegállapot szerinti Év: 2024
Típus: Határozat Határozat típusa: Egyedi határozat Sorszám: 444 Dokumentum: Letöltés Státusz: Közzétételkori szövegállapot szerinti Hatályos Év: 2020

A Budapest Környéki Törvényszék a mai napon hirdetett ítéletet N. G. ügyében, akit emberölés bűntettével vádolt meg a Pest Megyei Főügyészség.

A Budapest Környéki Törvényszék ítélete szerint

N. G. vádlott
bűnös
erős felindulásban elkövetett emberölés bűntettében,
ezért őt a bíróság
5 év börtönbüntetésre ítélte.

Az ítélet nem jogerős, az ügyész súlyosításért, a vádlott és védője pedig enyhítésért fellebbezett.

2024. 11. 20.

A vádlott (2002) szüleivel és húgával élt egy családi házban. Évek óta napi rendszerességgel fogyasztott marihuánát. 2023. szeptember 30-án barátaival egy házibulin vett részt, ahol életében először „bélyeg” formájában LSD-t fogyasztott, amitől hallucinációi keletkeztek és agresszívvé vált, ezért a házigazda elküldte a partiról, így a vádlott hazament. Éjfél után bódult állapotban ért haza, ahol bezúzta a bejárati ajtó üvegét és a konyhaajtót. Az otthon tartózkodó szülei és testvére meghallották és a konyhába siettek. A lány azért, hogy megakadályozza, hogy a vádlott kést vegyen elő, a pult elé ált, mire a testvére kétszer arcon ütötte, mire a lány beszaladt a szobájába.

 
A Szegedi Járásbíróság nem jogerősen elrendelte annak a férfinak az előzetes letartóztatását, akit szexuális erőszak bűntette kísérletének és kifosztás bűntettének megalapozott gyanúja miatt hétfőn vett őrizetbe a rendőrség. A bíróság döntése alapján a gyanúsított előzetes letartóztatása 2014. október 24-ig tart.
 
A Pesti Központi Kerületi Bíróság a 2014. október 1-jén kihirdetett  ítéletében felmentette B. E-t a csalás bűntettének vádja alól.
 

Az Országos Bírói Tanács 2016. május 10-én ülést tartott.

A vádlott és a sértett között együttélésük alatt – elsősorban az alkoholfogyasztásra visszavezethetően – gyakoriak voltak a veszekedések, ilyenkor előfordult, hogy a vádlott a sértettet többször bántalmazta is.
 

A Nyíregyházi Járásbíróság 2018. október 29-én bűnszervezetben elkövetett költségvetési csalás bűntette miatt indult eljárásban – négy kivételével – valamennyi vádlottat végrehajtandó szabadságvesztésre ítélte. I. rendű vádlottat 6 év, II. rendű vádlottat 9 év, III. rendű vádlottat 7 év 6 hónap, IV. és V. rendű vádlottat 5-5 év, VI. r. vádlottat 7 év, VII. rendű vádlottat 6 év 6 hónap, VIII. és X. rendű vádlottat 2 év, IX. rendű vádlottat 4 év, XIII. rendű vádlottat 1 év 6 hónap börtönbüntetésre ítélte a bíróság, és eltiltotta a közügyek gyakorlásától. X., XI., XII., XIV. és XV.

Kép

A nemzetközi partnerség és a digitalizáció területén is élen jár a Zalaegerszegi Törvényszék. A horvátországi Csáktornyával, az osztrák és a szlovén biróagokkal ápolt kapcsolataik is erősítik a bíróság nyitottságát, a beszédfelismerő program bevezetésében vállalt szerepük pedig meghatározó volt a bírósági szervezetben - emelte ki az Országos Bírósági Hivatal (OBH) elnökhelyettese a Zalaegerszegi Törvényszék összbírói értekezletét megelőző sajtótájékoztatón.

Pályázási határidő

18.E/2020. (I. 22.) OBHE határozat a Debreceni Ítélőtábla Munkaügyi Kollégium kollégiumvezetői állásának pályázati kiírásáról

A Veszprémi Járásbíróság tárgyalás mellőzésével hozott büntetővégzésével egy év hat hónap – végrehajtásában három év próbaidőre felfüggesztett – börtönbüntetéssel sújtotta azt a 47 éves berhidai nőt, akivel szemben háromrendbeli kiskorú veszélyeztetésének bűntette miatt emelt vádat az ügyészség.

A Tapolcai Járásbíróság elsőfokon két év börtönbüntetésre, két év járművezetéstől eltiltásra és két év közügyektől eltiltásra ítélte azt a 41 éves tapolcai férfit, akivel szemben súlyos testi sértést okozva elkövetett közúti veszélyeztetés bűntette, segítségnyújtás elmulasztásának bűntette és garázdaság vétsége miatt emelt vádat az ügyészség. A bíróság kötelezte a vádlottat az eljárás során felmerült bűnügyi költség megfizetésére is.

A Balassagyarmati Járásbíróság a vádlottat a 2019. szeptember 26-én megtartott előkészítő ülésen közúti baleset okozásának vétsége miatt 2 év fogházban végrehajtandó szabadságvesztés büntetésre ítélte. A bíróság a büntetés végrehajtását 3 év próbaidőre felfüggesztette. A bíróság egyúttal a vádlottat 2 év időtartamra eltiltotta a közúti járművezetéstől, továbbá kötelezte az eljárás során felmerült bűnügyi költségből 1.000.000,- Ft megfizetésére is.

2019. szeptember 30-án a nagyobb vagyoni hátrányt okozó hűtlen kezelés bűntette és más bűncselekmények miatt indult ügyben felmentő ítéletet hozott a Nyíregyházi Járásbíróság. 

Birtokvásárlásba kezdett, a kokain-kereskedelemből származó, több milliós vagyonát pedig a föld alatt rejtette el az a férfi, aki ellen az ügyészség kereskedéssel elkövetett kábítószer-kereskedelem bűntette és más bűncselekmények miatt emelt vádat. Az ügyben a Budapest Környéki Törvényszék nyilvános, folytatólagos tárgyaláson hozott ítéletet.