Részletes keresés

Ítélet a Szegedi Ítélőtáblán 
Súlyos testi sértés kísérlete Szegeden
 
Megváltoztatta a Szegedi Ítélőtábla dr. Hegedűs István vezette büntetőtanácsa a halált okozó testi sértés miatt B. K. ellen indított büntetőügyben az I. fokon eljáró Szegedi Törvényszék ítéletét. 
 
Bűnösnek találta vezető beosztású, hivatalos személy által elkövetett, hivatali vesztegetés bűntettében a Debreceni Törvényszék M. A-t és P. E-t, a bűncselekményt az I.r. vádlott tettesként, a II.r. vádlott bűnsegédként követte el.  M. A-t ezért 2 év – 3 évre felfüggesztett -  börtönbüntetésre ítélte, P. E-nek pedig 50 napi tétel, összesen 50 ezer forint pénzbüntetést kell fizetnie.

A Berettyóújfalui Járásbíróság 2021. április 27-én hirdetett ítéletet annak a vádlottnak az ügyében, aki folyamatosan bántalmazta, fenyegette élettársát egy Hajdú-Bihar megyei településen.

A bíróság bűnösnek mondta ki a vádlottat testi sértéssel elkövetett kapcsolati erőszak bűntettében, ezért őt 2 év börtönben végrehajtandó szabadságvesztés büntetésre ítélte és 2 évre eltiltotta a közügyek gyakorlásától. A férfi a büntetés kétharmad részének kitöltését követően feltételes szabadságra bocsátható.

A Debreceni Törvényszék, mint másodfokú bíróság a 2021. szeptember 21-én megtartott tanácsülésén, személyi szabadság megsértésének bűntette és más bűncselekmény miatt indult büntetőeljárásban a Hajdúszoboszlói Járásbíróság ítéletétében a bűncselekmény minősítését megváltoztatta, egyebekben az elsőfokú bíróság döntését helybenhagyta. A törvényszék álláspontja szerint a személyi szabadság megsértésének bűntette jelentős érdeksérelmet is okozott, ezért a bűncselekmény minősítése ennyiben változott és egészült ki. 

Év
2018
Közlöny
Fájl
A Fővárosi Ítélőtábla a megismételt másodfokú eljárásban 2017. augusztus 17-én a vádlott előzetes letartóztatását a másodfokú eljárás befejezéséig, de legfeljebb az elsőfokú bíróság által nem jogerősen kiszabott szabadságvesztés tartamáig fenntartotta, egyben az előzetes letartóztatás megszüntetése iránti védői indítványt elutasította.
 

A Hajdúszoboszlói Járásbíróság 2021. június 3-án, előkészítő ülésen hirdetett ítéletet annak a vádlottnak az ügyében, aki Nádudvaron, majd a kórházban fenyegetett és bántalmazott egy mentőápolót.

Az előkészítő ülés során az ügyész ismertette a vádiratot, valamint mértékes indítványt tett a büntetés tartalmára vonatkozóan, ha a vádlott beismerő nyilatkozatot tesz és lemond a tárgyaláshoz való jogáról. A férfi a vádirattal egyezően elismerte a bűncselekmény elkövetését, tárgyaláshoz való jogáról pedig lemondott, amit a bíróság végzésével elfogadott.

A Debreceni Járásbíróság 2019. november 25-én előkészítő ülésen kihirdetett ítéletében bűnösnek mondta ki azt a négy férfit, akik közül hárman a Hajdú-Bihar megyei Álmosdon követtek el bűncselekményeket. Két vádlott az egyik sértett kutyáját is agyonütötte. A vádlottak az előkészítő ülésen beismerő vallomást tettek, a terhére rótt bűncselekmény elkövetését elismerték, a tárgyaláshoz való jogukról lemondtak.

Típus: Határozat Határozat típusa: Szervezeti határozat Sorszám: 1 Dokumentum: Letöltés Státusz: Közzétételkori szövegállapot szerinti Hatályos Év: 2017

Végzésével helybenhagyta a Szegedi Ítélőtábla az életveszélyt okozó testi sértés bűntette miatt Sz. M. vádlott ellen indított büntetőügyben az elsőfokon eljáró Kecskeméti Törvényszék ítéletét. A büntetlen előéletű vádlott jogerős büntetése így 3 év 8 hónap börtönben végrehajtandó szabadságvesztés lett. A közügyektől eltiltás tartamát sem változtatta meg a másodfokú bíróság, melyet a törvényszék 3 évben állapított meg. 

Elnapolta a Szegedi Ítélőtábla a tárgyalást abban az ügyben, amelyben azért indult eljárás egy férfi ellen, mert barátnője volt élettársára késsel támadt, és életveszélyesen megsebesítette. A tárgyalás új időpontja: 2017. április 26. A vádlottat emberölés kísérlete és más bűncselekmények miatt I. fokon 9 év börtönre ítélte a Gyulai Törvényszék. 
 

Részben megváltoztatta a Szegedi Ítélőtábla a kábítószer-kereskedelem kísérlete miatt A. M. szerb állampolgár ellen indított büntetőügyben az I. fokon eljáró Kecskeméti Törvényszék ítéletét. Így a vádlott Magyarországról történő kiutasításának mértékét – tekintettel az elkövetett cselekmény súlyára és jellegére – 5 évről 7 évre súlyosította.

Helybenhagyta a Szegedi Ítélőtábla a kábítószer birtoklásának bűntette miatt S. V. macedón állampolgár ellen indított büntetőügyben az I. fokon eljáró Szegedi Törvényszék ítéletét. Így a vádlott jogerős büntetése 8 év 6 hónap börtön és 8 év Magyarország területéről történő kiutasítás lett. 
 

Megváltoztatta a Szegedi Ítélőtábla a kábítószer birtoklásának bűntette miatt H. S. macedón állampolgár ellen indított büntetőügyben a Szegedi Törvényszék ítéletét. A vádlott büntetését az ítélőtábla 8 év 6 hónapról 10 év börtönre súlyosította. 

Típus: Határozat Határozat típusa: Szervezeti határozat Sorszám: 83 Dokumentum: Letöltés Státusz: Közzétételkori szövegállapot szerinti Hatályos Év: 2023
Kép

2020. március 31-ével megszűntek a közigazgatási és munkaügyi bíróságok. A közigazgatási perekben 2020. április 1-től elsőfokon a Fővárosi, Budapest Környéki, Debreceni, Győri, Miskolci, Pécsi, Szegedi és a Veszprémi Törvényszékek járnak el regionális illetékességgel.

Típus: Határozat Határozat típusa: Egyedi határozat Sorszám: 145 Dokumentum: Letöltés Státusz: Közzétételkori szövegállapot szerinti Év: 2019
Év: 2014 OBT dokumentum típusa: Megtárgyalt napirendi pontok Dokumentum: Letöltés