Részletes keresés

A Miskolci Törvényszék által megállapított tényállás szerint 2023 augusztusában a sértett, a vádlott izsófalvi ingatlanában töltötte a délutánt, ahol annak rokonaival italozott, majd egy helyi vendéglőben folytatták a szeszesital-fogyasztást. A sörözőből hazafelé tartva a sértett a vádlott édesanyját trágár kifejezésekkel szidalmazni kezdte. Emiatt a két férfi között veszekedés alakult ki.

A Fővárosi Ítélőtáblára való kirendelés alapján, a Debreceni Ítélőtáblán tartott tárgyaláson, a másodfokú bíróság B. F. és társai (felpereseknek) személyhez fűződő jog megsértése miatti, a Főváros XIV. ker.

A Debreceni Ítélőtábla helybenhagyta az elsőfokú bíróság ítéletét. 



Az első fokon eljárt Nyíregyházi Törvényszék 2019 júliusában J. R. I.r. vádlottat kábítószer-kereskedelem bűntette miatt 7 év börtönbüntetésre, 7 év közügyektől eltiltásra és 19.000.-Ft vagyonelkobzásra ítélte. K. J. II.r. vádlottat kábítószer birtoklásának bűntette miatt 1 év 3 hónap börtönbüntetésre és 2 év közügyektől eltiltásra ítélte. T. K. III.r. vádlottat kábítószer birtoklásának vétsége miatt 40 nap elzárásra ítélte. Az ítélet ellen I. és II.r. vádlott és védője enyhítésért fellebbezett.

Pályázási határidő

Pályázat a Debreceni Törvényszék csoportvezetői bírói (18. számú) álláshelyének betöltésére

Bírósági vezetői tisztséget határozatlan időre kinevezett bíró tölthet be.

A pályázat elbírálásánál – a pályázatban foglaltakon túl – a tényleges bírói működési gyakorlat tartamának van jelentősége. Előnyt jelent a cégbírósági ügyekben szerzett bírói gyakorlat.

A Debreceni Járásbíróság ma kihirdetett ítéletében B.L. elsőrendű vádlottat társtettesként elkövetett rablás bűntett, rablás bűntett, valamint lopás vétség, míg R. J. másodrendű vádlottat társtettesként elkövetett rablás bűntettében mondta ki bűnösnek. Ezért az elsőrendű vádlottat 16 év fegyházbüntetésre és 10 év közügyektől eltiltásra ítélte, társát 13 év fegyházbüntetésre és 10 év közügyektől eltiltással sújtotta. A vádlottak feltételes szabadságra nem bocsáthatók.

 A Debreceni Ítélőtábla Dr. Balla Lajos vezette tanácsa helybenhagyta a Miskolci Törvényszék ítéletét.
 
Harmincötödik tárgyalási napját tartotta március 7-én V. L. és 21 társa vesztegetési ügyében a Debreceni Törvényszék. A 90 oldalas vádiratban terheltként szereplők zöme civil, de van mellettük rendőr, tűzoltó és pénzügyőr is, így katonai tanács folytatja le az eljárást. Az ügyre a legszigorúbb titkos minősítés vonatkozik, ezért a nyilvánosság és a sajtó teljes kizárásával folynak a tárgyalások. 
 

A Debreceni Ítélőtábla a vádlott cselekményeit életveszélyt okozó testi sértés és testi sértés bűntettének minősítette. A vádlott fegyházbüntetését, valamint közügyektől eltiltását 7-7 évre súlyosította, és megállapította, hogy a vádlott feltételes szabadságra nem bocsátható. Az ítélőtábla súlyosító körülményként értékelte, hogy a vádlott rendkívül megalázó módon bánt a sértettel, illetve, hogy többszörös visszaeső, nem túl régen szabadult előző büntetéséből. Az ítélet jogerős.

A Debreceni Ítélőtábla a vádlott élet és testi épség elleni bűncselekményét emberölés bűntette kísérletének minősítette és a vádlottat bűnösnek mondta ki szexuális erőszak bűntettében is. A vádlott szabadságvesztés büntetését 12 évre, a közügyektől eltiltását 10 évre súlyosította, és 10 évre kiutasította Magyarország területéről. Mivel az ítélőtábla abban a bűncselekményben is bűnösnek találta a vádlottat, amelyben az elsőfokú bíróság felmentette a férfit, ezért megnyílt az ügyben a harmadfokú eljárás lehetősége. Az ítélet ellen a vádlott és védője fellebbezett.

A Debreceni Törvényszék nyilvános ülésen kihirdetett ítéletével a K. B. ellen különösen nagy kárt okozó, üzletszerűen elkövetett csalás bűntette és más bűncselekmények miatt indult büntetőügyben a Debreceni Járásbíróság tavaly nyáron hozott ítéletét megváltoztatta.  
 
Típus: Határozat Határozat típusa: Szervezeti határozat Sorszám: 35 Dokumentum: Letöltés Státusz: Közzétételkori szövegállapot szerinti Hatályos Év: 2019

Bűnösnek mondta ki a Debreceni Járásbíróság foglalkozás körében elkövetett gondatlan veszélyeztetés vétségében azt a négy vádlottat, akik miatt két munkás lett rosszul egy tartály karbantartása közben 2013. januárjában, a debreceni gyógyszergyárban.  Az I. rendű vádlottat ezért 220 napi tétel pénzbüntetés – 330.000 forint -, a III. rendű vádlottat 300 napi tétel pénzbüntetés – 600.000 forint -, a III. rendű vádlottat pedig 260 napi tétel pénzbüntetés – 520.000 forint – megfizetésére kötelezte. A II. rendű vádlottat a bíróság 2 év próbára bocsátotta.

A Debreceni Törvényszék által megállapított tényállás szerint 2017 szeptembere előtt II. rendű vádlott felvette a kapcsolatot I.rendű vádlottal, aki gépjárművezetőként dolgozott, mert a lehető leggyorsabban „B” kategóriás jogosítványt akart szerezni. A vádlottak megegyeztek abban, hogy az I. rendű vádlott - 300.000 forint átadása esetén - kapcsolatai révén - az elméleti oktatáson való részvétel nélkül - segít a II. rendű vádlottnak a jogosítvány megszerzésében. Az I. rendű vádlott azt mondta a II. rendű vádlottnak, hogy „megvannak az emberei”, így II.

A Debreceni Törvényszék nyilvános ülésen hozott ítéletével a P.O. és társa ellen halált okozó, ittas állapotban elkövetett járművezetés bűntette és más bűncselekmények miatt indult büntető ügyben a Debreceni Járásbíróság 2016 májusában hozott ítéletét a bűnügyi költség vonatkozásában változtatta meg, egyebekben helybenhagyta.
 

A Debreceni Járásbíróság 2024. január 26-án hirdetett ítéletet abban a büntetőügyben, amelynek vádlottja elsikkasztotta több debreceni társasház pénzét, majd a büntetőeljárás során Európából Dél-Amerikába szökött, gondolva, hogy ott biztonságban lehet. A rendőrök megtalálták, elfogták, az ellene indult büntetőeljárás pedig jogerősen befejeződött. 

A vádlott a 2024. január 24-én megtartott előkészítő ülésen beismerő nyilatkozatot tett, a tárgyaláshoz való jogáról lemondott, amit a bíróság elfogadott és határozathirdetésre elnapolta az ügyet.

A Debreceni Járásbíróság 2022. február 25-én előkészítő ülést tartott annak a vádlottnak az ügyében, aki ellen segítségnyújtás elmulasztása vétség elkövetése miatt emelt vádat az ügyészség.

Az előkészítő ülésen az ügyészség ismertette a vádiratot, továbbá az ügy bizonyítékait. Az ügyész beismerő nyilatkozat, valamint a tárgyaláshoz való jogról történő lemondás esetén a vádlottal szemben mértékes indítványt tett a büntetésre vonatkozóan. 

Típus: Határozat Határozat típusa: Egyedi határozat Sorszám: 5 Dokumentum: Letöltés Év: 2017

A Debreceni Járásbíróság június 17-én távollétében bűnösnek mondta ki G. P.-t társtettesként elkövetett kábítószer-kereskedelem bűntettében, társtettesként elkövetett lőfegyverrel és lőszerrel visszaélés bűntettében, valamint robbanóanyaggal visszaélés bűntettében. Halmazati büntetésül - mint bűnszervezet vezetőjét - 8 év fegyházban végrehajtandó szabadságvesztésre és 8 év közügyektől eltiltásra ítélte, továbbá 39 millió forint és egyéb értéktárgyak vagyonelkobzását is elrendelte a bíróság.

Gyorsított eljárásban hozott a napokban ítéletet a Debreceni Járásbíróság annak a három férfinak az ügyében, akik november 14-én egy debreceni, Salakos utcai ház udvaráról loptak el egy 25 ezer forintos kályhát. A kályha visszakerült a tulajdonoshoz, így végül 5.000 forint rongálási kárt hagytak maguk mögött az elkövetők, ketten közülük azonban különös visszaesőként így sem kerülhették el a hosszú szabadságvesztést.