Az időközben módosult Büntető Törvénykönyv miatt megváltoztatta a Pécsi Ítélőtábla a Zalaegerszegi Törvényszék ítéletét.
Részletes keresés
Meg kell tartanunk az erőt és az egységet, hogy szolgálatunkkal megtartsuk az emberek irántunk való bizalmát - hangsúlyozta Dr. Handó Tünde, az Országos Bírósági Hivatal elnöke ünnepi beszédében a Polgári Igazságszolgáltatás Európai Napján. Az OBH elnöke szerint a XXI. századi bíróság küldetése az erős és egységes bírósági szervezet, amely Magyarország szuverenitásának az őre.
A keszthelyi Reischl-féle sörház is érintettje volt annak az ügynek, amelyben a Zalaegerszegi Törvényszék nem jogerős ítéletet hozott 2025. február 6. napján.
Helybenhagyta a másodfokon eljárt Fővárosi Törvényszék a nyomozási bíró 2025. április 4-én meghozott végzését, amelyben két gyanúsított letartóztatására irányuló ügyészi indítványt elutasította.
A Miskolci Törvényszék 2019. március 6-án jelentette meg „Családi kisokos 2019.” című kiadványát, melyben a családokat érintő kedvezmények lehetőségeiről és azok feltételeiről nyújt széleskörű tájékoztatást a dolgozók részére. Ennek apropóján készítettünk interjút Jacsó-Firkola Andreával, aki amellett, hogy a Miskolci Törvényszék büntető ügyszakában dolgozó igazságügyi alkalmazottja, három gyermek anyukája is.
A Fővárosi Törvényszék Közigazgatási Kollégiuma megsemmisítette az alperes azon határozatát, amely egy könyvkereskedelmi kft.-vel – a felperessel – szemben 12 millió forintos fogyasztóvédelmi bírságot szabott ki.
A Veszprémi Törvényszék 2024. szeptember 23., 26. és október 7. napjain összesen 45 munkavállaló – köztük bíró és igazságügyi alkalmazott egyaránt – részére biztosította a részvételt elsősegélynyújtó tanfolyamon.
A képzés egy mentőtiszt közreműködésével valósult meg. A tanfolyam egy egyórás elméleti résszel kezdődött, melyet követően a gyakorlati rész következett, valamint a résztvevők részére a gyakorlás biztosítása, továbbá a felmerült kérdések megválaszolása.
A képzés az alábbi területekre terjed ki: életmentő beavatkozások, eszméletlen beteg légútbiztosítása, alapszintű újraélesztés, defibrillátor használata, sérülések, sokk, infarktus, allergiás reakciók, görcsroham, alacsony vércukorszint, munkahelyi specifikus sérülések.
Veszprém, 2024. október 9.
Veszprémi Törvényszék Sajtóosztály
Ítéletet hozott a Miskolci Törvényszék annak a vádlottnak az ügyében, aki kö-zös italozást követően nézeteltérésbe keveredett a sértettel, majd zsebkésével két alkalommal megsértette nyakát.