A Miskolci Törvényszék ítéletet hirdetett abban a büntetőügyben, melyben egy férfi ügyvédje segítségével egy korábbi terhelő vallomás módosításáért milliókat kért.
Részletes keresés
Hatályon kívül helyezte a Győri Törvényszék a Vasvári Csaba által az OBH elnöke ellen indított perben hozott elsőfokú ítéletet és a pert megszüntette.
Dr. Ifkovics István 1948. január 27-én született Homokszentgyörgyön.
Igazságügyi jogviszonyt 1972. február 1-jén létesített fogalmazóként a Kaposvári Járásbíróságon. 1974. szeptember 2-val nevezték ki bíróvá. Büntető bírói ítélkező tevékenységét a Nagyatádi Járásbíróságon kezdte és a Kaposvári Járásbíróságon folytatta.
1986. október 1. napjától megyei bírósági bírói, majd 1999. november 1-jén tanácselnöki kinevezést kapott.
2003. május 15. napjától nyugdíjba vonulásáig, 2012. június 30-ig a Somogy Megyei Bíróság/Kaposvári Törvényszék büntető kollégiumvezetője volt.
2012. január 1-jétől címzetes táblabíró.
Ítélkező tevékenysége mellett rendszeresen oktatott. Számtalan fogalmazó és kezdőbíró mellett látott el instruktor bírói, mentori feladatokat. Tagja volt a Jogi Szakvizsga Bizottságnak, a Fogalmazói Felvételi Bizottságnak, az Igazságügyi Szakértői Bizottságnak és a Büsz. Vizsgabizottságnak is.
Mintegy két évtizeden keresztül óraadó tanárként igazgatási és jogi ismereteket tanított a Kaposvári Noszlopy Gáspár Közgazdasági Szakközépiskolában. Tanítványai közül többen váltak később bírósági tisztviselővé.
Dr. Ifkovics István logikusan gondolkodó, pragmatikus, kiváló bíró volt. Kiemelkedő elméleti és gyakorlati tudással, óriási munkabírással rendelkezett.
Generációk hosszú sorának örökítette át a büntető ítélkezés és a bírói mentalitás lényegét, hivatásunk szeretetét és a kötelességtudatot.
A Somogy Megyei Bíróság/Kaposvári Törvényszék emblematikus személyisége, közösségünk aktív, meghatározó tagja volt.
Kiváló munkájáért és közösségi szerepvállalásáért 1975-ben az Igazságügy Kiváló Dolgozója, 1985-ben Kiváló Társadalmi Munkáért, 1994-ben Miniszteri Elismerő Oklevél, 2003-ban a Magyar Köztársasági Érdemrend tisztikeresztje kitüntetésben részesült.
Temetése 2022. július 22-én 14 órakor lesz a kaposvári Keleti temetőben.
Emlékét kegyelettel megőrizzük.
a Kaposvári Törvényszék Sajtóosztálya
Tisztelt Ügyfeleink!
Tájékoztatjuk Önöket, hogy 2024. szeptember 6. napján (pénteken) a Tatabányai Törvényszék pénztára - technikai okok miatt - zárva tart.
Megértésüket köszönjük!
Ítéletet hozott a Miskolci Törvényszék annak a vádlottnak az ügyében, akinek a felügyelet nélkül hagyott nevelt gyermekére rátekeredett a takarófólia.
A Szegedi Törvényszék 2025. március 27. napján 102.K.701.066/2024/14. számú ítéletével elutasította a Magyarországi Evangéliumi Testvérközösség felperes keresetét.
2025-ben immár 19. alkalommal rajtolt el a Balatont megkerülő egykörös futóverseny az Ultrabalaton, amelyhez idén a Zalaegerszegi Törvényszék is csatlakozott.
A Zalaegerszegi Törvényszék már hosszú évek óta résztvevője a jótékony Koraszülöttfutásnak, s rajthoz álltak már a Kis-Balaton Futóversenyen is. Ezúttal Közép-Európa leghosszabb, 211 kilométeres tókerülő versenyére neveztek 13 fős váltócsapattal.
A team tagjai:
dr. Adorján Csaba, Farkas György, Jóna-Horváth Andrea, Kifer László, Rajcsányi Zoltán dr. Sorok Norbert (Zalaegerszegi Törvényszék), dr. Mészáros Lilla, dr. Pintér Boglárka Dóra (Zalaegerszegi Járásbíróság), Horváth Vera, Mecsériné Olasz Magdolna, dr. Sárompek Csilla, dr. Szilbereki-Vajda Dóra (Keszthelyi Járásbíróság) és Ferincz Ágnes (Lenti Járásbíróság).
A csapat szállításban közreműködött Simon Alexandra, a Gazdasági Hivatal főosztályvezetője.
A kora reggeli indulást követően voltak nehéz percek és örömteli pillanatok, néha kellett a biztatás a csapattól, máskor meg csak magára számíthatott a futó, de megcsinálták 20 óra 25 perces idővel értek célba.
Ezúton is gratulálunk a csapatnak!
Dr. Bartalné dr. Mentes Judit
sajtószóvivő
Járásbírósági elnökök kinevezése Veszprém vármegyében
A Veszprémi Törvényszék elnöke 2024. szeptember 1-jétől újabb 6 évre dr. Beszerdik Beátát az Ajkai Járásbíróság elnökévé, dr. Tóth Ágnest a Pápai Járásbíróság elnökévé és dr. Keszthelyi Kristófot a Zirci Járásbíróság elnökévé kinevezte.
Dr. Beszerdik Beáta 2000-től bírósági fogalmazó, 2003-tól bírósági titkár, majd 2004. szeptember 1-től büntető ügyszakos bíró az Ajkai Városi Bíróságon, kirendeléssel ítélkezett a Veszprémi Törvényszéken is. 2018-tól az Ajkai Járásbíróság elnöke.
Dr. Tóth Ágnes 1998-tól a Pápai Városi Bíróságon fogalmazó, a jogi szakvizsgáját követően titkár, 2003. július 1-től polgári ügyszakos bíró a Pápai Városi Bíróságon, 2018-tól pedig a Pápai Járásbíróság elnöke.
Dr. Keszthelyi Kristóf 2006-tól bírósági fogalmazó, 2011-től titkár kezdetben a Pápai Városi Bíróságon, majd a Veszprémi Járásbíróságon. 2013. március 15-től polgári ügyszakos bíró az Ajkai Járásbíróságon, majd 2018-tól a Zirci Járásbíróság elnöke.
Veszprém, 2024. július 19.
Veszprémi Törvényszék Sajtóosztály
Különös kegyetlenséggel elkövetett emberölés bűntettének kísérlete miatt indult eljárásban öt év börtönbüntetésre és öt év közügyektől eltiltás mellékbüntetésre ítélte 2025. február 3-án a Nyíregyházi Törvényszék azt a vádlottat, aki ismerősére gyújtotta a házat.
A Gyermekközpontú Igazságszolgáltatás Program keretében a Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Gyermekvédelmi Központ mátészalkai intézményében tettek látogatást a Nyíregyházi Törvényszék illetékességi területéhez tartozó járásbíróságok bírái április 5-én.
A Fővárosi Törvényszék 2024. március 14-én előkészítő ülést tartott egy büntetőügyben, amelyben egy férfit életveszélyt okozó testi sértés bűntettének kísérletével vádol az ügyészség.
Ítéletet hozott a Miskolci Törvényszék annak a vádlottnak az ügyében, aki ittasan veszekedést provokált a volt barátnője lakóhelyén, majd felgyújtotta a család egyik autóját.
A Szombathelyi Törvényszék, mint másodfokú bíróság nyilvános ülésen megváltoztatta a Kőszegi Járásbíróság halált okozó, foglalkozás körében elkövetett gondatlan veszélyeztetés vétsége miatt indult ügyben hozott ítéletét.
Applications from thirty-five court leaders have been assessed and evaluated by the National Office for the Judiciary (NOJ) until October 31st.