Részletes keresés

Enyhítette az elsőfokú bíróság ítéletét a Debreceni Törvényszék annak a két vádlottnak az esetében, akik török üzletembernek kiadva magukat, 2016 februárjában kifosztottak egy idős házaspárt Tégláson.
 

A Debreceni Járásbíróság büntetőeljárást folytatott az ellen a 46 férfi ellen, akik egy futballmérkőzést követően jogosulatlanul a pályára mentek. Az ügyészség még 2022 áprilisában emelt vádat a vádlottakkal szemben rendbontás bűntette miatt. A büntetővégzés meghozatalára irányuló vádiratban az ügyészség indítványt tett arra, hogy a járásbíróság a vádlottakkal szemben az iratok tartalma alapján, három esetben felfüggesztett szabadságvesztés büntetést, míg a többiek esetében pénzbüntetést szabjon ki tárgyalás lefolytatása nélkül.

Pályázási határidő

Pályázat a Debreceni Törvényszék katonai tanácselnöki (16. számú) álláshelyének betöltésére 

Bírósági vezetői tisztséget határozatlan időre kinevezett bíró tölthet be.

A pályázat elbírálásánál – a pályázatban foglaltakon túl – a tényleges katonai bírói működési gyakorlat tartamának van jelentősége. 

A Debreceni Ítélőtábla Dr. Ficsór Gabriella vezette tanácsa helybenhagyta a Miskolci Törvényszék ítéletét.
 

A Debreceni Járásbíróság ma kihirdetett ítéletében B.L. elsőrendű vádlottat társtettesként elkövetett rablás bűntett, rablás bűntett, valamint lopás vétség, míg R. J. másodrendű vádlottat társtettesként elkövetett rablás bűntettében mondta ki bűnösnek. Ezért az elsőrendű vádlottat 16 év fegyházbüntetésre és 10 év közügyektől eltiltásra ítélte, társát 13 év fegyházbüntetésre és 10 év közügyektől eltiltással sújtotta. A vádlottak feltételes szabadságra nem bocsáthatók.

Jogerősen is egy év fogházbüntetésre ítélte – két évre felfüggesztve – a Debreceni Törvényszék azt a férfit, aki munkáltatóként megszegte a munkavédelmi előírásokat, és egy közfoglalkoztatott meghalt, amikor ráomlott a homokfal Bagamérban, 2015 decemberében. A vádlottat a bíróság halált okozó, foglalkozás körében elkövetett gondatlan veszélyeztetés vétségében mondta ki bűnösnek, és kötelezte csaknem 300 ezer forint bűnügyi költség megfizetésére is.
Típus: Határozat Határozat típusa: Egyedi határozat Sorszám: 447 Dokumentum: Letöltés Év: 2017
Típus: Határozat Határozat típusa: Egyedi határozat Sorszám: 465 Dokumentum: Letöltés Státusz: Közzétételkori szövegállapot szerinti Hatályos Év: 2020
Típus: Határozat Határozat típusa: Egyedi határozat Sorszám: 131 Dokumentum: Letöltés Státusz: Közzétételkori szövegállapot szerinti Hatályos Év: 2018
A Debreceni Ítélőtábla Dr. Háger Tamás vezette tanácsa a vádlott szabadságvesztését 12 évre súlyosította. Egyebekben helybenhagyta a Debreceni Törvényszék ítéletét.

Előkészítő ülésen hirdetett határozatot a Debreceni Járásbíróság 2020. október 22-én annak a vádlottnak az ügyében, aki gáz-riasztó fegyvert fogott a vele szemben intézkedő rendőrökre Debrecenben. A férfi elismerte a terhére rótt bűncselekmény elkövetését, melyet a bíróság elfogadott, a tárgyaláshoz való jogáról a férfi lemondott.
A bíróság bűnösnek mondta ki a vádlottat hivatalos személy elleni erőszak bűntettében, ezért őt 4 év 6 hónap börtönben végrehajtandó szabadságvesztésre ítélte és 5 évre eltiltotta a közügyek gyakorlásától.

A Debreceni Járásbíróság 2020. június 16-án a távmeghallgató rendszeren keresztül előkészítő ülést tartott annak a vádlottnak az ügyében, aki 2019 júniusában megtámadott egy idős nőt Debrecenben. Az ügyészség a bűncselekmény elhárítására idős koránál fogva korlátozottan képes személy sérelmére elkövetett rablás bűntett kísérlete miatt emelt vádat a 41 éves férfival szemben.

Év
2021
Közlöny
File