Részletes keresés

A Pesti Központi Kerületi Bíróság a 2014. október 1-jén kihirdetett  ítéletében felmentette B. E-t a csalás bűntettének vádja alól.
 
A Zalaegerszegi Törvényszék, mint másodfokon eljáró bíróság enyhítette a Zalaegerszegi Járásbíróság  két vádlottal szemben 2014. április 1-jén  a hulladékgazdálkodás rendje megsértésének bűntette  miatt hozott ítéletét. 
 
 
A Pécsi Járásbíróság 2014. október 21-én  elrendelte egy 47 éves pécsi férfi  előzetes letartóztatását rablás bűntette és más bűncselekmény miatt 1 hónapra. 
 
A gyanúsított 2014. október 18-án Pécsett a vasútállomás közelében a 78 éves sértettet ököllel megütötte, majd elvette a táskáját. a sértett 8 napon túl gyógyuló sérülést szenvedett. 
 
A Szegedi Törvényszék másodfokú tanácsa helybenhagyta a Szegedi Járásbíróság 2014. október 20-án meghozott elsőfokú végzését, mellyel az ügyész előzetes letartóztatás elrendelésére irányuló indítványát elutasította, és egy bolgár állampolgárságú, nagy mennyiségű kecskerákot szállító férfit szabadlábra helyezett.
 

A Székesfehérvári Járásbíróság nyomozási bírái Szilveszter napján több esetben is el kellett, hogy rendeljék a legszigorúbb kényszerintézkedést.

Emberölés bűntettének kísérlete és aljas indokból vagy célból elkövetett személyi szabadság megsértésének bűntette miatt indult meg a nyomozás az ellen a gyanúsított ellen, aki megalapozottan gyanúsítható azzal, hogy 2014. december 18-án az esti órákban Borsodszentgyörgyön – előzetes szóváltást követően – a sértettet többször ököllel fejen ütötte, illetve lábbal rugdosta. Az eszméletlen állapotban levő sértett bántalmazásával csak akkor hagyott fel, amikor annak felesége közbeavatkozott.
A Szolnoki Járásbíróság 2016. augusztus 5-én meghozott ítéletével garázdaság vétsége miatt 1 év 6 hónap próbaidőre próbára bocsátotta azt a 26 éves tószegi férfit, aki 2016. augusztus 2-án a délelőtti órákban Tószeg egyik utcájában, egy korábbi nézeteltérés miatt előzetes szóváltás nélkül 3 alkalommal jobb tenyérrel arcon ütött egy másik férfit. A férfi, akinek a bántalmazás következtében megrepedt a dobhártyája, könnyű testi sértés vétsége miatt nem terjesztett elő magánindítványt.
Másodfokú ítélet a zalaegerszegi Alsóerdőn történt tragikus gyermekbaleset ügyében
 
A Zalaegerszegi Törvényszék 2016. szeptember 16-án, pénteken tárgyalt másodfokon a 2014 nyarán, a zalaegerszegi alsóerdei szabadidőközpontban történt halálos baleset büntetőperében.  A másodfokú tanács a vádlottal szemben kiszabott próbaidő tartamát 1  évre csökkentette.
 

A Győri Járásbíróság nyomozási bírája az elsőfokú bíróságnak a tárgyalás előkészítése során hozott határozatáig, de legfeljebb 2019. március 11. napjáig meghosszabbította annak a férfinak a letartóztatását, akit a mosonmagyaróvári villanyszerelő eltűnése kapcsán több emberen elkövetett emberölés bűntettével gyanúsítanak.

 
 
Jogerős ítélet született 2016. szeptember 23-án azokkal a vádlottakkal szemben, akik több zalai településen követtek el betöréseket, s mintegy 190 milliós kárt okoztak ezzel. 
 

Dr. E.K. volt mohácsi járásbírósági bíró ellen ittas járművezetés vétsége miatt büntető eljárás indult 2011. decemberében.

A Pécsi Törvényszék Elnöke a bíró ellen fegyelmi eljárást kezdeményezett. Az elsőfokú Szolgálati Bíróság indítványozta a bírói tisztségéből való felmentését. A Kúria mellett működő másodfokú Szolgálati Bíróság helybenhagyta az elsőfokú Szolgálati Bíróság döntését.

Magyarország Köztársasági Elnöke Dr. E.K-t 2013. október 30-i hatállyal a bírói tisztségéből felmentette.

Pécs, 2013. november 5.

A Tatabányai Járásbíróság megállapította, hogy Fk. É.A.M. és Fk. R.Sz. elkövette az 1 rendbeli tulajdon elleni (lopás) szabálysértést, ezért a bíróság Fk. É.A.M. eljárás alá vont személlyel szemben 35.000,- (azaz harmincötezer) forint összegű pénzbírságot szabott ki, Fk. R.Sz.eljárás alá vont személyt pedig 85 (nyolcvanöt) óra közérdekű munka büntetéssel sújtotta.  A két eljárás alá vont személy köteles egyetemlegesen a sértett  részére 5.000,- (azaz ötezer) forint okozott kárt megfizetni. A bíróság Fk. Sz. L.

A Tatabányai Törvényszék a TIVI Kft. (az esztergomi áramszolgáltató cég) elleni felszámolási eljárásban a felszámolót felmentette és új felszámolót jelölt ki. A törvényszék határozatát a Győri Ítélőtábla helybenhagyta, így a határozat 2013. november 11. napján jogerőre emelkedett.

Tatabánya, 2013. november 18.

A Tatabányai Törvényszék Sajtóosztálya

A Tatabányai Törvényszéken 2013. évi december hó 12. napjának 09.00 órájára a fsz. 6-os tárgyalóterembe kitűzött tárgyalás - L.Zs. és társa bűnpártolás bűntette és más bűncselekmény - beállításra került.

Tatabánya, 2013. december 10.

A Tatabányai Törvényszék Sajtóosztálya

A Győri Törvényszék 2014. április 8. napján megkezdi a sajtóban CBA-s adócsalási ügyként ismertté vált büntetőügy tárgyalását. Az ügyészség az ügyben érintett 21 vádlottat adóbevételt különösen nagy mértékben meghaladó mértékben csökkentő adócsalás bűntette és más bűncselekmények elkövetésével vádolja.

Magyar Állam - Kishantosi Vidékfejlesztési Központ Végzés a per tárgyalásának felfüggesztéséről

A Pesti Központi Kerületi Bíróság a 2015. november 10-én tartott tárgyaláson felfüggesztette annak a kártérítési pernek a tárgyalását, amelyet a Magyar Állam indított a Kishantosi Vidékfejlesztési Központ Közhasznú Nonprofit Kft. és a Greenpeace Magyarország Egyesület alperesek ellen.

A Székesfehérvári Járásbíróság három, a Kishantosi Vidékfejlesztési Központ Közhasznú Nonprofit Kft. ellen kezdeményezett birtokvédelmi perben kezdte meg a tárgyalást 2014. április 25. napján, melyek mindegyikének kizárólag a 2013. novemberi birtokháborítás megtörténte volt a tárgya.

A Szegedi Törvényszék Katonai Tanácsa jogerősen bűnösnek mondta ki Zs. M. vádlottat szolgálatban kötelességszegés bűntettében, ezért őt 130.000,- forint pénzbüntetésre ítélte.

Habár a vádlott azt állította, a hamis adóbevallásokkal ”szerzett” pénzt nem ő költötte el,  a bevallások elkészítésért felelnie kell -  hangzott el a Zalaegerszegi Járásbíróságon, ahol anyát és lányát költségvetési csalás miatt marasztalták el. 
 
A Szegedi Járásbíróság az elmúlt hét végén M. L. I.r. vádlottat bűnsegédként elkövetett lopás bűntette miatt nem jogerősen 1 év 4 hónap börtönre, R. A. II.r. vádlottat lopás bűntette miatt jogerősen 1 év 8 hónap börtönre ítélte, továbbá minkét vádlottat 2 évre a közügyek gyakorlásától eltiltotta. A vádlottak a szabadságvesztés büntetés kétharmad részének kitöltését követő napon bocsáthatóak feltételes szabadságra.