Részletes keresés

A Debreceni Ítélőtábla I.r. vádlott fegyházbüntetését 9 évre, II.r. vádlott fegyházbüntetését 7 év 6 hónapra enyhítette. A vádlottak legkorábban büntetésük 2/3 részének kitöltése után bocsáthatók feltételes szabadságra. Az ítélőtábla szerint a perújításban eljárt elsőfokú bíróság a beszerzett bizonyítékokat önmagukban és egymással összevetve értékelte, megalapozott tényállást állapított meg, eleget tett indokolási kötelezettségének és okszerű következtetést vont le a vádlottak bűnösségére.

Az első fokon eljárt Debreceni Törvényszék 2017 októberében B. N. I.r. vádlottat, szexuális erőszak bűntette és kiskorú veszélyeztetése miatt 5 év fegyházbüntetésre és 5 év közügyektől eltiltásra ítélte. Sz. E. II.r. vádlottat kiskorú veszélyeztetése miatt 1 év börtönbüntetésre ítélte, melynek végrehajtását 3 év próbaidőre felfüggesztette. A bíróság I.r. vádlott esetében 5 gyermeke szülői felügyeleti jogát megszüntette. II.r. vádlott vonatkozásában 5 gyermekének szülői felügyeleti jogát megszüntette.
Többszörös visszaesőként, halmazati büntetésül 9 év fegyházbüntetésre ítélte a Debreceni Járásbíróság azt a férfit, aki tavaly októberben rátámadt egy fiatal nőre Debrecenben, a Bem téren. A bíróság V. J-t erőszakkal, élet vagy testi épség elleni közvetlen fenyegetéssel elkövetett szexuális erőszak és kifosztás bűntettében, valamint súlyos testi sértés kísérlete miatt mondta ki bűnösnek. A bíróság 10 évre a közügyek gyakorlásától is eltiltotta a vádlottat, akinek csaknem 1 millió 800 ezer forint bűnügyi költséget is meg kell fizetnie.
Kép

Az igazságszolgáltatás helyzetét leginkább a jó eredmények és az elért sikerek mutatják meg. Ebből pedig a magyar bírósági szervezet esetében - figyelemmel az Európai Bizottság legfrissebb igazságügyi eredménytáblájára is - nincs hiány, minden rendben van a magyar bíróságokon – emelte ki dr. Vajas Sándor az Országos Bírósági Hivatal (OBH) elnökhelyettese a Debreceni Törvényszék és Debreceni Ítélőtábla összbírói értekezlete előtt tartott sajtótájékoztatón.  

1.png

Szemelvények az Edelényi Királyi Járásbíróság történetéből / szerk.: Farkas Eszter, a II. fejezet szerkesztésében közreműködött dr. Sztankó Ágnes ; az anyaggyűjtésben közreműködtek: Laki-Lukács László et al. - 2. bőv. kiad. - Miskolc : Miskolci Törvényszék, 2018.

A bővített kiadás bemutatója az Edelényben lezajlott bíróságtörténeti kiállítás- és konferencia keretében:

Típus: Határozat Határozat típusa: Egyedi határozat Sorszám: 239 Dokumentum: Letöltés Státusz: Közzétételkori szövegállapot szerinti Hatályos Év: 2025

A Debreceni Ítélőtábla a vádlott fegyházbüntetését és közügyektől eltiltását is 8 évre súlyosította. Egyebekben helybenhagyta az elsőfokú ítéletet.

 

Az első fokon eljárt Debreceni Törvényszék 2018 májusában különös kegyetlenséggel, védekezésre képtelen személy sérelmére, mulasztással elkövetett emberölés, testi sértés bűntette, valamint sikkasztás és hamis magánokirat felhasználásának vétsége miatt M.I.P vádlottat 6 év fegyházbüntetésre ítélte és 6 évre eltiltotta a közügyek gyakorlásától. Az ítélet ellen az ügyész súlyosításért fellebbezett.

A Debreceni Ítélőtábla Dr. Elek Balázs vezette tanácsa helybenhagyta az elsőfokú ítéletet. Az első fokon eljárt Debreceni Törvényszék 2017 júliusában R P. I. r. vádlottat testi sértés bűntette miatt, mint erőszakos többszörös visszaesőt 6 év fegyházbüntetésre és 6 év közügyektől eltiltásra ítélte. A vádlott feltételes szabadságra nem bocsátható. T I. II.r. vádlottat testi sértés bűntettének kísérlete miatt 8 hónap börtönbüntetésre ítélte, melynek végrehajtását 2 év próbaidőre felfüggesztette. Az ítélet ellen I.r. vádlott fellebbezett.

A Debreceni Törvényszék, mint másodfokú bíróság 2023 februárjában hirdetett ítéletet az úgynevezett Szeviép-ügyben. Az ügy előzménye: a Szegedi Járásbíróság a hitelezők kielégítésének meghiúsításával elkövetett különösen jelentős mértékű tényleges vagyoncsökkentést eredményező csődbűntett miatt indított büntetőügyben 2018. november 20-án az első-, másod- és harmadrendű vádlottak büntetőjogi felelősségét társtettesként elkövetett csődbűncselekmény bűntettében állapította meg.

A Hajdúszoboszlói Járásbíróság megismételt eljárásban 2019. szeptember 12-én ítéletet hirdetett annak a két vádlottnak az ügyében, akiket üzletszerűen elkövetett uzsora-bűncselekménnyel vádolt a Hajdúszoboszlói Járási Ügyészség. 

A Debreceni Törvényszék 2019. január 21-én hirdetett ügydöntő határozatot annak a vádlottnak a büntetőügyében, aki egy hajdúböszörményi tanyán halálos balesetet okozott kukoricarakodás közben. 

A másodfokú bíróság a halált okozó, foglalkozás körében elkövetett gondatlan veszélyeztetés vétsége ügyében a Hajdúböszörményi Járásbíróság által 2018. május 8-án hozott ítéletet N. I. vonatkozásában helybenhagyta. Az elsőfokú bíróság vádlottat 1 év fogházbüntetéssel sújtotta, másfél év próbaidőre felfüggesztve. 

A Debreceni Ítélőtábla Dr. Balla Lajos vezette tanácsa mindkét vádlott szabadságvesztés büntetését 2-2 évre enyhítette. II.r. vádlott büntetésének végrehajtását 5 évi próbaidőre felfüggesztette és megállapította, hogy a vádlott pártfogó felügyelet alatt áll. Egyebekben helybenhagyta a Miskolci Törvényszék ítéletét.
 

A Miskolci Törvényszék, mint elsőfokú bíróság által megállapított tényállás szerint a vádlott 2021 áprilisában egy korábbi italozás során felmerült konfliktus miatt rokonaival együtt megjelent haragosának háza előtt és ott hangoskodni kezdett. A kiabálásra felfigyelt a házban vendégként tartózkodó idős sértett, aki távozásra szólította fel a vádlottat. Ő azonban ehelyett bement az udvarra és egy ott talált téglát a sértett férfi testéhez vágott. A bántalmazás miatt a férfi egyik veséjét el kellett távolítani.

A Debreceni Járásbíróság 2025. március 11-én előkészítő ülést tartott annak a vádlottnak az ügyében, aki jótékony célú adománygyűjtést színlelve több tucat embert vert át az online térben.

Rablás, kifosztás bűntettében és lopás vétségében mondta ki a Debreceni Törvényszék jogerősen bűnösnek azt a négy tizen- és huszonéves fiatalt, akik két trafikot és két kisboltot raboltak ki késekkel felfegyverkezve 2015-ben, Debrecenben. A fiatalok emellett több boltból is loptak piperéket, üdítőket, édességeket. A jelenleg 19 éves B.R. halmazati büntetésül 4 év 6 hónap fegyházbüntetést, a most 23 éves D.A. szintén halmazati büntetésül 8 év fegyházbüntetést kapott.
A Debreceni Ítélőtábla Dr. Elek Balázs vezette tanácsa a fellebbezéssel érintett vádlottakra nézve hatályon kívül helyezte az elsőfokú ítéletet és új eljárás lefolytatására utasította a Debreceni Törvényszéket. Az elsőfokú bíróság hiányos, részben felderítetlen tényállást állapított meg, amely alapján a vádlottak cselekményének minősítése is aggályos. Ezek a hiányosságok pedig nem pótolhatóak a másodfokú eljárásban. Mindezek alapján és több eljárási szabálysértés miatt is az elsőfokú bíróság másik tanácsa jár el a megismételt eljárásban.

A Debreceni Ítélőtábla helybenhagyta az elsőfokú ítéletet.

Az első fokon eljárt Egri Törvényszék L. R. vádlottat testi sértés bűntette és testi sértés bűntettének kísérlete miatt 3 év börtönbüntetésre és 3 év közügyektől eltiltásra ítélte. Az ítélet ellen az ügyész súlyosításért, a vádlott és védője felmentésért, illetve enyhítésért fellebbezett.

A Debreceni Ítélőtábla a vádlott szabadságvesztés büntetését 5 évre súlyosította és 5 évre eltiltotta a közügyek gyakorlásától, a szabadságvesztés végrehajtásának próbaidőre való felfüggesztését mellőzte. Egyebekben helybenhagyta az elsőfokú ítéletet.

Az első fokon eljárt Egri Törvényszék 2018 májusában Sz. Iné vádlottat emberölés bűntettének kísérlete miatt 2 év fegyházbüntetésre ítélte, melynek végrehajtását 5 év próbaidőre felfüggesztette. Az ítélet ellen az ügyész súlyosításért fellebbezett.

A Debreceni Ítélőtábla Dr. Balla Lajos vezette tanácsa helybenhagyta az elsőfokú bíróság döntését.
 
Az első fokon eljárt Nyíregyházi Törvényszék 2015 novemberében M. L. vádlottat az ellene testi sértés bűntette miatt emelt vád alól felmentette.