Részletes keresés

A Debreceni Ítélőtábla a vádlott szabadságvesztés büntetését 6 hónapra, a végrehajtás próbaidőre való felfüggesztését 1 évre enyhítette, a közúti járművezetéstől eltiltást 1 évre mérsékelte. Az ítélőtábla szerint a vádlott a cselekmény elkövetésének időpontjában kóros elmeállapotban volt, mely súlyos fokban korlátozta őt abban, hogy cselekménye következményeit felismerje, illetve, hogy ennek megfelelően cselekedjék. A rendőri intézkedés során olyan súlyosan megsérült, hogy maradandó károsodása keletkezett.

A Debreceni Ítélőtábla Dr. Balla Lajos vezette tanácsa 17 évre súlyosította a vádlott szabadságvesztés büntetését. Egyebekben helybenhagyta az elsőfokú ítéletet. Az ítélőtábla szerint a vádlott különös kegyetlenséggel, a sértettnek átlagot meghaladó szenvedést okozva követte el a cselekményt. A sértett szenvedését látva közönyösen viselkedett, még fel is gyújtotta áldozatát. Ezek a magatartások azt jelentik, hogy az első fokú bíróság által kiszabott 15 év nem fejezi ki kellőképpen a cselekmény tárgyi súlyát és társadalomra való veszélyességét.
Típus: Határozat Határozat típusa: 2016. december 31. előtti határozatok Sorszám: 22 Dokumentum: Letöltés Státusz: Közzétételkori szövegállapot szerinti Év: 2016
A Debreceni Ítélőtábla Dr. Elek Margit vezette tanácsa megváltoztatta az elsőfokú ítéletet és a bűncselekmény elhárítására idős koránál fogva korlátozottan képes személy sérelmére elkövetett emberölés bűntette és más bűncselekmény miatt a vádlott büntetését, életfogytig tartó szabadságvesztésre súlyosította. Az ítélőtábla a feltételes szabadságra bocsátás legkorábbi időpontját 25 évben állapította meg. Egyebekben helybenhagyta a Miskolci Törvényszék ítéletét. Az ítélet jogerős.
 
Év
2023
Közlöny
File
A Debreceni Ítélőtábla Dr. Balla Lajos vezette tanácsa megváltoztatta az elsőfokú ítéletet. Mindhárom vádlott cselekményének minősítéséből elhagyta az az időskorú, védekezésre képtelen személy sérelmére való elkövetés minősítő körülményt, mert az elkövetés idején az időskorú, védekezésre képtelen személy sérelmére való elkövetés még nem szerepelt a büntető törtvénykönyvben, ha pedig nincs ilyen minősítés a hatályos törvényben, akkor nem lehet figyelembe venni a büntetésnél sem. Ezért az ítélőtábla II.r.
A Debreceni Ítélőtábla Dr. Elek Balázs vezette tanácsa a fellebbezéssel érintett vádlottak vonatkozásában megváltoztatta a Debreceni Törvényszék ítéletét. J. K. VI.r. vádlottal szemben kiszabott börtönbüntetés tartamát 3 évre, a felfüggesztés próbaidejét 3 évre súlyosította. N. A. III.r. vádlottal szemben kiszabott börtönbüntetés tartamát 3 évre, a F. S. IV.r. vádlottal szemben kiszabott börtönbüntetés tartamát 2 év 6 hónapra enyhítette. A Sz. I. XIII.r. vádlott vagyonának terhére elrendelt vagyonelkobzás összegét 195.000 forintban, a B. J. V.r.
A Debreceni Ítélőtábla Dr. Elek Balázs vezette tanácsa helybenhagyta az elsőfokú bíróság ítéletét.
 

A Debreceni Járásbíróság 2015. július 6-án ítéletet hozott I.r Sz. Sándor és II.r. Sz. Sándorné ellen indult büntetőügyben. A bíróság mindkét vádlottat bűnösnek mondta ki 2 rendbeli, felfegyverkezve, bűncselekmény elhárítására idős koránál fogva korlátozottan képes személy sérelmére elkövetett rablás bűntettében, melyet társtettesként követtek el, valamint 1 rendbeli aljas indokból elkövetett személyi szabadság megsértésének bűntettében, melyet a II.r. vádlott bűnsegédként követett el. A bíróság az I.r. vádlottra halmazati büntetésül 9 év 6 hónap, míg a II.r.

Év: 2013 OBT dokumentum típusa: Megtárgyalt napirendi pontok Dokumentum: Letöltés

Előkészítő ülésen, 2021. június 14-én hirdetett ítéletet a Debreceni Járásbíróság annak a vádlottnak az ügyében, aki egy internetes csevegő programon keresztül felvette a kapcsolatot a sértettekkel, majd tőlük pornográf tartalmú képeket kért és volt, akit erre kényszerített is.

A Püspökladányi járásbíróság 2018. november 20-án hirdetett ítéletet annak a harmincas éveiben járó férfinak az ügyében, akinek otthoni számítógépéről 2018 áprilisában tartott házkutatás során 613 darab, többségében gyermekkorú személyről meztelenül, a nemiséget súlyosan szeméremsértő nyíltsággal, célzatosan a nemi vágy felkeltésére irányuló módon ábrázoló fénykép- és videofelvételt, valamint 1597 darab ehhez kapcsolódó felvételt foglaltak le.
 

Típus: Határozat Határozat típusa: Egyedi határozat Sorszám: 401 Dokumentum: Letöltés Év: 2017
Típus: Határozat Határozat típusa: Egyedi határozat Sorszám: 407 Dokumentum: Letöltés Év: 2017
Típus: Határozat Határozat típusa: Egyedi határozat Sorszám: 410 Dokumentum: Letöltés Év: 2017
Típus: Határozat Határozat típusa: Egyedi határozat Sorszám: 413 Dokumentum: Letöltés Év: 2017

A Debreceni Ítélőtábla Dr. Balla Lajos vezette tanácsa megváltoztatta az elsőfokú bíróság ítéletét és a vádlott fegyházbüntetését illetve a közügyektől eltiltás büntetését 6-6 évre enyhítette. Egyebekben helybenhagyta az a Debreceni Törvényszék ítéletét. Az ítélőtábla szerint az elsőfokú bíróság megalapozott tényállást állapított meg és helyesen minősítette a vádlott cselekményét előre kitervelten elkövetett emberölés bűntettének kísérleteként.