Részletes keresés

A Kecskeméti Járásbíróság egy hónapra elrendelte annak a 24 éves kiskunfélegyházi férfinak a letartóztatását, akit rablás elkövetésével gyanúsítanak. 

A Budapest Környéki Törvényszék 2020. július 3-án megtartott folytatólagos tárgyalásán ítéletet hirdetett annak a férfinak a büntetőügyében, akit az ügyészség jelentős mennyiségű kábítószerre elkövetett kábítószer kereskedelem bűntettének kíséretével vádolt.

A Pécsi Járásbíróság 2021. november 26-án elrendelte egy fiatal férfi letartóztatását egy hónapra életveszélyt okozó testi sértés gyanúja miatt.

A nyomozás eddigi adatai szerint a gyanúsított 2021. november 23-án, az esti órákban, a lakóhelyén nagyobb mennyiségű szeszesitalt fogyasztott el, ittas állapotba került. Az este folyamán szóváltásba keveredett édesapjával, majd egy 18 cm pengehosszúságú kést vett magához, mellyel az egyik szoba bejárati ajtajának üvegezett részét betörte, édesapját megtámadta és a késsel mellkason szúrta.

Az Esztergomi Járásbíróság a 2022. október 5-én tartott ülésen, kábítószer-kereskedelem bűntette és más bűncselekmény miatt indult ügyben 1 hónapra elrendelte egy fiatalkorú és két felnőttkorú férfi letartóztatását. A végzést az ügyész és az egyik felnőttkorú férfi tudomásul vette, a fiatalkorú gyanúsított és a másik felnőttkorú férfi a védőkkel együtt fellebbezést jelentett be.

A Salgótarjáni Járásbíróság – tárgyalás mellőzésével, büntetővégzésben – 150.000 forint pénzbüntetést szabott ki egy 57 éves salgótarjáni férfival szemben, közvetett tettesként elkövetett  szerzői vagy szerzői joghoz kapcsolódó jogok megsértésének bűntette miatt.

A Miskolci Járásbíróság elrendelte a letartóztatását annak a miskolci férfinak, aki bolti lopásokból tartotta fenn magát. A rendelkezésre álló adatok szerint a gyanúsított 2020 márciusától idén január 13-áig számos élelmiszerüzletbe, drogériába, töltőállomásra ment be Miskolcon az Újgyőri főtéren és környékén, valamint a diósgyőri városrészen. Az üzletekben különféle csokoládékat, üdítőket, szeszes italokat rejtett a ruházatába és fizetés nélkül távozott. 

A Miskolci Járásbíróság 2021. január 29-én elrendelte annak a férfinak a letartóztatását, aki borsodi településeken élőknek adhatott el feltehetően új pszichoaktív anyagot.

A Pécsi Járásbíróság 2021. szeptember 21-én elrendelte egy fiatal pécsi férfi és egy középkorú nő letartóztatását egy hónapra életveszélyt okozó testi sértés bűntettének alapos gyanúja miatt.

A Pécsi Járásbíróság 2025. január 30-án elrendelte egy német állampolgárságú nő letartóztatását egy hónapra emberölés bűntettének kísérlete alapos gyanúja miatt.

A Gárdonyi Rendőrkapitányság lopás bűntette miatt folytat nyomozást a hat gyanúsítottal szemben. Az alapos gyanú szerint a gyanúsítottak 2017. júliusa és 2018. áprilisa között Fejér megye több településén ingatlanok ajtajait, ablakait befeszítették, a házakba behatoltak, valamint több gépkocsit is feltörtek, és onnan főként nagyobb összegű készpénzt, műszaki cikkeket, ékszereket vettek magukhoz.

 

A Nyíregyházi Járásbíróság 2019. március 12-én 6 év börtönbüntetésre és 6 év közügyektől eltiltás mellékbüntetésre ítélte Sz. A. Á. vádlottat 171 rendbeli csalás bűntette miatt.

Több személynek segítséget nyújtva elkövetett embercsempészés bűntettével gyanúsított, három, szerb állampolgárságú férfi egy hónapos letartóztatását rendelte el a Tatabányai Járásbíróság május 31-én. 

A Pécsi Járásbíróság 2018. április 19-én elrendelte egy salgótarjáni és egy szegedi férfi előzetes letartóztatását egy hónapra embercsempészés bűntettének alapos gyanúja miatt.
 

A Miskolci Járásbíróság elrendelte annak a férfinak a letartóztatását, aki a megalapozott gyanú szerint Budapesten megszerzett kokaint és marihuánát adott át rendszeresen, anyagi haszonszerzés céljából miskolci fogyasztóinak.

A Pesti Központi Kerületi Bíróság 2025. március 18-án előkészítő ülést tartott abban a büntetőügyben, amelyben a vádlottakat csoportosan elkövetett közösség tagja elleni erőszak bűntettével vádolja az ügyészség amiatt, mert 2019. július 1-jén megzavarták a Budapest Pride LMBTQ Fesztivál keretén belül nyilvánosan meghirdetett „Szivárvány Szakkör – Hozd magaddal a haverodat is!” című beszélgetést.

Év
2023
Közlöny
Fájl

Tizennyolcadik életévét be nem töltött személy sérelmére személyi szabadságtól megfosztással, erőszakkal, fenyegetéssel, a sértett sanyargatásával, kizsákmányolás céljából történő elszállásolással, üzletszerűen és különösen súlyos hátrányt okozva elkövetett emberkereskedelem bűntette és más bűncselekmények miatt emelt vádat az ellen a férfi ellen az ügyészség, akinek 2021. november 26-án megtartott nyilvános, folytatólagos tárgyalásán a Budapest Környéki Törvényszék ítéletet hirdetett.

A Fővárosi Törvényszék előkészítő ülést tartott abban a büntetőügyben, amelyben hét vádlottat többek között jelentős mennyiségű kábítószerre bűnszervezetben, társtettesként elkövetett kábítószer-kereskedelem bűntettével vádol az ügyészség. 

A Szegedi Törvényszék illetékességi területén az országhatárokat érintő Szegedi és Makói Járásbíróság előtt indulnak embercsempészés miatti büntetőeljárások. A külföldi állampolgárságú gyanúsítottak letartóztatását sok esetben rendelik el a nyomozási bírák, az elmúlt két hétben pedig több ítéletet is hozott a bíróság.