Részletes keresés

A Fővárosi Törvényszék súlyosította az Újpesti Bíróság elsőfokú ítéletét és a kiszabott 1,2 millió forint pénzbüntetés mellett 6 hónap – 2 évre felfüggesztett – börtönbüntetésre ítélte azt a terheltet, akit több rendbeli sikkasztás bűntettével, illetve vétségével vádoltak.

A Fővárosi Törvényszék 2021. június 18-án 8 év fegyházbüntetésre és 8 év közügyektől eltiltásra ítélte azt a férfit, akit – mint többszörös visszaesőt – társtettesként elkövetett életveszélyt okozó testi sértés bűntettével vádoltak.

A Fővárosi Törvényszék, mint másodfokú bíróság 2015. november 30-án helybenhagyta a Budai Központi Kerületi Bíróság 2015. november 25-én hozott végzését, melyben elutasította S. R. előzetes letartóztatásának elrendelésére irányuló ügyészi indítványt.
 
Az elsőfokú bírósági határozat ellen az ügyész élt fellebbezéssel, mellyel együtt benyújtott egy - az elsőfokú határozat meghozatala után, november 26-án kelt - előzetes vegyész-szakértői véleményt is.

A Fővárosi Törvényszék 2021. május 7-én fogolyzendülés bűntette miatt 4 év fegyházbüntetésre és 4 év közügyektől eltiltásra ítélt két férfit.

A vádlott (2002) önmagával szemben maximalista, a szakgimnáziumban is folyamatosan tartotta a 4,5 fölötti tanulmányi átlagot. 

2019. december 5-én a második órában a tanárnő kiosztotta a matematika dolgozatokat, melyre a vádlott hármas osztályzatot kapott. Mivel átbeszélésükre már nem jutott idő, kérte a diákokat, hogy nézzék át, és ha valamivel nem értenek egyet, a következő órán megbeszélik. Elmondta továbbá, hogy lehetőséget ad javító dolgozat írására, ezért még az osztályozó füzetbe sem írja be a jegyeket. 

A panaszokról, a közérdekű bejelentésekről, valamint a visszaélések bejelentésével összefüggő szabályokról szóló 2023. évi XXV. törvény értelmében mindenkinek joga van ahhoz, hogy egyedül vagy másokkal együtt írásban vagy szóban kérelemmel, panasszal vagy javaslattal forduljon bármely közhatalmat gyakorló szervhez. A törvény alapján a panasz olyan kérelem, amely egyéni jog- vagy érdeksérelem megszüntetésére irányul, és elintézése nem tartozik más – így különösen bírósági, közigazgatási – eljárás hatálya alá.

Tárgyalás: január 7. kedd
9 óra - fszt. 11-es tárgyaló
Dr., Hegedűs István büntető tanácsa
 
 
Életveszélyt okozó testi sértés bűntettében mondta ki bűnösnek a a Szegedi Törvényszék 2013. április 9-én B. A. (1955 - hódmezővásárhelyi lakos) vádlottat, és ezért őt 4 év börtönre és 4 év közügyektől eltiltásra ítélte. 

A Fővárosi Törvényszék a 2014. szeptember 19-én kihirdetett ítéletében elutasította a KDB Bank Europe Zrt. felperesnek a Magyar Állam elleni keresetét.

A bizonyítási eljárás megkezdése óta eddig tartott közel 100 tárgyalási napot követően további 50 tárgyalási napot tűzött ki a Fővárosi Törvényszék a csalás bűntette és más bűncselekmények miatt, bűnszervezet felépítésével és működtetésével is vádolt T. Cs. és 10 társa ellen indult büntetőügyben.
 

A Hévíz és Vidéke Takarékszövetkezet által a törvényi vélelem megdöntése végett a Magyar Állam ellen indított polgári perben 2014. szeptember 5-ére a Fővárosi Törvényszék Gazdasági Kollégiuma tárgyalást tűzött. (Időpont: 10.00; Helyszín: II.,varsányi I. u. 40-44.,  VI.,614.).

A tárgyaláson való részvétel a tárgyalóterem korlátozott befogadóképessége miatt (maximum 45 fő) mind a sajtó
munkatársai, mind pedig az érdeklődők részére REGISZTRÁCIÓHOZ kötött!

A Fővárosi Törvényszék 2023. november 29-én nem jogerős döntésével 8 év börtönbüntetésre és 8 év közügyektől eltiltásra ítélte azt a férfit, akit emberölés bűntettének kísérletével és kifosztás bűntettével vádolt az ügyészség.

Típus: Határozat Határozat típusa: Szervezeti határozat Sorszám: 1 Dokumentum: Letöltés Státusz: Közzétételkori szövegállapot szerinti Hatályos Év: 2019

A Debreceni Ítélőtábla helybenhagyta az elsőfokú ítéletet.

 

Az első fokon eljárt Miskolci Törvényszék 2018 májusában fk. H. T. vádlottat halált okozó testi sértés bűntette miatt 5 év fiatalkorúak börtönében letöltendő büntetésre és 5 év közügyektől eltiltásra ítélte. Az ítélet ellen a vádlott és védője felmentésért, illetve enyhítésért fellebbezett.

 

A Debreceni Ítélőtábla Dr. Balla Lajos vezette tanácsa a vádlott büntetését 10-10 évre súlyosította. Egyebekben helybenhagyta az elsőfokú bíróság döntését. Az ítélet jogerős.
 

A Miskolci Törvényszék által megállapított tényállás szerint a vádlott egy miskolci élelmiszerboltban, ittas állapotban került konfliktusba a sértettel 2020 novemberében. Az üzletben tettlegességre nem került sor, a vádlott a boltban dolgozókkal szembeni kötekedő, provokatív magatartását a sértett igyekezett higgadtan elhárítani és többször megkérte, hogy távozzon. A boltból mindketten hazamentek, azonban a vádlottat nem hagyták nyugodni a történtek, úgy érezte a sértett megszégyenítette őt. Ezért rögtön visszaindult.