Részletes keresés

A Budai Központi Kerületi Bíróság egy hónapra – 2021. július 2-ig – elrendelte annak a férfinak a letartóztatását, aki a megalapozott gyanú szerint terrorcselekmények elkövetésére készült Magyarország területén. 

A Fővárosi Törvényszék, mint másodfokú bíróság helybenhagyta a Budai Központi Kerületi Bíróság végzését, amellyel az elsőfokú bíróság elrendelte annak a nőnek a házi őrizetét, aki Budapesten 2016. november 7-én napközben személygépkocsival elgázolt egy idős férfit, aki a baleset helyszínén meghalt.
 

A Kaposvári Törvényszék 2019. február 26-án kihirdetett ítéletében 7 év fegyházbüntetésre ítélt egy 57 éves férfit. 

A vádlott 2017 nyarán a kora reggeli órákban szóváltásba került szomszédjával, melynek során felkapott egy 72 cm nyélhosszúságú, több mint 2 kg súlyú fejszét, és azt igen nagy erővel a tőle 6-7 m távolságban álló férfi felé dobta. A sértettnek sikerült a kezét maga elé emelnie, ezért a fejsze bal alkarját találta el, melyen egy vágott sérülést ejtett, illetve alkarja is eltörött. 

A Budai Központi Kerületi Bíróság egy hónapra elrendelte annak a férfinak a letartóztatását, aki szombaton kora délután késsel támadt a 70-es trolibusz vezetőjére.
 

A Budai Központi Kerületi Bíróság 2016. október 5-én egy hónapra elrendelte annak a nőnek az előzetes letartóztatását, akivel szemben a Budapesti Rendőr-főkapitányság Felderítő Főosztálya folytat eljárást embercsempészés bűntette miatt. A gyanú szerint az elkövető még 2015 szeptemberében rábírt egy házaspárt arra, hogy anyagi ellenszolgáltatás fejében segítsenek neki szír menekülteket Ausztriába szállítani.

A Budai Központi Kerületi Bíróság egy hónapra – 2023. március 21-ig – elrendelte annak a 18 éves fiatal férfinak a letartóztatását, akit emberölés bűntettének kísérletével gyanúsítanak.

A Fővárosi Törvényszék kóros elmeállapota miatt felmentette és egyúttal kényszergyógykezelésre utalta azt a férfit, akit több hivatalos személy sérelmére elkövetett emberölés bűntettének kísérletével vádoltak.

A Pesti Központi Kerületi Bíróság 2024. március 19-én elsőfokú ítéletével 3 év próbaidőre felfüggesztett 1 év 6 hónap fogházbüntetésre ítélte azt a mentőautót vezető sofőrt, aki esetriasztás közben összeütközött egy motorossal. A sértett a baleset következtében életét vesztette. 

A Budai Központi Kerületi Bíróság 2017. november 16-án elrendelte egy ismert internetes webáruházat üzemeltető céggel kapcsolatban – különösen jelentős vagyoni hátrányt okozó költségvetési csalás bűntette és más bűncselekmények gyanúja miatt – indult büntetőeljárás során őrizetbe vett két gyanúsított előzetes letartóztatását.
 

A Pesti Központi Kerületi Bíróság 2023. június 23-án előkészítő ülést tartott egy büntetőügyben, amelyben egy férfit 2 rendbeli hivatalos személy elleni erőszak és közúti veszélyeztetés bűntettével vádoltak.

A Pesti Központi Kerületi Bíróság halált okozó ittas állapotban elkövetett járművezetés bűntette miatt elsőfokon 5 év börtönbüntetésre és 6 év közügyektől eltiltásra ítélt egy férfit, akit végleges hatállyal eltiltott a közúti járművezetéstől is. 

A Fővárosi Törvényszék a mai napon ítéletet hirdetett W. G. és négy társa ellen emberkereskedelem bűntette és más bűncselekmények miatt indult eljárásban.

A Pesti Központi Kerületi Bíróság elsőfokú ítéletet hirdetett abban a büntetőügyben, amelyben négy férfit  azzal vádoltak, hogy 2015 nyarán egy külföldi nővel szemben szexuális erőszakot követtek el a Népligetben.

A Budai Központi Kerületi Bíróság 2016. december 9-én nem jogerős végzésével elutasította az ügyészség előzetes letartóztatás meghosszabbítására irányuló indítványát, rendelkezett az előzetes letartóztatás megszüntetéséről és ezzel egy időben elrendelte annak a nőnek a házi őrizetét, aki Budapesten 2016. november 7-én napközben személygépkocsival elgázolt egy 85 éves férfit, aki a baleset helyszínén meghalt. 
 

A Pesti Központi Kerületi Bíróság 2018. december 19-én bíróság elé állítás során egy év, négy évre felfüggesztett börtönbüntetésre, valamint a bűnügyi költségek megtérítésére ítélte hivatalos személy elleni erőszakért azt a férfit, aki a Kossuth téri tüntetés után rátámadt a vele szemben intézkedő rendőrökre. 

A Budai Központi Kerületi Bíróság egy hónapra – 2020. december 30-ig – elrendelte annak a férfinak a letartóztatását, akit közveszélyokozás bűntettének kísérletével gyanúsítanak.

A megalapozott gyanú szerint a terhelt 2020. november 28-án éjszaka lomtalanítás miatt az utcára kihelyezett tárgyakat gyújtott meg több erzsébetvárosi ház előtt. Az így keletkezett tüzeket táplálta, elősegítve azok továbbterjedését. Mivel a közelben gépjárművek és lakóépületek is voltak, ezért a terhelt a cselekményével közvetlen veszélyhelyzetet idézett elő.

A Budai Központi Kerületi Bíróság különböző mértékű felfüggesztett börtönbüntetésre és pénzbüntetésre ítélte azt a négy férfit, akiket többek között jelentős kárt okozó csalás és közokirat-hamisítás bűntettével vádolt az ügyészség. A döntés három vádlott esetében jogerős.

A Fővárosi Törvényszék jogerősen öt év hat hónap börtönbüntetésre és végleges hatályú közúti járművezetéstől, valamint hat év közügyektől eltiltásra ítélte azt a vádlottat, akit a zuglói gázolás kapcsán bódult állapotban elkövetett járművezetés vétségével és bódult állapotban elkövetett járművezetés bűntettével, valamint segítségnyújtás elmulasztásának bűntettével vádoltak.

A Budai Központi Kerületi Bíróság egy hónapra – 2020. március 11-ig – elrendelte annak a külföldi férfinak a letartóztatását, akit egy francia állampolgár megölésével gyanúsítanak.

A rendelkezésre álló adatok alapján a terhelt 2020. február 8-án hajnalban Budapest V. kerületében egy késsel – minden előzmény nélkül – szívtájékon szúrt egy francia állampolgárt, aki ennek következtében a helyszínen meghalt.

Négy év, fiatalkorúak fogházában letöltendő szabadságveszésre és négy év közügyektől eltiltásra ítélte első fokon a Fővárosi Törvényszék 2017. április 25-én azt a fiatalkorú vádlottat, aki 2015 novemberében kábítószer hatása alatt megkéselt egy mentőápolót.