Részletes keresés

Az ERSTE Bank Zrt. felperesnek a Magyar Állam alperes ellen általános szerződési feltételek érvényességének megállapítása iránt indított perben a Fővárosi Ítélőtábla 10. Gf. tanácsa 2014. október 22-én meghozott ítéletével az elsőfokú bíróság keresetet elutasító ítéleti rendelkezését – a 37-42. szám alatti termékeket érintő döntés kivételével, az 1-7. szám alatti termékek esetén pedig eltérő indokolással – a Pp. 253. § (2) bekezdése alapján helybenhagyta, a 37-42.

Pályázási határidő

A Fővárosi Ítélőtábla elnöke

pályázatot hirdet

Az S. I. és társai ellen életveszélyt okozó testi sértés bűntettének kísérlete és más bcs. miatt folyamatban lévő 15.B.433/2023. ügyszámú büntetőügyben mind a 2025. június 4-én 9-kor, mind pedig a 2025. június 6-án 9-kor kezdődő tárgyalásra kötelező előregisztrációt hirdet a Fővárosi Törvényszék. 

A tárgyalások helyszíne a Markó utca 27. szám alatti épület II. emelet 36. számú tárgyalóterme. 

A tárgyalóterem befogadóképessége korlátozott, ezért a részvétel mind a sajtó munkatársai, mind pedig a hallgatóság részére regisztrációhoz kötött!

Az érdeklődők 2025. június 3-án 9-ig, illetve 2025. június 5-én 9-ig jelezhetik részvételi szándékukat az fthallgatosag@birosag.hu e-mail-címen.

Felhívjuk szíves figyelmüket arra, hogy a megadott határidőn túl érkező jelentkezéseket nem áll módunkban befogadni!

Kérjük a sajtó munkatársait, hogy kérelmükben nevezzék meg az általuk képviselt sajtóorgánumot, lehetőség szerint adják meg az érkező munkatárs nevét, valamint azt, hogy az illető milyen minőségben kíván részt venni a tárgyaláson (újságíró, fotós, operatőr stb.).

Magánszemély érdeklődő a személyazonosító igazolványában szereplő nevével regisztrálhat a tárgyalásra.

A várható nagy érdeklődésre és a férőhelyek korlátozott számára tekintettel a televíziós stábok részéről legfeljebb 2 fő (1 operatőr, 1 fő riporter), az írott sajtó részéről pedig 1 fő újságíró és 1 fő fotós számára tudunk helyet biztosítani a tárgyalóteremben.

A Fővárosi Törvényszék Sajtóosztálya 2025. június 3-án, valamint 2025. június 5-én 16 óráig minden jelentkező számára visszaigazolást fog küldeni arról, hogy regisztrációja sikeres volt-e vagy sem. A megadott határidőn túl érkező jelentkezésekre nem reagálunk!

A részvételi jogosultságot a tárgyalóterembe történő belépést megelőzően ellenőrizzük.

Fővárosi Törvényszék Sajtóosztály

Kép

A Kabinet feladata az élet- és vagyonbiztonságot veszélyeztető tömeges megbetegedést okozó humánjárvány megelőzése, illetve következményeinek elhárítása, a magyar állampolgárok egészségének és életének a megóvása érdekében elrendelt veszélyhelyzet során teendő intézkedésekről szóló 45/2020 (III.14.) Korm. rendelet 1. §-ában kihirdetett rendkívüli ítélkezési szünettel összefüggő igazgatási feladatok ellátásának támogatása.

Típus: Határozat Határozat típusa: Egyedi határozat Sorszám: 577 Dokumentum: Letöltés Státusz: Közzétételkori szövegállapot szerinti Hatályos Év: 2019
Kábítószer kereskedelem Budapesten (előzetes).
 
Két vietnami és hat magyar kábítószer-kereskedelem és -birtoklás miatt I. fokon elítélt vádlott ügyét tárgyalja január 19-én, csütörtökön 10 órától a Szegedi Ítélőtábla fszt. 11-es tárgyalójában a Fővárosi Ítélőtábla. A vádlottak I. fokon 7 és 3 év közötti szabadságvesztés büntetést kaptak.
 
Pályázási határidő

A Fővárosi Törvényszék elnöke 

pályázatot hirdet

 a Budapesti II. és III. Kerületi Bíróság polgári ügyszakos csoportvezető bírói (299. számú) álláshelyének betöltésére.

Bírósági vezetői tisztséget határozatlan időre kinevezett bíró tölthet be.

A pályázat elbírálásánál - a pályázatban foglaltakon túl- a tényleges bírói gyakorlat tartamának, valamint az igazgatási területen szerzett tapasztalatnak van jelentősége.

Típus: Határozat Határozat típusa: Egyedi határozat Sorszám: 69 Dokumentum: Letöltés Státusz: Közzétételkori szövegállapot szerinti Hatályos Év: 2025

A Fővárosi Törvényszék 2025. április 25-én 4 év fegyházra ítélt egy férfit, aki ellen az ügyészség védekezésre képtelen személy sérelmére elkövetett emberölés bűntette miatt emelt vádat. 

A S. I. és társai ellen életveszélyt okozó testi sértés bűntettének kísérlete és más bűncselekmény miatt folyamatban lévő 15.B.433/2023. ügyszámú büntetőügyben 2024. május 24-én 9 órakor a Fővárosi Törvényszék tárgyalást tart a II. emelet 36. számú tárgyalóteremben.

A tárgyalóterem befogadóképessége korlátozott, ezért a részvétel mind a sajtó munkatársai, mind pedig a hallgatóság részére regisztrációhoz kötött!

Az érdeklődők 2024. május 23-án 9 óráig jelezhetik részvételi szándékukat az fthallgatosag@birosag.hu e-mail-címen.

Felhívjuk szíves figyelmüket arra, hogy a megadott határidőn túl érkező jelentkezéseket nem áll módunkban befogadni!

Kérjük a sajtó munkatársait, hogy kérelmükben nevezzék meg az általuk képviselt sajtóorgánumot, lehetőség szerint adják meg az érkező munkatárs nevét, valamint azt, hogy az illető milyen minőségben kíván részt venni a tárgyaláson (újságíró, fotós, operatőr stb.).

Magánszemély érdeklődő a személyazonosító igazolványában szereplő nevével regisztrálhat a tárgyalásra.

A várható nagy érdeklődésre és a férőhelyek korlátozott számára tekintettel a televíziós stábok részéről legfeljebb 2 fő (1 operatőr, 1 fő riporter), az írott sajtó részéről pedig 1 fő újságíró és 1 fő fotós számára tudunk helyet biztosítani a tárgyalóteremben.

A Fővárosi Törvényszék Sajtóosztálya 2024. május 23-án 16 óráig a fent megadott határidőig jelentkezők számára visszaigazolást fog küldeni arról, hogy regisztrációjuk sikeres volt-e vagy sem. A megadott határidőn túl érkező jelentkezésekre nem reagálunk!

A részvételi jogosultságot a tárgyalóterembe történő belépést megelőzően ellenőrizzük.

Fővárosi Törvényszék Sajtóosztály

JOGI IDŐSZAKI KIADVÁNYOK MAGYAR NYELVEN A BÍRÓSÁGI KÖNYVTÁRAKBAN

 

BÜNTETŐJOG

Börtönzsúfoltság kontra nemzetállamok / Pázsit Veronika, Tallódi Zoltán. – In: Belügyi Szemle ISSN 1789-4689. – 65. évf. 11-12. sz. (2017) p. 118-159.

A büntetés-végrehajtás helyzete és aktuális feladatai napjainkban / Tóth Tamás. – In: Belügyi Szemle ISSN 1789-4689. – 65. évf. 11-12. sz. (2017) p. 7-17.

A Fővárosi Törvényszék előkészítő ülésen - halmazati büntetésül - 14 év fegyházbüntetésre és 10 év közügyektől eltiltásra ítélt egy nőt, akit különös kegyetlenséggel elkövetett emberölés és kifosztás bűntettével vádolt az ügyészség. 

A Fővárosi Törvényszék elrendelte annak a szerb állampolgárságú férfinak az ideiglenes kiadatási letartóztatását, akivel szemben az ENSZ-főtitkár Koszovói Különmegbízottja – a Pristinai Bíróság Különleges Osztályának kérése alapján – bocsátott ki nemzetközi elfogatóparancsot. 

Pályázási határidő

A Fővárosi Törvényszék elnöke 

pályázatot hirdet



a Pesti Központi Kerületi Bíróság (B.I. Csoport), büntető ügyszakos csoportvezető bírói (397. számú) álláshelyének betöltésére.

Bírósági vezetői tisztséget határozatlan időre kinevezett bíró tölthet be.

A pályázat elbírálásánál - a pályázatban foglaltakon túl- a tényleges bírói gyakorlat tartamának, valamint az igazgatási területen szerzett tapasztalatnak van jelentősége.

Év: 2022 OBT dokumentum típusa: Határozatok Dokumentum: Letöltés