Részletes keresés

A Budapest Környéki Törvényszék – hatályon kívüli helyezés miatt megismételt eljárásban - 2020. február 18-án megtartott nyilvános, folytatólagos tárgyalásán ítéletet hirdetett azoknak a vádlottaknak az ügyében, akik egy bűnszervezet tagjaként bankautomatákból bankkártyák adatainak jogosulatlan megszerzésével tettek szert nagy jövedelemre. 

A Fővárosi Törvényszék 2017. május 4-én ítéletet hirdetett K. G. és társai ellen különösen jelentős vagyoni hátrányt okozó költségvetési csalás, az adóbevételt különösen nagy értékben csökkentő adócsalás bűntette és egyéb, a közbizalom elleni bűncselekmények miatt indult büntetőügyben.
 

A Pesti Központi Kerületi Bíróság előkészítő ülést tartott egy büntetőügyben, amelyben három fiatalkorú vádlottat – 2 rendbeli – csoportosan elkövetett rablás bűntettének kísérletével vádol az ügyészség.

A Budai Központi Kerületi Bíróság előre kitervelten elkövetett emberölés bűntette miatt rendelte el annak a férfinak a letartóztatását, aki alaposan gyanúsítható a 2018. november 21-i lőfegyverrel elkövetett békásmegyeri gyilkossággal.
 
A végzés szerint a 67 éves terhelt megalapozottan gyanúsítható azzal, hogy 2018. november 21-én a hajnali órákban Békásmegyeren előre megfontolt szándékból több lövéssel megölte lánya élettársának anyját. A gyilkosságot követően autójával elmenekült, majd öngyilkosságot kísérelt meg, sikertelenül.
 

A Budai Központi Kerületi Bíróság egy hónapra – 2021. szeptember 27-ig – elrendelte annak a nőnek a letartóztatását, akit többek között kisebb értékre üzletszerűen – bűnsegédként – elkövetett lopás bűntettével, 5 rendbeli szabálysértési értekre, üzletszerűen, dolog elleni erőszakkal – társtettesként – elkövetett lopás vétségével, valamint kényszerintézkedés végrehajtása alóli kivonás céljából elkövetett fogolyszökés vétségével gyanúsítanak. 

Típus: Szabályzat Sorszám: 5 Dokumentum: Letöltés Státusz: Közzétételkori szövegállapot szerinti Év: 2013
Év: 2023 OBT dokumentum típusa: Határozatok Dokumentum: Letöltés

A halálos közúti baleset okozásának vétsége miatt K. I. ellen folyamatban lévő büntetőügyben a másodfokon eljárt Fővárosi Ítélőtábla Katonai Tanácsa a mai napon kihirdetett határozatával annyiban változtatta meg az elsőfokú ítéletet, hogy a vádlottal szemben kiszabott – teljeskörű – közúti járművezetéstől eltiltást 3 évi „B” kategóriájú járművek vezetésétől való eltiltásra enyhítette, egyéb rendelkezéseit helybenhagyta.

A Budai Központi Kerületi Bíróság mai ülésén két hónappal – 2020. szeptember 20-ig – meghosszabbította annak a férfinak a letartóztatását, akit Magyarországon és Hollandiában elkövetett emberölésekkel és más bűncselekmények elkövetésével gyanúsítanak. 

A Pesti Központi Kerületi Bíróság 2019. szeptember 12-én bíróság elé állítás során jogerősen pénzbüntetés megfizetésére ítélte azt a két brit fiatalt, akik parkoló autókat rongáltak meg Budapesten a Mentőpalota előtt.

Típus: Szabályzat Sorszám: 8 Dokumentum: Letöltés Státusz: Közzétételkori szövegállapot szerinti Év: 2015
Kép

Az Országos Bírósági Hivatal 2019. évre a Karrier – Család – Egészség megfelelő egyensúlyának a megteremtését tűzte ki céljául. A családbarát szervezeti kultúra erősítése érdekében – a 2019. évi Megtartó Program keretén belül – az OBH Elnöke a dolgozók részére különböző program lehetőségeket kíván biztosítani.

Kép

Dr. Virág Csaba, a Fővárosi Ítélőtábla tanácselnöke, az Országos Bírósági Hivatal „Az új polgári perrendtartás hatályosulását támogató munkacsoportjának” volt vezetője az új polgári perrendtartásról nyilatkozott az Infórádió Paragrafus c. műsorában.

Az emberölés előkészületének bűntette miatt R. R. ellen indult büntetőügyben a Fővárosi Ítélőtábla a 2023. február 7-én kihirdetett ítéletével megváltoztatta az elsőfokú ítéletet. A vádlottal szemben kiszabott szabadságvesztés büntetést 2 év 6 hónapra súlyosította, egyúttal mellőzte a szabadságvesztés felfüggesztésére, valamint utólagos végrehajtására és a pártfogó felügyeletre vonatkozó rendelkezéseket.

Típus: Határozat Határozat típusa: Egyedi határozat Sorszám: 481 Dokumentum: Letöltés Státusz: Közzétételkori szövegállapot szerinti Hatályos Év: 2022
Év: 2017 OBT dokumentum típusa: Összefoglalók Dokumentum: Letöltés

Kábítószer-kereskedelem és kábítószer birtoklás miatt indult büntetőeljárás azzal a férfivel szemben, akit a bíróság egy hónapra letartóztatott.

A gyanú szerint a férfi 2017 novembere és 2018 novembere között összesen 9 alkalommal, alkalmanként 50 gramm marihuánát adott el egy férfinak Miskolc és Budapest területén. A gyanúsított az elfogását megelőzően a főváros területén több alkalommal, saját használatra is vásárolt marihuánát és kokaint. 

A Fővárosi Ítélőtábla az elsőfokú bíróság ítéletének fellebbezett rendelkezéseit a 2023. május 4-i tárgyaláson hozott jogerős határozatával megváltoztatta és a felperes keresetét teljes egészében elutasította. 

Típus: Szabályzat Sorszám: 17 Dokumentum: Letöltés Státusz: Közzétételkori szövegállapot szerinti Év: 2019

Az emberölés bűntette és más bűncselekmények miatt Sz. T. T. ellen indult büntetőügyben a Fővárosi Ítélőtábla a védelmi fellebbezéseket nem találta alaposnak, a mai napon kihirdetett végzésével a Fővárosi Törvényszék ítéletét kisebb pontosítással helybenhagyta. A másodfokú határozattal az eljárás jogerősen befejeződött. Az életfogytig tartó szabadságvesztésre ítélt terhelt legkorábban 30 év elteltével bocsátható feltételes szabadságra.