Részletes keresés

2024. 04. 03.

A hirklikk.hu internetes oldalon 2024. március 21-én 17 óra 15 perckor „Komjáthi Imre: az akkugyár megpróbálta kizárni az MSZP-t a tárgyalásról” címmel megjelent hírben szereplő állítást miszerint a bíróság emberei stratégiát váltottak a Debreceni Törvényszék határozottan visszautasítja! 

Tájékoztatjuk tisztelt Ügyfeleinket, hogy 2025. március 12 és 13, azaz szerda és csütörtök a Nyíregyházi Törvényszék Toldi u. 1. szám alatti épületében dolgozók számára  - áramszünet miatt - rendkívüli munkaszüneti nap, ezért ebben az épületben a személyes ügyfélfogadás mindkét napon szünetel.

Az ügyfelek beadványaikat papír alapon a bírósági épület előterében található gyűjtőládába helyezve, illetve postai, vagy elektronikus úton juttathatják el a bíróság számára.

A Nyíregyházi Járásbíróság Szabálysértési Csoportja a gyorsított szabálysértési eljárásokat ezeken a napokon a Nyíregyházi Törvényszék Bocskai utca 2. számú épületében tartja meg.

Nyíregyháza, 2025. március 6.

 

Az Egri Törvényszék a héten tárgyalást tartott a fiatalkorú L M. I. rendű vádlottal és társaival szemben, életveszélyt okozó testi sértés bűntettének kísérlete és más bűncselekmények miatt folyamatban lévő büntetőügyben. A bíróság a tárgyaláson egy tanút hallgatott ki, a tárgyaláson megjelent másik tanút az egészségi állapota miatt nem tudta kihallgatni. A vádlottak tagadják a terhükre rótt bűncselekmények elkövetését. A bíróság a tárgyaláson ítéletet nem tudott hozni, további szükséges bizonyítás lefolytatása érdekében a tárgyalást elnapolta.

Év
2025
Közlöny
Fájl
Kép

„Szárnypróbálgatók 2019” címmel irodalmi alkotópályázatot hirdetett a Magyar Irodalomtörténeti Társaság Csongrád Megyei Szépírói Tagozata és a Faludy György Irodalmi Műhely. A pályakezdő és gyakorló költők, írók megmérettetésén sikeresen szerepelt dr. Lordovics István, a Nyíregyházi Törvényszék bírósági titkára. A döntőben elért teljesítménye eredményeként „líra” kategóriában bronz minősítésű oklevéllel díjazták. A versírásról kérdeztük a jogász költőt. 

Kép

Egyre többet vásárolunk online, hiszen sokkal kényelmesebb a nappaliból keresgélni az áruk között. Az ünnepek közeledtével a webshopok forgalma még inkább megugrik, ezzel együtt a kockázata is megnő annak, hogy adathalászat vagy interneten keresztül elkövetett csalás áldozatává válunk. Dr. Somogyi Zoltánnal, a Győri Törvényszék Büntető Kollégiumának vezetőjével a megelőzésről és a jogérvényesítési lehetőségekről beszélgettünk.

Kép

A felek bizonyítási feladatait és felelősségét is nagymértékben megnöveli az új Polgári perrendtartás. Mindenki hozhat magánszakértői véleményt, de előfordulhat, hogy ennek költségét a perköltségben nem kapja majd vissza - a magánszakértő alkalmazásáról beszélgettünk dr. Cseke Ivettel, a Veszprémi Törvényszék Polgári Kollégiumának kollégiumvezető-helyettesével.

2024. 03. 21.

Megütötte a vele tréfát űző sértettet, aki sérülései következtében később a kórházban életét vesztette. A Nyíregyházi Törvényszék 2024. március 21-én halált okozó testi sértés bűntette miatt kettő év – végrehajtásában öt év próbaidőre felfüggesztett - börtönbüntetésre ítélte a bántalmazó férfit. 

2024. 04. 11.

A Szombathelyi Törvényszék 1 rendbeli különös kegyetlenséggel, több ember sérelmére elkövetett emberölés bűntettének kísérlete és 1 rendbeli életveszélyt okozó testi sértés bűntettének kísérlete miatt halmazati büntetésül 14 év fegyházra ítélte a letartóztatásban lévő vádlottat azzal, hogy feltételes szabadságra nem bocsátható.

2024. 10. 14.

A Veszprémi Törvényszék három év börtönbüntetésre ítélte és három évre eltiltotta a közügyek gyakorlásától azt a 22 éves, ózdi származású, Balatonfüreden élő férfit, akit életveszélyt okozó testi sértés bűntettében talált bűnösnek. A vádlott legkorábban a büntetés kétharmad részének kitöltését követően szabadulhat.

2024. 11. 22.

Az első fokon eljáró Szekszárdi Törvényszék a 2024. november 20-án tartott tárgyalásán jelentős mennyiségű kábítószerre kereskedéssel elkövetett kábítószer-kereskedelem bűntette miatt 8 év 6 hónap fegyházbüntetésre és 9 év közügyektől eltiltásra ítélt egy negyvenes éveiben járó pincehelyi férfit. 

2025. 08. 28.

A Kecskeméti Törvényszék ítéletet hirdetett annak a 34 éves férfinak (az I.r vádlottnak) és 25 éves nőnek (a II.r. vádlottnak) az ügyében, akikkel szemben a Szegedi Regionális Nyomozó Ügyészség emberölés előkészülete, hivatalos személy elleni erőszak, valamint rongálás vétsége miatt emelt vádat.

Év: 2018 OBT dokumentum típusa: Megtárgyalt napirendi pontok Dokumentum: Letöltés
Év: 2013 OBT dokumentum típusa: Határozatok Dokumentum: Letöltés
Év: 2016 OBT dokumentum típusa: Döntések Dokumentum: Letöltés