Részletes keresés

Letöltendő fogházbüntetés halált okozó közúti baleset gondatlan okozása miatt
 
A Pesti Központi Kerületi Bíróság 2016. április 21-én egy év fogházban végrehajtandó szabadságvesztésre és végleges hatályú járművezetéstől eltiltásra ítélte azt a férfit, aki 2013 augusztusában Budapesten, az Örs Vezér téren okozott halálos közúti balesetet.
 
A Törvényszék a bűnszervezetben elkövetett sikkasztás, csalás bűntette és más bűncselekmények miatt indult büntetőügyben 2016. április 22-én megszüntette V. P. és T. P. Á. előzetes letartóztatását és házi őrizetüket rendelte el, másik két terhelt házi őrizetét pedig meghosszabbította.
 

A Fővárosi Törvényszék 2014. január 31. napján társtettesként elkövetett zsarolás bűntette miatt dr. Sz. B-t 2 év 8 hónap, F. L-t 3 év börtönbüntetésre és öt év közügyektől eltiltásra ítélte, mert egy elhunyt, jómódú osztrák üzletember elhantolt földi maradványait Magyarországra szállították, majd annak visszaadásáért hat millió eurót követeltek a hozzátartozóktól.

A vádlottak a szabadságvesztés kétharmadának letöltése után bocsáthatóak legkorábban feltételes szabadságra.

A Fővárosi Törvényszék a 2014. május 21-én kihirdetett elsőfokú ítéletében M. Tamás Zsolt I. r. vádlottat 12 év fegyházbüntetésre ítélte terrorcselekmény bűntette, rablás bűntette, valamint  lőfegyverrel és lőszerrel visszaélés bűntette miatt. A bíróság ezen túlmenően 10 évre eltiltotta a közügyek gyakorlásától is, valamint 25.960.469 Ft tekintetében vagyonelkobzást rendelt el vele szemben.

A Fővárosi Törvényszék 2014. június 18-án jogerős döntést hozott abban a polgári perben, amelyet Sz. I. az Országos Rendőr-főkapitányság ellen indított a móri bankrablás ügyében felajánlott nyomravezetői díj kifizetése - "díj kiszolgáltatása" – miatt.  A Törvényszék helybenhagyta  a Pesti Központi Kerületi Bíróság ítéletét, amelyben elutasította  Sz. I. felperes keresetét.
 
Típus: Határozat Határozat típusa: Egyedi határozat Sorszám: 718 Dokumentum: Letöltés Státusz: Hatályos Év: 2018
Típus: Határozat Határozat típusa: Egyedi határozat Sorszám: 718 Dokumentum: Letöltés Státusz: Közzétételkori szövegállapot szerinti Hatályos Év: 2018

Az R. Jozef és társa ellen emberölés bűntette miatt folyamatban lévő büntetőügyben 2015. február 3-ra  a Fővárosi Törvényszék tárgyalást tűzött. (Időpont: 8.30; Helyszín: II., Fő utca 70-78.).

A tárgyaláson való részvétel a tárgyalóterem korlátozott befogadóképessége miatt mind a sajtó
munkatársai, mind pedig az érdeklődők részére REGISZTRÁCIÓHOZ kötött!

A Fővárosi Törvényszék a 2015. február 26-án kihirdetett ítéletében elutasította a CIB Bank Zrt. felperesnek a Magyar Állam alperes ellen az ÁSZF kikötés érvényességének megállapítása iránt indított perében a keresetet.

A bíróság az ítéletében megállapította, hogy a pénzügyi intézmény által alkalmazott általános szerződési feltételek nem feleltek meg a 2014. évi XXXVIII. törvényben foglalt átláthatóság, szimmetria, valamint az érthető és egyértelmű megfogalmazás elvének.

Budapest, 2015. február 27.

A Fővárosi Törvényszék a 2015. február 24-én kihirdetett ítéletében elutasította a CIB Lízing Zrt. felperesnek a Magyar Állam alperes ellen az ÁSZF kikötés érvényességének megállapítása iránt indított perében a keresetet.

A bíróság az ítéletében megállapította, hogy a pénzügyi intézmény által alkalmazott általános szerződési feltételek nem feleltek meg a 2014. évi XXXVIII. törvényben foglalt átláthatóság, valamint az egyértelmű és érthető megfogalmazás elvének.

Budapest, 2015. február 25.

Típus: Határozat Határozat típusa: Egyedi határozat Sorszám: 328 Dokumentum: Letöltés Státusz: Közzétételkori szövegállapot szerinti Hatályos Év: 2021

A Fővárosi Törvényszék megismételt eljárás során elutasította a perújítást abban a büntetőügyben, amelyben két férfit társtettesként elkövetett emberölés bűntettével vádoltak.