Részletes keresés

TÁJÉKOZTATÓ
 
A Buda Regionális Bank Zrt. által a törvényi vélelem megdöntése végett a Magyar Állam ellen indított polgári perben 2014. október 6-ra a Fővárosi Törvényszék Gazdasági Kollégiuma tárgyalást tűzött. (Időpont: 13.00; Helyszín: II., Varsányi I. u. 40-44., II. em. 218.)
 
Típus: Határozat Határozat típusa: Egyedi határozat Sorszám: 352 Dokumentum: Letöltés Státusz: Közzétételkori szövegállapot szerinti Hatályos Év: 2022
A Fővárosi Törvényszék a 2014. szeptember 5-én kihirdetett ítéletében elutasította a Bóly és Vidéke Takarékszövetkezet felperesnek a Magyar Állammal szembeni keresetét, amelyben az általa alkalmazott egyes általános szerződési feltételek érvényességének megállapítását kérte.
 

A Fővárosi Törvényszék másodfokon megváltoztatta a kerületi bíróság ítéletét abban a büntetőügyben, amely egy lelkész ellen indult testi sértés és 2 rendbeli folytatólagosan elkövetett szeméremsértés vétsége miatt. Az elsőfokú ítéletet a szeméremsértés vétsége vonatkozásában a másodfokú bíróság hatályon kívül helyezte és az eljárást megszüntette, továbbá a kiszabott pénzbüntetés napi tételének számát 400-ról 100-ra mérsékelte, így a vádlottnak 1 millió forint helyett 250 ezer forintot kell megfizetnie.

A Fővárosi Törvényszék 2025. január 27-én elrendelte annak a két mexikói-magyar kettős állampol-gársággal rendelkező férfinak az ideiglenes átadási letartóztatását, akikkel szemben a Spanyol Ki-rályság Reus 2-es Számú Bíróság bocsátott ki európai elfogatóparancsot bűnszervezethez tartozás, emberrablás, emberölés, kábítószer-kereskedelem és pénzmosás miatt büntetőeljárás lefolytatása érdekében. Az ideiglenes átadási letartóztatás az átadási letartóztatás elrendeléséig tart. A bíróság az átadási letartóztatásról és a terheltek egyszerűsített átadásáról legkésőbb 2025. február 6-ig dönt.

TÁJÉKOZTATÓ
 
Az FHB Kereskedelmi Bank Zrt. által a törvényi vélelem megdöntése végett a Magyar Állam ellen indított polgári perben 2014. szeptember 2-ára a Fővárosi Törvényszék Gazdasági Kollégiuma tárgyalást tűzött. ((Időpont: 09.00; Helyszín: V., Markó u. 27., fsz.30.).
 
TÁJÉKOZTATÓ
 
Az MKB Euroleasing Autóhitel Zrt. által a törvényi vélelem megdöntése végett a Magyar Állam ellen indított polgári perben 2014. szeptember 10-re a Fővárosi Törvényszék Gazdasági Kollégiuma tárgyalást tűzött. (Időpont: 13.30; Helyszín: II.,Varsányi I. u. 40-44.  27., II., 201.).
 
TÁJÉKOZTATÓ
 
A KDB Bank Európa Zrt.  által a törvényi vélelem megdöntése végett a Magyar Állam ellen indított polgári perben 2014. szeptember 10-re a Fővárosi Törvényszék Gazdasági Kollégiuma tárgyalást tűzött. (Időpont: 11.00; Helyszín: II.,varsányi I. u. 40-44.,  VI.,614.).
 
TÁJÉKOZTATÓ
 
Az AXA Bank Europe SA által a törvényi vélelem megdöntése végett a Magyar Állam ellen indított polgári perben 2014. szeptember 25-re a Fővárosi Törvényszék Gazdasági Kollégiuma tárgyalást tűzött. (Időpont: 09.00; Helyszín: II., Varsányi I. u. 40-44., III. em. 315.)
 
TÁJÉKOZTATÓ
 
A Nagykáta és Vidéke Takarékszövetkezet által a törvényi vélelem megdöntése végett a Magyar Állam ellen indított polgári perben 2014. szeptember 30-ra a Fővárosi Törvényszék Gazdasági Kollégiuma tárgyalást tűzött. (Időpont: 15.30; Helyszín: II., Varsányi I. u. 40-44., I. em. 103.)
 
TÁJÉKOZTATÓ
 
A Szegvár és Vidéke Takarékszövetkezet által a törvényi vélelem megdöntése végett a Magyar Állam ellen indított polgári perben 2014. október 3-ra a Fővárosi Törvényszék Gazdasági Kollégiuma tárgyalást tűzött. (Időpont: 14.30; Helyszín: II., Varsányi I. u. 40-44., VI. em. 614.)
 
TÁJÉKOZTATÓ
 
Az Eger és Vidéke Takarékszövetkezet által a törvényi vélelem megdöntése végett a Magyar Állam ellen indított polgári perben 2014. november 24-re a Fővárosi Törvényszék Gazdasági Kollégiuma tárgyalást tűzött. (Időpont: 10.00; Helyszín: II., Varsányi I. u. 40-44., I. 104.).
 

A Fővárosi Törvényszék többek között társtettesként elkövetett rablás bűntettében mondta ki bűnösnek azokat a külföldi férfiakat, akik 2014-ben egy luxusórákat forgalmazó boltot raboltak ki.

A Fővárosi Törvényszék előkészítő ülést tartott egy büntetőügyben, amelyben egy férfit emberölés és maradandó fogyatékosságot okozó, folytatólagosan elkövetett könnyű testi sértés bűntettével vádolnak.

2024. 09. 03.

A Fővárosi Törvényszék 2024. szeptember 2-án első fokon hirdetett ítéletet a Quaestor-ügyben, amelyben az ügyészség T. Cs. I.-t és társait az alábbi bűncselekmények elkövetésével vádolta.

A K. N. és társai ellen emberölés bűntette miatt folyamatban lévő 2.B.229/2022. ügyszámú büntetőügyben 2025. január 28-án 9 órakor a Fővárosi Törvényszék tárgyalást tart.

A tárgyalás helyszíne: a Pesti Központi Kerületi Bíróság II. emelet 201. számú tárgyalóterme.

A tárgyalóterem befogadóképessége korlátozott, ezért a részvétel mind a sajtó munkatársai, mind pedig a hallgatóság részére regisztrációhoz kötött!

Az érdeklődők 2025. január 27-én 9 óráig jelezhetik részvételi szándékukat az fthallgatosag@birosag.hu e-mail-címen.

Felhívjuk szíves figyelmüket arra, hogy a megadott határidőn túl érkező jelentkezéseket nem áll módunkban befogadni!

Kérjük a sajtó munkatársait, hogy kérelmükben nevezzék meg az általuk képviselt sajtóorgánumot, lehetőség szerint adják meg az érkező munkatárs nevét, valamint azt, hogy az illető milyen minőségben kíván részt venni a tárgyaláson (újságíró, fotós, operatőr stb.).

Magánszemély érdeklődő a személyazonosító igazolványában szereplő nevével regisztrálhat a tárgyalásra.

A várható nagy érdeklődésre és a férőhelyek korlátozott számára tekintettel a televíziós stábok részéről legfeljebb 2 fő (1 operatőr, 1 fő riporter), az írott sajtó részéről pedig 1 fő újságíró és 1 fő fotós számára tudunk helyet biztosítani a tárgyalóteremben.

A Fővárosi Törvényszék Sajtóosztálya 2025. január 27-én 16 óráig a fent megadott határidőig jelentkezők számára visszaigazolást fog küldeni arról, hogy regisztrációjuk sikeres volt-e vagy sem. A megadott határidőn túl érkező jelentkezésekre nem reagálunk!

A részvételi jogosultságot a tárgyalóterembe történő belépést megelőzően ellenőrizzük.

Fővárosi Törvényszék

Sajtóosztály

 

A másodfokon eljáró Fővárosi Törvényszék megváltoztatta a Pesti Központi Kerületi Bíróság (PKKB) letartóztatás fenntartásáról szóló végzését annak a férfinak az ügyében, akit azzal vádolnak, hogy 2018. október 14-én a X. kerületi Jászberényi úton bántalmazott és szexuális cselekményre kényszerített egy futónőt. A Fővárosi Törvényszék a vádlott letartóztatását megszüntette és – a terhelt mozgását nyomon követő technikai eszköz alkalmazásával – elrendelte a bűnügyi felügyeletét.

Típus: Határozat Határozat típusa: Egyedi határozat Sorszám: 275 Dokumentum: Letöltés Státusz: Közzétételkori szövegállapot szerinti Hatályos Év: 2022

A Fővárosi Törvényszék tegnapi nyilvános ülésén helybenhagyta a Budai Központi Kerületi Bíróság elsőfokú ítéletét, amelyben a vádlottat szexuális erőszak bűntette miatt 6 év börtönbüntetésre és 6 év közügyektől eltiltásra ítélte, illetve elrendelte egy vele szemben más ügyben korábban kiszabott 10 hónap szabadságvesztés-büntetés végrehajtását is.

Az ítélet szerint a terhelt 2021. március 12-én délelőtt követett egy nőt egy Csillebércről induló turistaútvonalon, majd miután utolérte, erőszak alkalmazásával szexuális cselekményre kényszerítette őt.