A Fővárosi Törvényszék társtettesként, jelentős mennyiségű kábítószerre elkövetett kábítószer-kereskedelem bűntette miatt 4 év 6 hónap fegyházbüntetésre ítélt két férfit. Előbbire emellett 6 év közügyektől eltiltást, az utóbbira – aki külföldi állampolgár – pedig Magyarország területéről 6 évre szóló kitiltást szabott ki.
Részletes keresés
A Fővárosi Törvényszék 2024. október 8-án nem jogerős ítéletével bűnösnek mondta ki azt a három fiatalt, akik 2019-ben felgyújtottak egy matracot a Ráday utcai kollégium épületénél. A cselekmény következtében egy férfi életét vesztette, az épületben pedig jelentős anyagi kár keletkezett.
A Fővárosi Törvényszék 2025. április 3-án előkészítő ülést tartott egy büntetőügyben, amelyben egy férfit mint többszörös visszaesőt nyereségvágyból, a bűncselekmény elhárítására idős koránál és fogyatékosságánál fogva korlátozottan képes személy sérelmére elkövetett emberölés bűntettével, egy nőt pedig emberöléssel kapcsolatos bűnpártolás bűntettével vádolnak.
A Fővárosi Törvényszék életveszélyt okozó testi sértés miatt 2 év – 5 év próbaidőre felfüggesztett – szabadságvesztésre ítélt egy fiatalkorút. A büntetést – végrehajtása esetén – fiatalkorúak börtönében kell letölteni. A bíróság rendelkezett arról is, hogy a terhelt a próbaidő alatt pártfogó felügyelet alatt áll.
Az S. I. és társai ellen életveszélyt okozó testi sértés bűntettének kísérlete és más bcs. miatt folyamatban lévő 15.B.433/2023. ügyszámú büntetőügyben a 2025. június 12-én 9-kor kezdődő tárgyalásra kötelező előregisztrációt hirdet a Fővárosi Törvényszék.
A tárgyalás helyszíne a Markó utca 27. szám alatti épület II. emelet 36. számú tárgyalóterme.
A tárgyalóterem befogadóképessége korlátozott, ezért a részvétel mind a sajtó munkatársai, mind pedig a hallgatóság részére regisztrációhoz kötött!
Az érdeklődők 2025. június 11-én 9-ig jelezhetik részvételi szándékukat az fthallgatosag@birosag.hu e-mail-címen.
Felhívjuk szíves figyelmüket arra, hogy a megadott határidőn túl érkező jelentkezéseket nem áll módunkban befogadni!
Kérjük a sajtó munkatársait, hogy kérelmükben nevezzék meg az általuk képviselt sajtóorgánumot, lehetőség szerint adják meg az érkező munkatárs nevét, valamint azt, hogy az illető milyen minőségben kíván részt venni a tárgyaláson (újságíró, fotós, operatőr stb.).
Magánszemély érdeklődő a személyazonosító igazolványában szereplő nevével regisztrálhat a tárgyalásra.
A várható nagy érdeklődésre és a férőhelyek korlátozott számára tekintettel a televíziós stábok részéről legfeljebb 2 fő (1 operatőr, 1 fő riporter), az írott sajtó részéről pedig 1 fő újságíró és 1 fő fotós számára tudunk helyet biztosítani a tárgyalóteremben.
A Fővárosi Törvényszék Sajtóosztálya 2025. június 11-én 16 óráig minden jelentkező számára visszaigazolást fog küldeni arról, hogy regisztrációja sikeres volt-e vagy sem. A megadott határidőn túl érkező jelentkezésekre nem reagálunk!
A részvételi jogosultságot a tárgyalóterembe történő belépést megelőzően ellenőrizzük.
Fővárosi Törvényszék Sajtóosztály
A növekedő ügyforgalom ellenére a Fővárosi Ítélőtáblán kiemelkedően jók az időszerűségi mutatók – emelte ki dr. Ribai Csilla, a Fővárosi Ítélőtábla elnöke a 2025. április 24-én rendezett a 2024-es évről szóló sajtótájékoztatón és Médiaklubon, amelyet dr. Ujvári Ákos, a Fővárosi Ítélőtábla sajtószóvivőjével és Büntető Kollégiumának kollégiumvezetőjével közösen tartott. Az idei első médiaklub témája: Tanú vagy elkövető? A bűncselekmény helyszínén való jelenlét minősítése volt.
Dr. Ribai Csilla a 2024. évi ügyforgalmi adatok kapcsán hangsúlyozta, hogy továbbra is az öt ítélőtábla közül a Fővárosi Ítélőtábla dolgozik a legnagyobb ügyteherrel mind az ügyek számát, mind a bírák és igazságügyi alkalmazottak létszámát tekintve. Rámutatott, hogy az ítélőtáblák közül csak itt működik Közigazgatási Kollégium, valamint a Büntető Kollégiumnál katonai tanács.
Jelezte, hogy az országos ügyforgalmi adatok változásával párhuzamosan változott a Fővárosi Ítélőtábla ügyforgalma is: az előző évhez képest a Fővárosi Ítélőtáblára 5,3%-kal több ügy érkezett 2024-ben. A Fővárosi Ítélőtábla kiemelkedő munkájának eredménye, hogy a befejezett ügyek száma az országos növekedést is meghaladva 9,4%-kal nőtt az előző évhez képest.
A növekedő ügyforgalom ellenére a Fővárosi Ítélőtáblán kiemelkedően jók az időszerűségi mutatók. A Fővárosi Ítélőtábla Kollégiumai 2024-ben 2260 peres ügyet fejeztek be, amelyből továbbra is kiemelkedően magas az 1 éven belül befejezett peres ügyek aránya, ez 2024-ben 99,3% volt.
Az előző évekhez hasonlóan 2024. évben is 3 hónapon belül befejezte a Fővárosi Ítélőtábla a nemperes eljárások döntő többségét. Az 5199 nemperes ügy 72,5%-a 3 hónapon belül, 88,4%-a féléven belül, míg 99,98%-a 1 éven belül befejezésre került.
2024. év végén a Fővárosi Ítélőtáblán folyamatban maradt 881 peres ügy jelentős részében, 43,8%-os arányban, az eljárás 3 hónapig vagy annál rövidebb ideig volt folyamatban. Az év végén folyamatban maradt peres ügyek 78,5%-ának az eljárási időtartama féléven belüli, míg 99,4%-a 1 éven belüli időtartamra esett.
Az ítélőtábla bírái nem csak időszerű, de egyúttal magas szakmai színvonalú ítélkezési tevékenységet folytatnak, melyet a 2024. évi statisztikai adatok is alátámasztanak.
Az ítélkezési tevékenység magas minőségét tükrözik a megalapozottsági mutatók. A Fővárosi Ítélőtábláról 2024-ben 238 fellebbezett ügy érkezett a Kúriára, és összesen 236 ügy került befejezésre. A befejezett ügyek döntő többsége, 70%-a helybenhagyó, 3%-a hatályon kívül helyező, 8%-a megváltoztató, míg 19%-a egyéb döntéssel zárult.
A felülvizsgálati kérelmek megalapozatlanságát mutatta, hogy a felülvizsgálattal érintett határozatok tekintetében a felülvizsgálati kérelmek előterjesztése 85%-ban eredménytelen volt.
A 2024. év ügyforgalmi adatainak értékelését követően Dr. Ujvári Ákos a Fővárosi Ítélőtábla Büntető Kollégiumának kollégiumvezetője tartotta meg Tanú vagy elkövető? A bűncselekmény helyszínén való jelenlét minősítése című előadását.
A kollégiumvezető a bűncselekmény helyszínén jelenlévő személyek eljárásjogi pozíciójának szemléltetése során kifejtette, hogy amennyiben a bűncselekmény elkövetését közvetlenül észlelő személy az elkövetésben nem vesz részt akkor tanú pozícióba kerül, míg, ha büntetőjogilag felróható módon részt vesz, elkövetővé válik és vele szemben büntetőeljárás indul.
A napjainkban egyre nagyobb számban közterületen megvalósított erőszakos bűncselekmények – köznapi nevén tömegverekedések – kapcsán gyakran hivatkozott jogos védelemre tekintettel hangsúlyozta, hogy a jogos védelem kizárólag a jogtalan támadás, vagy az azzal való közvetlen fenyegetés elhárítására szolgálhat, az nem lehet a megtorlás vagy bosszú eszköze.
A garázda jellegű cselekményekkel kapcsolatban utalt rá, hogy a kölcsönös kihívás, provokáció elfogadása az egymással szemben álló felek számára a jogtalanság állapotát hozza létre, így alappal egyik fél sem hivatkozhat a jogos védelemre, mint büntethetőséget kizáró okra, még akkor sem, ha az erőviszonyok a cselekmény során utóbb megváltoznak.
Kitért – a gyakorlatban is gondos mérlegelést igénylő – támogató jelenlét kérdésére. Kiemelte, hogy a büntetőeljárásban gyakori védekezésként hangzik el, hogy a vádlott csak belekeveredett a verekedésbe, abban nem vett tevőlegesen részt.
A kollégiumvezető ekörben hangsúlyozta, hogy a büntetőjogi felelősség alóli mentesülés egyetlen módja ebben az esetben, ha a potenciális passzív pszichikai bűnsegéd a külvilág számára is egyértelművé teszi, hogy nem azonosult a tettessel, nem értett egyet vele, így például a helyszínt elhagyja vagy a bántalmazott érdekében segítséget hív. Mindezek hiányában passzív pszichikai bűnsegédként felelhet a büntetőeljárásban.