Részletes keresés

Az Országos Bírósági Hivatal elnöke 2025. augusztus 1-től hat év időtartamra dr. Karászi Gábort a Veszprémi Törvényszék Közigazgatási Kollégiumának kollégiumvezetőjévé nevezte ki.

Dr. Karászi Gábor a Pécsi Tudományegyetem Állam-és Jogtudományi Karán végzett 2001-ben. A sikeres diplomaszerzést követően a Székesfehérvári Városi Bíróságon fogalmazóként kezdte meg bírósági munkáját. A jogi szakvizsga letételét követően 2005-től bírósági titkárként dolgozott ugyanott. Kirendeléssel a Sárbogárdi Városi Bíróságon, a Fejér Megyei Bíróság Felszámolási Csoportjában, illetve a Székesfehérvári Munkaügyi Bíróságon is teljesített szolgálatot. 2010. május 1-től bíró, kezdetben munkaügyi pereket tárgyalt, majd közigazgatási perekben is eljárt. 2013-tól a Székesfehérvári Közigazgatási és Munkaügyi Bíróság bírája, 

2017-től sikeres pályázat eredményeként a Veszprémi Közigazgatási és Munkaügyi Bíróság bírája. 2020. április 1-től a Veszprémi Törvényszék Közigazgatási Kollégiumában teljesít szolgálatot.

Veszprém, 2025. július 25.

Veszprémi Törvényszék Sajtóosztály

Típus: Határozat Határozat típusa: Szervezeti határozat Sorszám: 46 Dokumentum: Letöltés Státusz: Közzétételkori szövegállapot szerinti Hatályos Év: 2018
Típus: Határozat Határozat típusa: Szervezeti határozat Sorszám: 71 Dokumentum: Letöltés Státusz: Közzétételkori szövegállapot szerinti Hatályos Év: 2018
Típus: Határozat Határozat típusa: Egyedi határozat Sorszám: 196 Dokumentum: Letöltés Státusz: Közzétételkori szövegállapot szerinti Hatályos Év: 2020
Típus: Határozat Határozat típusa: 2016. december 31. előtti határozatok Sorszám: 320 Dokumentum: Letöltés Státusz: Közzétételkori szövegállapot szerinti Év: 2016
Típus: Határozat Határozat típusa: Szervezeti határozat Sorszám: 103 Dokumentum: Letöltés Státusz: Közzétételkori szövegállapot szerinti Hatályos Év: 2019
Típus: Határozat Határozat típusa: Egyedi határozat Sorszám: 517 Dokumentum: Letöltés Státusz: Közzétételkori szövegállapot szerinti Hatályos Év: 2019
Típus: Határozat Határozat típusa: Egyedi határozat Sorszám: 107 Dokumentum: Letöltés Státusz: Közzétételkori szövegállapot szerinti Hatályos Év: 2025
Típus: Határozat Határozat típusa: Egyedi határozat Sorszám: 280 Dokumentum: Letöltés Státusz: Közzétételkori szövegállapot szerinti Hatályos Év: 2025
Típus: Határozat Határozat típusa: Egyedi határozat Sorszám: 356 Dokumentum: Letöltés Státusz: Közzétételkori szövegállapot szerinti Hatályos Év: 2020
Típus: Határozat Határozat típusa: Egyedi határozat Sorszám: 758 Dokumentum: Letöltés Év: 2017
Kép

A magyar bírák függetlenek és Magyarországon teljesülnek a jogállamiság feltételei – jelentette ki dr. Handó Tünde, az Országos Bírósági Hivatal elnöke Kaposváron, a Kaposvári Törvényszék összbírói értekezletén.

A Kecskeméti Törvényszék Elnöke, dr. Husek Dániel 2023. április 1. napjától 2029. március 31. napjáig dr. Hegedűs János bírót kinevezte a Kiskunfélegyházi Járásbíróság Elnökének.

Kecskemét, 2023. március 31.

Kecskeméti Törvényszék Sajtóosztálya

A BÍRÓSÁGOK FELVÉTELT HIRDETNEK
BÍRÓSÁGI FOGALMAZÓI
ÁLLÁSHELYEKRE

 

PÁLYÁZATI HATÁRIDŐ

2025. június 20.
14 óra.

A jelentkezés feltételeiről és a felvételi versenyvizsgáról részletes információ a www.birosag.hu weboldal pályázatok menüponjta alatt található.  

https://birosag.hu/eletpalya/palyazatok/birosagi-fogalmazoi-palyazatok/birosagi-fogalmazo-felveteli-altalanos-tudnivalok

 

A felvételi eljárás kiemelt időpontjai:

 

2025. július 8. - írásbeli versenyvizsga

2025. július 23-24. - szóbeli versenyvizsga

2025. augusztus 28. - a pályázatok elbírálásának határideje

2025. szeptember 15. - állások betöltése

 

Típus: Határozat Határozat típusa: Szervezeti határozat Sorszám: 70 Dokumentum: Letöltés Státusz: Közzétételkori szövegállapot szerinti Hatályos Év: 2018
Típus: Határozat Határozat típusa: Szervezeti határozat Sorszám: 76 Dokumentum: Letöltés Státusz: Közzétételkori szövegállapot szerinti Hatályos Év: 2018
Típus: Határozat Határozat típusa: Szervezeti határozat Sorszám: 76 Dokumentum: Letöltés Státusz: Közzétételkori szövegállapot szerinti Hatályos Év: 2019
Típus: Határozat Határozat típusa: Szervezeti határozat Sorszám: 89 Dokumentum: Letöltés Státusz: Közzétételkori szövegállapot szerinti Hatályos Év: 2022
Típus: Határozat Határozat típusa: Szervezeti határozat Sorszám: 39 Dokumentum: Letöltés Státusz: Közzétételkori szövegállapot szerinti Hatályos Év: 2023
Típus: Határozat Határozat típusa: Egyedi határozat Sorszám: 185 Dokumentum: Letöltés Státusz: Közzétételkori szövegállapot szerinti Hatályos Év: 2021