Részletes keresés

A Heves Megyei Rendőr-főkapitányság halált okozó testi sértés bűntette miatt folytat nyomozást R.R. gyanúsítottal szemben.
 
A rendelkezésre álló adatok alapján R.R. 2015. július 11-én előzetes szóváltást követően – szerelemféltésből – testi erővel, illetve egy szerszámnyéllel tettleg bántalmazta élettársát, aki ennek következtében a kórházba szállítást követően elhalálozott.
 
A Debreceni Ítélőtábla Dr. Balla Lajos vezette tanácsa helybenhagyta az elsőfokú bíróság döntését.
 
Az első fokon eljárt Nyíregyházi Törvényszék 2015 novemberében M. L. vádlottat az ellene testi sértés bűntette miatt emelt vád alól felmentette.
 

Hét év eltelte után a mai napon letartóztatta a Miskolci Járásbíróság azt a férfit, akit egy 2011. áprilisában Szikszón történt bűncselekmény ügyében nyereségvágyból, különös kegyetlenséggel, több emberen elkövetett emberöléssel gyanúsítanak.

 

A Nyíregyházi Törvényszék 2018. július 10-én több ember életét veszélyeztető emberölés bűntettének kísérlete miatt 8 év fegyházbüntetésre és 5 év közügyektől eltiltás mellékbüntetésre ítélte J. T. vádlottat.

 

A Veszprémi Járásbíróság nyomozási bírája elrendelte annak a két gyanúsítottnak a bűnügyi felügyeletét – az elsőfokú bíróság tárgyalás előkészítése során hozott határozatáig, de legfeljebb négy hónap időtartamra –, akikkel szemben nagyobb értékre, bűnszövetségben, üzletszerűen elkövetett lopás bűntette és más bűncselekmények miatt folyik büntetőeljárás. A bíróság végzésében meghatározta azt a két ingatlant és a hozzájuk tartozó bekerített helyet, melyet a gyanúsítottak csak külön engedéllyel hagyhatnak el.

A Pécsi Járásbíróság 2020. október 29-én  egy hónapra elrendelte egy mohácsi férfi letartóztatását személy elleni erőszakos cselekménnyel fenyegetve elkövetett zaklatás és garázdaság vétsége alapos gyanúja miatt.

A Pécsi Járásbíróság 2020. június 23-án egy hónapra elrendelte K.T. gyanúsított letartóztatását erőszakos, többszörös visszaesőként elkövetett súlyos testi sértés bűntettének megalapozott gyanúja miatt.

A Mátészalkai Járásbíróság nyomozási bírája 2019. november 27-én az embercsempészés bűntette miatt folyamatban lévő eljárásban 2019. december 27-ig elrendelte S.G. I. rendű és G.P.A. II. rendű gyanúsítottak letartóztatását.

A Pécsi Járásbíróság 2020. február 20-án elrendelte egy Pécsett, hajléktalanként élő férfi letartóztatását egy hónapra nagyobb kárt okozó, folytatólagosan elkövetett rongálás bűntette, lopás bűntette és többrendbeli lopás vétsége miatt.

A több ügy egyesítését követően folyamatban lévő nyomozás eddigi adatai szerint a gyanúsított 2020. február 5-én a hajnali órákban Pécsett egy felújítás alatt álló lakásba hatolt be úgy, hogy az ajtót befeszítette és onnan különböző munkaeszközöket és alapanyagot tulajdonított el összesen 220.000 forint értékben.

A Nyíregyházi Járásbíróság nyomozási bírája a közfeladatot ellátó személy elleni erőszak bűntette és könnyű testi sértés vétsége miatt indult eljárásban 2020. március 27-ig elrendelte fiatalkorú L.Á. gyanúsított letartóztatását. 

A Fővárosi Törvényszék mint másodfokú bíróság helybenhagyta a Pesti Központi Kerületi Bíróság elsőfokú ítéletét abban a büntetőügyben, amelyben azzal vádoltak egy férfit és két nőt, hogy egy erotikus partnerkereső hirdetést kihasználva elkábítottak, majd kiraboltak két férfit a lakásán.

Jogerős ítéletet hozott a Zalaegerszegi Törvényszék másodfokon eljáró tanácsa annak a férfinak az ügyében, aki volt rabtársát hitegette egy jól jövedelmező üzlettel. 

A Kecskeméti Járásbíróság egy hónapra elrendelte a letartóztatását annak a 26 éves férfinak, aki a megalapozott gyanú szerint rablást követett el Kecskeméten.

A Miskolci Törvényszék 2019. március 14-én hirdetett ítéletet annak a hat vádlottnak az ügyében, akik a két mérai család között, évek óta fennálló haragos viszony miatt úgy összeverekedtek, hogy őket a rendősrég választotta szét.   

A Budapest Környéki Törvényszék 2019. szeptember 6-án nyilvános tárgyaláson hirdetett ítéletet annak a férfinak az ügyében, aki egy baltával okozott sérüléseket barátja rokonának. Az ügyészség emberölés bűntettének kísérletében emelt vádat, a bíróság testi sértés bűntettének kísérletében mondta ki bűnösnek. A bíróság a vádlottat 1 év 8 hónap börtönben letöltendő szabadságvesztésre ítélte, melynek végrehajtását 4 év próbaidőre felfüggesztette.

A Kecskeméti Járásbíróság egy hónapra elrendelte a letartóztatását egy 39 éves kecskeméti férfinak, akit azzal gyanúsítanak, hogy 2019. január és 2020. augusztus közötti időszakban valós szándék nélkül több épület felújítását ígérte.

A Szegedi Járásbíróság elrendelte annak a montenegrói állampolgárságú férfinak az előzetes letartóztatását, akit különösen jelentős mennyiségű kábítószerre elkövetett kábítószer birtoklása bűntettének megalapozott gyanúja miatt pénteken vett őrizetbe a rendőrség. A bíróság döntése alapján a gyanúsított előzetes letartóztatása 2017. október  04-ig tart. 
 
A Miskolci Járásbíróság 2017. október 8-ig elrendelte az előzetes letartóztatását annak a két gyanúsítottnak, akikkel szemben kerítés bűntette, kóros szenvedélykeltés vétsége és gyermekprostitúció kihasználásának bűntette miatt indult eljárás. 
 



Az Esztergomi Járásbíróság a 2022. január 27-én tartott tárgyaláson pénzmosás bűntette, közokirat-hamisítás bűntette és hamis magánokirat felhasználása vétsége miatt indult ügyben hozott ítéletet. 

A Tatabányai Járásbíróság a 2022. február 2-án tartott ülésen, zaklatás bűntette és más bűncselekmény miatt indult ügyben, 1 hónapra – a bűnismétlés veszélye miatt - elrendelte annak a büntetett előéletű tatabányai férfinek a letartóztatását, aki az ellene elrendelt távoltartás ellenére is zaklatta a volt élettársát. 

A letartóztatást elrendelő végzést az ügyész tudomásul vette, azonban az nem végleges, mivel a gyanúsított fellebbezést jelentett be. A védő az ülésen nem volt jelen.