Részletes keresés

Az első fokon eljáró Szekszárdi Törvényszék a 2020. május 11-én - tárgyalás előkészítése során - hozott végzésével az ügydöntő határozat kihirdetéséig fenntartotta annak a 22 éves váraljai férfinak a letartóztatását, aki az édesapja ellen vélt korábbi bántalmazásban való közreműködés okán ittas állapotban ököllel olyan súlyosan bántalmazta az ötvenöt éves izményi sértettet, hogy többek között többszörös arccsont-, állcsont- és koponyatörést, illetve agyzúzódást szenvedett, amelyek következtében közvetlen életveszélyes állapotba került.

A Szegedi Járásbíróság nyomozási bírája elrendelte annak a férfinak a letartóztatását, aki megalapozottan gyanúsítható rablás bűntettének elkövetésével. A bíróság döntése alapján a gyanúsított letartóztatása 2020. június hó 21. napjáig tart.

A Ceglédi Járásbíróság 2020. június 18-án előkészítő ülésen hozott ítéletet halált okozó, ittas állapotban elkövetett járművezetés bűntette és más bűncselekmények miatt indult büntetőügy I. rendű vádlottja tekintetében, a II. rendű vádlott nem mondott le a tárgyaláshoz való jogáról.

A Budai Központi Kerületi Bíróság egy hónapra – 2021. január 20-ig – elrendelte annak a férfinak a letartóztatását, akit kisebb értékre dolog elleni erőszakkal elkövetett lopás bűntettével gyanúsítanak. 

A többrendbeli lopás bűntette miatt indult ügyben a Tatai Járásbíróság előkészítő ülésen elfogadta az elkövető beismerő vallomását, és a vádlottat 2 év börtönbüntetésre, valamint 2 év közügyektől eltiltásra ítélte.  Az ítéletet az ügyész tudomásul vette, a vádlott és a védője enyhítésért jelentett be fellebbezést, így az nem jogerős.

Az Encsi Járásbíróság ítéletet hozott annak a két vádlottnak az ügyében, akik egy gönci élelmiszerboltból tulajdonítottak el árukat még 2021 májusában. 

A Pesti Központi Kerületi Bíróság elsőfokú ítéletet hirdetett egy fegyveresen elkövetett rablás bűntette és más bűncselekmények miatt indult büntetőügyben, amelyben két férfit 11 év 6 hónap, illetve 8 év fegyházbüntetésre, továbbá 12 év, illetve 8 év közügyektől eltiltásra ítélt. Ezen felül az I. rendű vádlottat 6 hónapra eltiltotta a közúti járművezetéstől, valamint több mint 1 millió forintra vagyonelkobzást is elrendelt velük szemben. A bíróság egyúttal megszüntette az I.

Marihuána termesztésre alakított ki egy ingatlant három gyanúsított. A negyedik terhelt a csoport egyik tagjától továbbértékesítésre szerezte be a kábítószert. 2023. január 26-án a Budakörnyéki Járásbíróság elrendelte mind a négy férfi letartóztatását. Jelentős mennyiségű kábítószerre elkövetett kábítószer-kereskedelem bűntette miatt a Pest Vármegyei Rendőr-főkapitányság indított eljárást az ügyben.

2022 decemberétől a három idősebb gyanúsított egy ingatlanban cannabis termesztésbe kezdett, hogy az abból készülő marihuánával kereskedjenek. 

A Szegedi Ítélőtábla a 2023. február 1-jén meghozott ítéletével a P. L. vádlott ellen rongálás bűntette miatt folyamatban volt büntetőügyben megváltoztatta a másodfokon eljárt Szegedi Törvényszék ítéletét. A korábban elsőfokon, a Szegedi Járásbíróság által felmentett, majd a másodfokú bíróság által bűnösnek kimondott és megrovásban részesített férfit a Szegedi Ítélőtábla a harmadfokú eljárásban az ellene emelt vád alól felmentette. Az eljárás során felmerült bűnügyi költség megfizetésére a pótmagánvádlót kötelezte.

A Tatabányai Járásbíróság a 2023. március 1-jén tartott előkészítő ülésen, felfegyverkezve elkövetett rablás bűntette miatt indult ügyben hozott ítéletet, melyben az elsőrendű vádlottat rablás bűntette, magánlaksértés bűntette, készpénz-helyettesítő fizetési eszközzel visszaélés vétsége miatt, halmazati büntetésként 5 év 8 hónap börtönbüntetésre, és 6 év közügyektől eltiltásra ítélte. Az ítéletet a vádlott és a védője tudomásul vette, az ügyész 3 napot tartott fenn a jogorvoslati nyilatkozat megtételére.

A Tatabányai Törvényszék a 2023. március 9-én tartott, nyilvános tárgyaláson, különösen jelentős mennyiségű kábítószer birtoklásának bűntette miatt indult ügyben hozott ítéletet egy többszörösen büntetett előéletű férfivel szemben.

A Budapest Környéki Törvényszék, mint másodfokú bíróság 2022. szeptember 28-án hozott ítéletet annak a férfinak az ügyében, akit első fokon az Érdi Járásbíróság 2022. január 5-én megtartott nyilvános és folytatólagos tárgyalásán szexuális kényszerítés bűntettének kísérletében, pornográf felvétel megszerzésével elkövetett gyermekpornográfia bűntettében és rablással elkövetett gyermekpornográfia bűntettében mondott ki bűnösnek, és ezért őt – halmazati büntetésül – 3 év 6 hónap börtönbüntetésre és 4 év közügyektől eltiltásra ítélt.

A Szombathelyi Törvényszék, mint másodfokú bíróság nyilvános ülésen helybenhagyta a Sárvári Járásbíróság ítéletét.

Az Egri Törvényszék a 2017. június 27-én meghozott másodfokú végzésével a Füzesabonyi Járásbíróság ítéletét helybenhagyta. A Füzesabonyi Járásbíróság a 2017. január 10-én kihirdetett ítéletével az előzetes letartóztatásban lévő vádlottat rablás bűntette és magánlaksértés bűntette miatt hat év hat hónap fegyházbüntetésre és hét év közügyektől eltiltásra ítélte.

A Szekszárdi Járásbíróság ítéletet hirdetett annak a két vádlottnak az ügyében, akik még 2019. novemberében arra vettek rá egy nyugdíjas korú sértettet, hogy hitelkártyát igényeljen, majd a hitelkártyát jogosulatlanul felhasználva mintegy 241.000 forint kárt okoztak a sértettnek. 

Saját udvarára is csak paprikasprayvel merészkedett a sértett, akit egy szóváltás során szúrt hasba a vádlott. Az ügyben életveszélyt okozó testi sértés bűntette miatt emelt vádat az ügyészség, a bíróság pedig 2021. szeptember 1-én megtartott nyilvános, folytatólagos tárgyalásán hirdetett ítéletet az ügyben.

A Kecskeméti Járásbíróság nem jogerősen egy hónapra elrendelte annak a 15 és 16 éves fiúnak az előzetes letartóztatását, akik megalapozottan gyanúsíthatóak azzal, hogy 2017. augusztus 4-én 1 óra 45 perc körüli időben egy kiskunhalasi kereszteződésben egy hölgytől pénzt követeltek, majd a sértett válláról erőszakkal lerángatták a táskáját és ellökték őt. A fiúk a sértett iratait és készpénzét tartalmazó táskával együtt elmenekültek a helyszínről. A hölgy a bántalmazás következtében 8 napon belül gyógyuló sérüléseket szenvedett el.

A Berettyóújfalui Járásbíróság 2022. május 9-én ítéletet hirdetett annak a két vádlottnak az ügyében, akik megkínoztak egy kutyát a Hajdú-Bihar megyei Zsákán.

A Pest Megyei Rendőr-főkapitányság bűncselekmény felismerésére vagy elhárítására idős koránál fogva korlátozottan képes személy sérelmére elkövetett rablás bűntettének kísérlete és más bűncselekmények miatt nyomoz, abban az ügyben, melyben a Budakörnyéki Járásbíróság elrendelte egy nő letartóztatását 2022. március 4-én megtartott ülésén. 

A Tatabányai Járásbíróság a 2023. július 7-én tartott ülésén fegyveresen elkövetett rablás bűntette miatt indult ügyben, további 3 hónappal meghosszabbította annak a férfinek a letartóztatását, aki decemberben több tatai családi házba is bement, és az ott lakókra fegyvert szegezve értékeket tulajdonított el. A bíróság álláspontja szerint a letartóztatás a szökés, elrejtőzés, illetve a bűnismétlés veszélye miatt indokolt.