Részletes keresés

Helybenhagyta a Pécsi Ítélőtábla annak a férfinak az első fokon kiszabott büntetését, aki 2018. júniusában rálőtt a szomszédjában felújítási munkát végző férfira.

 

A 38 éves vádlott és a sértett élettársi kapcsolatban éltek, italozó életmódot folytattak, lényegében hajléktalanként. 2019. március 9-én az élettársak a vádlott nagybátyjával italoztak, amely során a két férfi összeszólalkozott és a vádlott több alkalommal ököllel megütötte és megrugdosta a nagybátyját. Élettársa értesítette a rendőrséget és a mentőket. A bántalmazott férfit kórházba szállították, a vádlottat pedig előállították a rendőrségen.

A jogerősen megállapított tényállás szerint az I.r. vádlott - 41 éves, büntetett előéletű, Zala megyei férfi - és élettársa, a II.r. vádlott - 39 éves, büntetlen előéletű, Zala megyei nő - 2017-ben befogadta a házába a sértettet, aki születésétől fogva fennálló enyhe fokú szellemi visszamaradottságban szenved, önálló életvezetésre nem képes, segítségre és irányításra szorul. Ügyei önálló viteléhez szükséges belátási képessége tartósan nagy mértékben csökkent, így őt a bíróság cselekvőképességet részlegesen korlátozó gondnokság alá helyezte.

A Szolnoki Törvényszéken jogerősen lezárult annak a 40 éves, többszörösen büntetett előéletű nőnek a büntetőügye, aki 2020. november 19-én délután egy óra körül, a nyílt utcán támadta meg egyik hölgy ismerősét Kisújszálláson. A nyakát megragadva a falhoz szorította, és 20 ezer forintot követelt tőle, majd dulakodni kezdtek egymással. Mint kiderült, a két nő előző este együtt italozott, és a vádlott azért rontott barátnőjére, mert meg volt győződve arról, hogy miközben aludt, ő meglopta. Az erőszak azonban hiábavaló volt, a sértettől pénzt nem kapott. 

A Miskolci Törvényszék jogerős döntést hozott annak a vádlottnak az ügyében, aki tavaly augusztusban ittasan randalírozott a Szerencsi Csokoládéfesztiválon.
 
Az Encsi Járásbíróság 2017. augusztus 23-án hirdetett ítéletet annak a vádlottnak az ügyében, aki hónapokon keresztül jogtalanul használt egy mobiltelefont.
 

A Szolnoki Járásbíróság elsőfokon 4 év 3 hónap börtönre és 6 év közügyektől eltiltásra ítélte azt a huszonéves fiatalembert, aki a nem jogerős ítélet szerint 2018. május 1-jén fényes nappal, délelőtt kilenc óra körül a szolnoki vasútállomás Liget út és Levente út sarkánál található parkolójánál kirabolt egy fiatal férfit. 

Ítéletet hozott a Miskolci Törvényszék annak a vádlott nőnek az ügyében, aki baltával próbálta a mobiltelefonját visszakérő sértettet elüldözni. 

Előzetes letartóztatásba került az a férfi, akit egy szegedi Nemzeti dohánybolt kirablásának megalapozott gyanúja miatt vett őrizetbe kedden a rendőrség. A bíróság döntése alapján a gyanúsított előzetes letartóztatása 2014. december 13-ig tart. 
 
A Nyíregyházi Járásbíróság 2014. november 17-én közúti baleset gondatlan okozásának vétsége és segítségnyújtás elmulasztásának bűntette miatt N.B. gyanúsított előzetes letartóztatásra irányuló ügyész indítványt elutasította, őrizetét megszüntette és azonnali szabadlábra helyezését rendelte el. 
 

A Gyulai Törvényszék, mint elsőfokú bíróság előtt 13.B.204/2013. szám alatt szexuális erőszak és más bűncselekmények miatt E. I. vádlottal szemben folyamatban volt büntetőügyben 2014. november 14. napján az alábbiakban röviden összefoglalt nem jogerős ítélet született:

A Nyíregyházi Járásbíróság nyomozási bírója a csoportosan elkövetett garázdaság bűntette miatt fiatalkorú K. A. és társai ellen folyamatban lévő büntető ügyben 2013. november 3. napján meghozott nem jogerős határozatával elrendelte F. A. gyanúsított  előzetes letartóztatását.

A Szegedi Járásbíróság az elmúlt hét végén M. L. I.r. vádlottat bűnsegédként elkövetett lopás bűntette miatt nem jogerősen 1 év 4 hónap börtönre, R. A. II.r. vádlottat lopás bűntette miatt jogerősen 1 év 8 hónap börtönre ítélte, továbbá minkét vádlottat 2 évre a közügyek gyakorlásától eltiltotta. A vádlottak a szabadságvesztés büntetés kétharmad részének kitöltését követő napon bocsáthatóak feltételes szabadságra.
 
A Budapesti XX., XXI. és XXIII. Kerületi Bíróság 2015. július 16. napján gyorsított eljárásban, bíróság elé állítás során A. D. szerb állampolgárságú vádlottat embercsempészés bűntette miatt 2 év börtönbüntetésre ítélte, melynek végrehajtását 4 évi próbaidőre felfüggesztette, valamint 5 évre kiutasította Magyarország területéről. 
 
A Szegedi Járásbíróság a hétvégén nem jogerősen elrendelte annak a két férfinak az előzetes letartóztatását, akiket kábítószer-kereskedelem, illetve kábítószer birtoklása bűntettének megalapozott gyanúja miatt péntek este vett őrizetbe a rendőrség. A bíróság döntése alapján a gyanúsítottak előzetes letartóztatása 2015. december 21-ig tart. 
 

Rablás bűntette és más bűncselekmény miatt előzetes letartóztatásba került az a gyanúsított, akit 2015. december 12. napján vett őrizetbe a rendőrség. A bíróság döntése alapján a gyanúsított az elsőfokú bíróság tárgyalás előkészítése során hozandó határozatáig, de legfeljebb egy hónapig, 2016. január 14. napjáig előzetes letartóztatásban marad.

Az elmúlt héten tizenkét ügyet tárgyalt a Nyíregyházi Járásbíróság gyorsított eljárásban. 
A Pécsi Ítélőtábla 2016. június 15. napján 9 órakor a földszint I. számú tárgyalóteremben tárgyalja K. S. Sz. ügyét szexuális erőszak bűntette miatt.
 
A Kecskeméti Járásbíróság egy hónapra elrendelte annak a 33 éves lajosmizsei illetőségű férfinek az előzetes letartóztatását, akit – többek között – kábítószer kereskedelemmel gyanúsítanak.