Részletes keresés

A 20 és 21 éves vádlottak 2019 decemberében szilveszteri mulatságban vettek részt. A tűzijátékot követően folytatott petárdázás miatt szóváltás alakult ki közöttük. Ezt a szóváltást a sértett észlelte, majd miután meglátta a tömegből kiváló I. rendű és II. rendű vádlottakat, feléjük lépett. A sértett pár méterrel arrébb érte el a vádlottakat, akiket felszólított, hogy fejezzék be a viszálykodást és menjenek be az épületbe. A sértett közbelépésére a vádlottak az őket még mindig visszatartani igyekvő tanú kezéből kiszakították magukat, majd a II.

Halmazati büntetésül 18 év fegyházbüntetésre és 10 év közügyektől eltiltás mellékbüntetésre ítélte a Nyíregyházi Törvényszék a 2022. december 19-én megtartott tárgyaláson dr. K.Gy. vádlottat előre kitervelten, aljas indokból, különös kegyetlenséggel elkövetett emberölés bűntettének kísérlete és közlekedés biztonsága elleni bűntett miatt.

A Szegedi Járásbíróság szombaton nem jogerősen elrendelte annak a három férfinak az előzetes letartóztatását, akiket kifosztás bűntettének megalapozott gyanúja miatt múlt hét csütörtökön vett őrizetbe a rendőrség. A bíróság döntése alapján a gyanúsítottak előzetes letartóztatása 2017. december 25-ig tart.
 

A Szombathelyi Járásbíróság az I. r. vádlott bűnösségét 1 rendbeli társtettesként elkövetett súlyos testi sértés bűntettében és 2 rendbeli garázdaság vétségében, a II. r. vádlott bűnösségét pedig társtettesként elkövetett súlyos testi sértés bűntettében mondta ki.

A Pécsi Járásbíróság 2020. január 3-án  egy hónapra elrendelte egy pécsi férfi letartóztatását tizennyolcadik életévét be nem töltött személy sérelmére, aljas indokból elkövetett személyi szabadság megsértésének bűntette és szexuális visszaélés bűntette alapos gyanúja miatt.

A Debreceni Törvényszék, mint másodfokú bíróság a 2021. február 9-én megtartott nyilvános ülésén, a halálos közúti baleset gondatlan okozásának vétsége miatt indult büntetőeljárásban a Hajdúböszörményi Járásbíróság ítéletét járulékos kérdésekben megváltoztatta, míg a vádlott büntetését helybenhagyta.

A Szegedi Járásbíróság nem jogerősen elrendelte további egy gyanúsított előzetes letartóztatását, akit bűnszervezetben, üzletszerűen elkövetett, különösen jelentős vagyoni hátrányt okozó költségvetési csalás bűntettének megalapozott gyanúja miatt vett őrizetbe a vám- és pénzügyőrség. A gyanúsított előzetes letartóztatása 2017. szeptember 9-ig tart.

A Pesti Központi Kerületi Bíróság előkészítő ülésen egy fiatalkorú lányt 2 év javítóintézeti nevelésre, szintén fiatalkorú társát pedig 1 év fiatalkorúak fogházbüntetésére ítélt társtettesként elkövetett rablás bűntette miatt. 

A Komlói Járásbíróság a 2019. december 2. napján megtartott nyilvános tárgyaláson a vádlottat kiskorú veszélyeztetésének bűntette miatt 8 hónap börtönre ítélte, egyúttal 1 évre eltiltotta a közügyek gyakorlásától és kötelezte az eljárás során felmerült bűnügyi költség megfizetésére.

A vádlott és védője által bejelentett fellebbezést követően a Pécsi Törvényszék, mint másodfokú bíróság 2020. július 9. napján megtartott nyilvános ülésen az elsőfokú bíróság ítéletét lényegében helybenhagyta.

Az Ózdi Járásbíróság július 9-én hozott ítéletet annak az ügyvéd foglalkozású vádlottnak az ügyében, aki több esetben úgy vette át ügyfeleitől a megbízási díjat, hogy valójában semmit sem tett a megbízás teljesítése érdekében.     

A Szegedi Járásbíróság az I., II. és III.r. vádlottak büntetőjogi felelősségét társtettesként elkövetett csődbűncselekmény bűntettében állapította meg. Ezért az I.r. vádlottat 5 év 2 hónap szabadságvesztésre, 1.000.000 Ft pénzbüntetésre, 5 év gazdálkodó szervezet vezető tisztségviselői foglalkozástól eltiltásra és 4 év közügyektől eltiltásra; a II.r. vádlottat 6 év szabadságvesztésre, 1.250.000 Ft pénzbüntetésre, 5 év gazdálkodó szervezet vezető tisztségviselői foglalkozástól eltiltásra és 4 év közügyektől eltiltásra; míg a III.r.

A Miskolci Törvényszék október 1-én hozott ítéletet annak a férfinak a büntetőügyében, aki előbb megpróbálta felgyújtani a sértettek házát, majd macsétával támadt a családra Mezőcsáton.

A Kecskeméti Törvényszék 15 év fegyházra és 10 év közügyektől eltiltásra ítélt egy nőt, aki aljas indokból megölte a védekezésre képtelen élettársát.

A Debreceni Törvényszék, mint másodfokú bíróság 2021. május 3-án, tanácsülésen hozott határozatot annak a vádlottnak az ügyében, aki embereket akart Németországba csempészni.

A másodfokú bíróság az embercsempészés bűntette miatt indult büntetőeljárásban a Berettyóújfalui Járásbíróság nyilvános tárgyaláson, 2021. június 14-én meghozott ítéletét helybenhagyta, a vádlottat jogerősen 2 év 6 hónap börtönben végrehajtandó szabadságvesztés büntetésre ítélte és 5 évre kiutasította Magyarország területéről.

A Pécsi Törvényszék 2018. január 9-én kihirdetett ítéletével M. I. vádlottat életveszélyt okozó testi sértés bűntettének kísérlete és társtettesként elkövetett rablás bűntette miatt, mint többszörös visszaeső 12 év fegyházban végrehajtandó szabadságvesztésre és 10 év közügyek gyakorlásától eltiltásra ítélte valamint 144.050 forint vagyonelkobzást alkalmazott vele szemben, és kötelezte az eljárás során felmerült bűnügyi költség megfizetésére.

Ítéletet hozott a Miskolci Törvényszék azoknak a vádlottak az ügyében, akik az utcán gyalogosan közlekedő sértettet bántalmazták, súlyos sérüléseket okozva neki. 

A Veszprémi Járásbíróság nyomozási bírája elrendelte a letartóztatását annak a 40 éves férfinek, akivel szemben személy elleni erőszakos vagy közveszélyt okozó cselekménnyel fenyegetve elkövetett zaklatás vétsége és más bűncselekmény miatt indult büntetőeljárás.

A másodfokon eljáró Szekszárdi Törvényszék a 2024. szeptember 4-én tartott nyilvános ülésén – megváltoztatva a Szekszárdi Járásbíróság elsőfokú ítéletét, részben enyhítve a kiszabott büntetést – 1 év 6 hónap fogházban végrehajtandó szabadságvesztésre ítélt jogerősen egy ötvenes évei elején járó szekszárdi nőt folytatólagosan elkövetett sikkasztásért. A vádlott a szabadságvesztés kétharmad részének kitöltését követő napon bocsátható legkorábban feltételes szabadságra.

Ítéletet hozott az Ózdi Járásbíróság azoknak a terhelteknek az ügyében, akik egy rendőri intézkedés során rátámadtak a hivatalos személyekre. 

A vádlott 1996 évben Gersekapáton egy családi házban élt szüleivel és testvérével. A lakóhelyüktől hat háznyira lévő ingatlanban lakott egyedül a 84 éves sértett, aki idős kora ellenére a faluban mozgalmas életet élt, mezőgazdasági termények eladásával foglalkozott, valamint aranyékszerek értékesítését is végezte részben otthonában, részben a környékbeli városok piacán.