Részletes keresés

Kábítószer hatása alatt személyesen és telefonon is zavarta a lakókörnyezetében élőket a terhelt.  Személy elleni erőszakos cselekménnyel fenyegetve elkövetett zaklatás vétsége és más bűncselekmények miatt a Szigetszentmiklósi Rendőrkapitányság indított eljárást az ügyben, a Budakörnyéki Járásbíróság nyomozási bírája 2025. március 14-én megtartott ülésén elrendelte a férfi letartóztatását.

Enyhítette a Pécsi Ítélőtábla annak a férfinak a büntetését, aki gondozásra szoruló édesanyját nem ápolta megfelelően és időben orvost sem hívott hozzá.

Tárgyalás: január 9. szerda
9 óra – fszt. 11-es tárgyaló
Gyurisné dr. Komlóssy Éva büntető tanácsa
Hivatalos személy által elkövetett vesztegetés Bács-Kiskun megyében

A Szegedi Törvényszék nem jogerősen bűnösnek mondta ki Ny. Z. M. vádlottat életveszélyt okozó testi sértés bűntettében, ezért őt 2 év, végrehajtásában 5 évi próbaidőre felfüggesztett börtön fokozatú szabadságvesztésre ítélte.
 

A Sárvári Járásbíróság segítségnyújtás elmulasztásának bűntette miatt 1 év - végrehajtásában 3 év próbaidőre felfüggesztett - börtönre, 200.000 forint pénzbüntetésre és 2 év közúti járművezetéstől eltiltásra ítélt egy büntetett előéletű férfit. Kötelezte továbbá 212.150 forint bűnügyi költség megfizetésére.

A Pécsi Ítélőtábla tanácsa kirendelés alapján a Fővárosi Ítélőtábla ügyében járt el.
 

A Ceglédi Járásbíróság 2020. június 18-án előkészítő ülésen hozott ítéletet annak a férfinak a büntetőügyében, akit az ügyészség halálos közúti baleset gondatlan okozásának vétségével vádolt.

A bíróság a vádlottat 3 év fogházban letöltendő szabadságvesztésre és végleges hatályú közúti járművezetéstől eltiltásra ítélte.

 

Helybenhagyta a Pécsi Ítélőtábla annak a férfinak az első fokon kiszabott büntetését, aki kilátástalan anyagi helyzetük miatti közös öngyilkossági tervük után megölte élettársát.

Tiltott fűrészlap becsempészése miatt tört ki verekedés egy börtöncellában. A dulakodás során a terhelt egy tompavégű késsel támadt a sértettre, akivel majdnem végzett. Emberölés bűntettének kísérlete miatt emelt vádat az ügyészség az ügyben, amelyben a Budapest Környéki Törvényszék a 2021. szeptember 15-én megtartott nyilvános, folytatólagos tárgyalásán hirdetett ítéletet.

Két férfit tartóztatott le a bíróság, akik több mint 20 illegális határátlépőt próbáltak Ausztriába juttatni. Ellenük vagyoni haszonszerzés végett több személynek segítséget nyújtva elkövetett embercsempészés bűntette miatt indított eljárást a Pest Megyei Rendőr-főkapitányság. 

Kihasználta, hogy a lakók elutaztak, majd az üresen álló házakból milliókat rejtő széfeket vitt el a rablóbanda, melynek két tagja 2020. május 15. óta letartóztatásban van. Ellenük a Szigetszentmiklósi Rendőrkapitányság jelentős értékre, dolog elleni erőszakkal elkövetett lopás bűntette miatt nyomoz.

A Sárvári Járásbíróság előkészítő ülésen halmazati büntetésül végrehajtásában felfüggesztett szabadságvesztés büntetésre ítélte azt a két vádlottat, akik ellen kifosztás bűntette és más bűncselekmények miatt indult büntetőeljárás az alábbiak szerint.

A Salgótarjáni Járásbíróság négy személy ellen indult büntető ügyben a vádlottakat bűnösnek mondta ki több, az elkövetéskori Büntető Törvénykönyvbe ütköző közegészség elleni bűncselekményben, így kábítószerrel visszaélés és új pszichoaktív anyaggal visszaélés bűntettében.

A Szegedi Járásbíróság jogerősen elrendelte annak a férfinak az előzetes letartóztatását, akit társtettesként elkövetett embercsempészés bűntettének megalapozott gyanúja miatt vett őrizetbe a rendőrség. A bíróság döntése alapján a gyanúsított előzetes letartóztatása 2016. november hó 01. napjáig tart. A Csongrád Megyei Főügyészség azért indítványozta A. A.

A jogerősen megállapított tényállás szerint J.Cs. I.r. vádlott (44 éves, büntetett előéletű férfi), valamint élettársa K. A. II. rendű vádlott (44 éves, büntetlen előéletű nő), valamint a II. rendű vádlott két fia, K. M. A. III.r. vádlott (24 éves, büntetlen előéletű férfi) és K. A. IV. rendű vádlott (23 éves, büntetlen előéletű férfi) 2014-ben közösen elhatározták, hogy az I.r. vádlott tulajdonát képező Somogy Megyei településen található családi házhoz tartozó kertben kendert termesztenek, ebből kábítószert állítanak elő és azt értékesítik, majd a vételárat egymás között felosztják.

Súlyosbította a Pécsi Ítélőtábla annak a férfinak a büntetését, aki 2019-ben kiskorú unokatestvérét szexuális indíttatásból olyan súlyosan bántalmazta, hogy a kislány életét vesztette.

A jogerősen megállapított tényállás szerint a vádlott enyhe fokú mentális retardációban, magatartászavarban és a tinédzserkori drogfogyasztás talaján kialakult fokozódó személyiségzavarban szenved. Több alkalommal kezelték pszichiátrián, de betegségei a kóros elmeállapot szintjét nem érik el, cselekményét beszámítási képessége teljes birtokában valósította meg.

2021. március 17-én távmeghallgatás útján megtartott ülésén a Budakörnyéki Járásbíróság meghosszabbította annak a férfinak a letartóztatását, aki ellen a Pest Megyei Rendőr-főkapitányság 18. életévét be nem töltött személyről vagy személyekről pornográf felvételen való szereplésre felhívással elkövetett gyermekpornográfia bűntette és más bűncselekmény miatt folytat nyomozást. 

A Veszprémi Törvényszék 2019. december 17-én előkészítő ülésen meghozott elsőfokú ítéletében 2 év börtönbüntetésre és 2 év közügyektől eltiltásra ítélte azt a fiatal felnőtt vádlottat, aki úgy megverte az élettársa volt férjét, hogy annak lépét el kellett távolítani.

A Szolnoki Törvényszéken jogerősen lezárult annak a 45 éves büntetlen előéletű rákóczifalvai nőnek a büntetőügye, aki 2016 és 2018 nyara között, 2 éven át, a gyermek 5 és 7 éves kora között, az ezt szabályozó jogerős bírósági határozat ellenére, elfogadható okokkal, érvekkel alátámasztott, életszerű magyarázat nélkül, csaknem minden kapcsolattartást meghiúsított vagy teljesen tönkretett kisfia és volt férje, a gyermek apja között. 

A megállapított tényállás szerint az elsőrendű és a másodrendű vádlottak gyermekkori barátok. 2021-ben mindketten gépjárművek adás-vételével foglalkoztak, közösen üzleteltek, egymásnak segítséget nyújtottak és a nyereségen megosztoztak. Mindketten kábítószer-fogyasztók voltak és évek óta kapcsolatban álltak a harmadrendű vádlottal, aki kábítószert árult. 2021 augusztusában a harmadrendű vádlott korábbi beszerzési forrása megszűnt, amiről beszámolt az elsőrendű vádlottnak. A férfi ekkor felajánlotta neki a segítségét, hogy nagyobb mennyiségű amfetamint szerez neki.