Részletes keresés

A Kecskeméti Járásbíróság egy hónapra elrendelte a letartóztatását annak a 14 éves fülöpjakabi fiúnak, akit emberöléssel gyanúsítanak.

A megalapozott gyanú szerint, a gyanúsított 2022. szeptember 12-én délelőtt, a fülöpjakabi otthonukban egy baltával többször megütötte az édesanyja fejét, aki a helyszínen az életét vesztette. Ezután befektette az ágyba a holttestet, majd feltakarított és elhagyta a helyszínt. Nem sokkal később a rendőrség egy Borsod-Abaúj-Zemplén megyei községben, az apja lakásában fogta el.

A Veszprémi Járásbíróság a 2017. szeptember 4-én meghozott ítéletével állatkínzás vétségében mondta ki bűnösnek a vádlottat, és ezért őt – a korábbi próbára bocsátást megszüntetve – 1 év 6 hónap börtönbüntetésre ítélte, amelynek végrehajtását 2 évi próbaidőre felfüggesztette.
 

A Tiszaújvárosi Járásbíróság a 2021. január 5. napján tartott előkészítő ülésen ítéletet hozott annak a vádlottnak az ügyében, aki a bíróság által megállapított tényállás szerint 2019 decemberében az M3-as autópálya Budapest felé vezető oldalán Hejőkürt térségében nem az időjárási viszonyoknak megfelelően választotta meg járműve sebességét, ezért megcsúszott és kétszer a szalagkorlátnak ütközött. A közlekedésben résztvevők igyekeztek elkerülni a balesetet, azonban hat jármű a manőverezés miatt az úttesten sodródott, illetve megpördült és egymásnak vagy a szalagkorlátnak ütköztek.

A Szolnoki Törvényszék másodfokú döntésével lezárult annak a 62 éves többszörösen büntetett előéletű férfinak a büntetőügye, aki 2021. júliusában ismeretlen társával csaknem 10 zsák - háztartási hulladékot, ruhaneműt, műanyag flakonokat és vödröket, nylon szatyrokat és üveget tartalmazó – szemetet vitt Tiszasüly határába, ahol a komplejárótól párszáz méterre, a mezőgazdasági út melletti bokros területen, a hatóság által nem engedélyezett helyen rakta le azt. 

A gondatlan emberölés vétsége miatt P. C. O. ellen indult büntetőügyben a Fővárosi Ítélőtábla a bűnösség megállapítása és büntetés kiszabása iránti ügyészi fellebbezést nem találta alaposnak, a mai napon kihirdetett határozatával az elsőfokú bíróság felmentő ítéletét részben eltérő indokok alapján helybenhagyta. Az eljárás ezzel jogerősen befejeződött.

A Kecskeméti Járásbíróság egy hónapra elrendelte a letartóztatását annak a 17 éves fiatalkorú fiúnak, aki a gyanú szerint 2020 szeptemberében összesen 15 darab akkumulátort lopott el 8 tehergépkocsiból, illetve nyerges vontatóból Kecskeméten. Az így okozott kár meghaladja a 970.000 Ft-ot.

A nyomozóhatóság azzal is gyanúsítja a fiút, hogy 2020 szeptemberében egy máriahegyi tanyáról elvitt egy 80.000 Ft értékű szivattyút, azonban a gyanúsítottat ezután igazoltatás alá vonták, így az általa okozott kár megtérült.

A Pécsi Járásbíróság 2019. június 19-én négy hónapra elrendelte P.J. gyanúsított bűnügyi felügyeletét jelentős mennyiségű kábítószerre elkövetett kábítószer-kereskedelem bűntettének megalapozott gyanúja miatt.

A rendelkezésére álló adatok szerint a gyanúsított férfi 2018. augusztus és 2019. március közötti időszakban rendszeresen értékesített különböző típusú kábítószereket Komló területén. A nyomozó hatóság P.J. gyanúsított lakóhelyén foganatosított kutatás során 3 nejlon tasakban zöld növényi törmeléket foglalt le. 

A Nyíregyházi Járásbíróság nyomozási bírája 2019. július 25-én kifosztás bűntette és lopás vétsége miatt indult eljárásban egy hónap időtartamra elrendelte T.J.-né gyanúsított letartóztatását. 

A Tatabányai Járásbíróság a 2021. június 4-én tartott ülésen a kisebb értékre elkövetett lopás vétsége és más bűncselekmények miatt indult ügyben 1 hónapra elrendelte a gyanúsított letartóztatását. A bíróság a férfi letartóztatását a nyomozás kezdeti szakaszára, a bűnismétlés veszélyére való hivatkozással rendelte el. A végzés nem jogerős, azzal szemben a gyanúsított védője fellebbezést jelentett be.

A Salgótarjáni Járásbíróság nyomozási bírája elrendelte annak a 74 éves férfinak a letartóztatását, aki megalapozottan gyanúsítható gyermekpornográfia bűntette elkövetésével. 

A Miskolci Járásbíróság ítéletet hozott annak a vádlottnak az ügyében, aki 2020 szeptemberében Miskolc sétálóutcáján a vele szemben intézkedő közterület-felügyelőt meglökte és próbálta megütni, illetve a szolgálati kutya szájkosarára rácsapott, majd bele is rúgott az állatba. A férfi másik alkalommal, 2021 májusában egy miskolci hajléktalanszálló dolgozójával kötekedett, valamint egy alkalommal ököllel arcon is ütötte, melynek következtében a sértett nyolc napon belül gyógyuló sérülést szenvedett. 

A Kecskeméti Járásbíróság egy hónapra elrendelte a letartóztatását egy 31 éves hajléktalan férfinak, akit rablással gyanúsítanak.

A megalapozott gyanú szerint, a gyanúsított 2022. december 10-én, a délutáni órákban egy kecskeméti áruházból fizetés nélkül akart távozni, azonban egy biztonsági őr feltartóztatta. Rövid dulakodás után sikerült elhagynia az áruház épületét, de a biztonsági őr utolérte és az elvett termékeket visszavette. A gyanúsított elmenekült a helyszínről, azonban a kiérkező rendőrök nem sokkal később elfogták.

A Tatabányai Járásbíróság kábítószer-kereskedelem bűntette miatt indult ügyben, 1-1 hónapra elrendelte annak a két férfinek a letartóztatását, akik három éven át árulták a kábítószert.  A bíróság álláspontja szerint a letartóztatás elrendelése a bizonyítás meghiúsítása, valamint a bűnismétlés veszélye miatt indokolt. Az ügyész a végzést tudomásul vette, azonban az nem végleges, mivel a gyanúsítottak és védőik fellebbezést jelentettek be.

A Kecskeméti Járásbíróság egy hónapra elrendelte a letartóztatását egy 33 éves lajosmizsei férfinak, akit jármű önkényes elvételével gyanúsítanak.

A megalapozott gyanú szerint a férfi 2024. október 31-én este a lajosmizsei vasútállomás parkolójából elvitte az ott parkoló kisbuszt, azért, hogy azt jogtalanul használja. Ezt követően, egy lajosmizsei lakáshoz hajtott, ahol szólt a barátnőjének, hogy autózzanak egyet a városban. A rendőrök néhány utcával távolabb igazoltatás alá vonták a járművet, azonban a férfi a vezetőülésből kiugrott és futva elhagyta a helyszínt.

A Veszprémi Törvényszék, mint másodfokú bíróság 2014. november 27-én tartott – részben zárt – fellebbezési tárgyaláson ügydöntő határozatot hirdetett a 18. évét meg nem haladott személy sérelmére elkövetett kerítés bűntette és más bűncselekmények miatt Cs. L. Gy. és 4 társa ügyében.
 

A Budapest Környéki Törvényszék másodfokú büntetőtanácsa 2019. július 4-i ülésén ügydöntő határozatot hirdetett annak a férfinak az ügyében, akit első fokon a Ceglédi Járásbíróság 2018. június 26-án meghozott ítéletében folytatólagosan elkövetett szemérem elleni erőszak bűntettében mondott ki bűnösnek. Ezért őt 6 év 6 hónap fegyházra és 7 év közügyektől eltiltásra ítélte. A vádlott a büntetés négyötöd részének kitöltését követően bocsátható feltételes szabadságra, a korábban előzetes fogvatartásban töltött idő beszámításával.

A Pécsi Járásbíróság 2017. június 22-én kihirdetett ítéletével K. Z. vádlottat 2 rendbeli vesztegetés bűntette miatt 1 év börtönre ítélte, melynek végrehajtását 2 évi próbaidőre felfüggesztette.
 
Kép

Az alábbi ÁNYK űrlapok használata során lehetővé vált az eljárási illeték Bírósági Fizetési Portálon (BFP) keresztül történő megfizetése is. 

A Bajai Járásbíróság embercsempészés bűntettében mondta ki bűnösnek azt a szír állampolgárságú 19 éves férfit, aki 2019. november 29. napján öt harmadik országbeli állampolgárt próbált meg Magyarországról Németországba szállítani.

A Nyíregyházi Járásbíróság 2018. augusztus 31-én gyorsított eljárásban kifosztás bűntette miatt 1 év, végrehajtásában 2 évre felfüggesztett börtönbüntetésre ítélte B. J. S. vádlottat.