Részletes keresés

A bíróság ítéletében megállapította, hogy a szerb állampolgárságú vádlott ismeretlen személy megbízásából, sikeres szállítás esetén személyenként 200 euró díjazás ígérete ellenében, 2021. június 19-én a reggeli órákban Magyarország területén, a magyar-szerb államhatár térségében, az általa bérelt személygépkocsiba összesen 7 szír állampolgárságú, Szerbiából Magyarországra jogellenesen, érvényes útiokmányok, valamint beutazási és tartózkodási engedély nélkül, embercsempészek segítségével érkezett személyt vett fel azzal, hogy őket Ausztriába szállítja. 

A Szekszárdi Törvényszék által megállapított tényállás szerint a vádlottak, különböző gazdasági társaságok képviselőiként a Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési Hivatal megtévesztésével, állattartó telepek korszerűsítése, illetve technológiai berendezések korszerűsítése jogcímén jogtalanul igényeltek és hívtak le európai uniós és állami támogatásokat. E tevékenységükkel 700 millió forintot meghaladó vagyoni hátrányt okoztak.

A Tatabányai Járásbíróság a 2023. május 11-én tartott tárgyaláson, közúti veszélyeztetés bűntette, és ittas járművezetés vétsége miatt indult ügyben, 1 év 6 hónap börtönbüntetésre, 2 év közügyektől eltiltásra, és 10 év közúti járművezetéstől eltiltásra ítélte távollétében azt a büntetett előéletű férfit, aki az autópályán tolatva okozott balesetet.  

A Tatabányai Törvényszék a 2023. június 1-jén tartott nyilvános, folytatólagos tárgyaláson, kábítószer-kereskedelem bűntette ügyében hozott ítéletet. A bíróság a vádlottat 9 év fegyházbüntetésre, mellékbüntetésként 9 év közügyektől eltiltásra ítélte. Az ítéletet az ügyész tudomásul vette, azonban az nem jogerős, mivel a vádlott és a védője enyhítésért jelentett be fellebbezést.

A Kecskeméti Járásbíróság egy hónapra elrendelte a letartóztatását két lajosmizsei férfinak, akiket rablással gyanúsítanak.

A Kecskeméti Járásbíróság egy hónapra elrendelte annak a 37 éves és 23 éves ukrán állampolgárságú férfinak az előzetes letartóztatását, akiket egy hazafelé tartó kecskeméti férfi kirablásával gyanúsítanak.
 

Előkészítő ülésen hozott ítéletet a Miskolci Járásbíróság azon vádlottak ügyében, akik a megállapított tényállás szerint 2023 áprilisában közös italozást követően Miskolc belvárosában figyeltek fel későbbi áldozatukra. A terheltek a Búza tér környékén szólították le a gyalogosan közlekedő sértettet, akitől cigarettát próbáltak kérni, azonban ő ennek nem tett eleget, hanem folytatta útját az aluljáró irányába. A vádlottak követték a sértettet, akitől ekkor már a nála lévő üveges szeszesitalt is megpróbálták elkérni, eredménytelenül. Ekkor az I. rendű vádlott megragadta a férfi kezét, a II.

A Kecskeméti Járásbíróság egy hónapra elrendelte annak a 18 éves budapesti férfinak az előzetes letartóztatását, akit életveszélyt okozó testi sértés elkövetésével gyanúsítanak.
 
A megalapozott gyanú szerint a férfi 2018. február 17-én 18 óra 50 perc körüli időben Kalocsán előzetes szóváltást követően magához vett egy konyhakést, amellyel két alkalommal háton szúrt egy férfit. A sértettnek a szúrások következtében életveszélyes sérülései keletkeztek.

A Tatabányai Járásbíróság a 2023. november 3-án megtartott ülésén további 3 hónap időtartammal meghosszabította annak a férfinek a letartóztatását, aki ittas állapotban vita hevében addig ütötte szomszédját míg az életét vesztette. 

A bíróság megállapította, hogy amennyiben a gyanúsított letartóztatását megszüntetné, akkor a bűnismétlés lehetőségét nem lehetne kizárni, feltételezhető, hogy a gyanúsított újabb bűncselekményt követne el.

A végzést az ügyész tudomásul vette, a gyanúsított ellene fellebbezést jelentette be, a terhelt védője nem volt jelen az ülésen. 

A Komáromi Járásbíróság a 2024. január 24. napján tartott ülésen, csoportosan elkövetett kifosztás bűntette miatt 3 gyanúsított letartóztatását rendelte el 1-1 hónapra. A bíróság álláspontja szerint a letartóztatás elrendelése a gyanúsítottak eljárásban való jelenlétének biztosítása, valamint a bűnismétlés veszélye miatt indokolt. A végzést az ügyész tudomásul vette, azonban az nem végleges, mivel a gyanúsítottak fellebbezést jelentettek be. A védők az ülésen nem voltak jelen.

A Tatabányai Járásbíróság nyomozási bírája az új pszichoaktív anyaggal visszaélés bűntette miatt indult ügyben tartott ülésen, 1 hónapra – 2024. november 30-áig –elrendelte a letartóztatását a bódító kristályokkal kereskedő férfinek és élettársának. A letartóztatás elrendelése a bizonyítás veszélyeztetésének megakadályozása és a bűnismétlés veszélye miatt indokolt. A végzést az ügyész tudomásul vette, a gyanúsítottak és védőik fellebbezést jelentettek be, így az nem végleges.

 

 
A Nyíregyházi Járásbíróság nyomozási bírója nem jogerős határozatával kisebb értékre elkövetett lopás vétsége miatt indult bűnügyben elrendelte az őrizetben lévő gyanúsított előzetes letartóztatását az elsőfokú bíróság tárgyalás előkészítése során hozandó határozatáig, legfeljebb azonban 2016. augusztus 2. napjáig.
 

A Miskolci Járásbírság nyomozási bírája 2019. november 11-ig tartotta fenn annak a férfinak a letartóztatását, aki a gyanú szerint 2018. októberében öt alkalommal is rablást követett el Kazincbarcikán. 

A Székesfehérvári Járásbíróság a mai napon a legszigorúbb kényszerintézkedés elrendeléséről döntött egy sárbogárdi bűnesettel kapcsolatban. A megalapozott gyanú szerint a terhelt feleségével és 6 gyermekével a sértett családi házába költözött, albérletbe. Ezt követően azonban a sértettet akarata ellenére, bántalmazással különböző munkák elvégzésére kényszerítették., őt félelemben tartották, részére az albérleti díjat nem fizették, sőt a sértett pénzét saját megélhetésükre fordították. E miatt a sértett éhezett.

A Szolnoki Törvényszék, az ügyben első fokon eljárt Kunszentmártoni Járásbíróság ítéletét megváltoztatva, az által első fokon kiszabott 70 nap elzárás mellett 180.000-Ft pénzbüntetésre is ítélte azt a húszas éveiben járó, büntetett előéletű fiatalembert, aki két és fél évvel ezelőtt,Tiszaföldvár egyik szórakozóhelye előtt berúgta egy tolató autó szélvédőjét és jobb első ablakát, mert a jármű egyik utasával az este folyamán konfliktusba keveredett. 

A Pécsi Járásbíróság 2021. szeptember 30-án elrendelte egy hajléktalan életmódot folytató, főleg Nagykanizsán tartózkodó férfi letartóztatását egy hónapra kétrendbeli szeméremsértés vétségének alapos gyanúja miatt.

Az Egri Járásbíróság nyomozási bírája elrendelte annak a férfinak a letartóztatását, akivel szemben  rablás bűntette miatt nyomoz az Egri Rendőrkapitányság. A rablás 2018. július 9-én, hétfőn délután 15.00 óra körül történt az Iskola utcai lépcsősoron.

 

A bíróság a gyanúsított letartóztatását 1 hónapra rendelte el, 2018. augusztus 12. napjáig. A végzés rögzíti, hogy a gyanúsított esetében fennáll a szökés, elrejtőzés és a bűnismétlés veszélye is.

A Veszprémi Járásbíróság nyomozási bírája a mai napon megtartott ülésen elrendelte az előzetes letartóztatását annak a két személynek, akiket a Veszprém Megyei Rendőr-főkapitányság emberölés bűntettével gyanúsít.

A Mátészalkai Járásbíróság nyomozási bírája 2019. február 26-án az ország területére behozatallal elkövetett kábítószer birtoklásának bűntette miatt indult eljárásban elrendelte K. S. letartóztatását. 

A Budapesti XVIII. és XIX. Kerületi Bíróság elsőfokon 1 év 6 hónap – 3 év próbaidőre felfüggesztett – börtönbüntetésre ítélte azt az iraki-belga állampolgárságú nőt, akit embercsempészés és közokirat-hamisítás bűntette miatt állítottak a mai napon bíróság elé.

 

Az ítélet szerint a vádlott 2019. június 15-én Athénból érkezett a budapesti Liszt Ferenc Repülőtérre egy kiskorú fiú társaságában. A vádlott a fiú igazolására egy olyan menekültek részére kiállított belga útlevelet adott át a rendőröknek, amelyben nem a fiú fényképe szerepelt.