Részletes keresés

A Pécsi Járásbíróság 2019. szeptember 15-én elrendelte egy férfi letartóztatását egy hónapra tizennyolcadik életévét be nem töltött személynek átadással elkövetett kábítószer-kereskedelem bűntette és kábítószer fogyasztásával elkövetett kábítószer birtoklásának vétsége alapos gyanúja miatt.

A Tatabányai Járásbíróság a 2021. március 22. napján megtartott ülésen 3 hónappal – 2021. június 23. napjáig - meghosszabbította annak a két komáromi férfinek a letartóztatását, akik ellen halált okozó testi sértés bűntette miatt indult eljárás. A végzés nem végleges, mivel az ellen a gyanúsítottak és a másodrendű gyanúsított védője fellebbezést jelentett be. Az elsőrendű gyanúsított védője az ülésen nem volt jelen, így a mai naptól számított 5 napon belül teheti meg jognyilatkozatát. 

A Salgótarjáni Járásbíróság nyomozási bírája elrendelte a letartóztatását annak a 37 éves salgótarjáni férfinak, aki megalapozottan gyanúsítható rablás bűntettének elkövetésével.

A kábítószer-kereskedelem bűntette miatt indult ügyben az Esztergomi Járásbíróság ülésen elrendelte egy dorogi és egy esztergom-kertvárosi férfi letartóztatását 1 hónapra, 2021. május 9-ig. A végzés nem végleges, mivel azzal szemben a gyanúsítottak és védőik fellebbezést jelentettek be.

A bíróság a letartóztatás elrendelésénél figyelembe vette, hogy a gyanúsítottaknál fennáll a bűnismétlés, illetve a bizonyítás megnehezítésének veszélye is.

A Pécsi Járásbíróság 2021. április 13-án elrendelte egy fiatal férfi letartóztatását egy hónapra felfegyverkezve elkövetett rablás bűntettének alapos gyanúja miatt.

A nyomozás eddigi adatai szerint a gyanúsított 2021. március 24-én, az esti órákban, egy 15 cm pengehosszúságú késsel bement egy pécsi dohányboltba, ahol az eladót megfenyegetve a bevételt követelte, majd az eladó által neki átadott 140.460 forint készpénzzel a helyszínről eltávozott.

A Salgótarjáni Járásbíróság egy hónap időtartamra elrendelte a letartóztatását annak a 31 éves férfinak, aki megalapozottan gyanúsítható embercsempészés bűntettének kísérletével.

A Siófoki Járásbíróság 1 év szabadságvesztés büntetést és 1 év közügyektől eltiltást szabott ki egy 36 éves siófoki nővel szemben csalás bűntettének kísérlete miatt. 

A Győri Járásbíróság nyomozási bírája az elsőfokú bíróságnak a tárgyalás előkészítése során hozott határozatáig, de legfeljebb egy hónapi időtartamra elrendelte annak a férfinak a letartóztatását, aki a gyanú szerint közel szármillió forint összegű kárt okozó csalást és sikkasztást követett el.

A bíróság a megalapozott gyanú fennállását megállapította és a legsúlyosabb, személyi szabadság elvonásával járó bírói engedélyes kényszerintézkedés elrendelését indokoltnak látta. 

A Győri Járásbíróság nyomozási bírája az elsőfokú bíróságnak a tárgyalás előkészítése során hozott határozatáig, de legfeljebb egy hónapi időtartamra elrendelte annak a hat gyanúsítottnak a letartóztatását, akik a gyanú szerint a Rábaközben terjesztettek kábítószert. 

A bíróság a megalapozott gyanú fennállását megállapította és a legsúlyosabb, személyi szabadság elvonásával járó bírói engedélyes kényszerintézkedés elrendelését indokoltnak látta. 

A Tatabányai Járásbíróság nyomozási bírája a 2021. december 15-én tartott ülésen, egy védekezésre képtelen személy sérelmére elkövetett emberölés bűntettével gyanúsított, 37 éves tatabányai férfi letartóztatását hosszabbította meg 3 hónappal. A bíróság a szökés, elrejtőzés veszélye, illetve a nyomozás eredményességének biztosítása – azaz a tanúk befolyásolásának megakadályozása – miatt rendelte el a letartóztatás meghosszabbítását. A végzés nem végleges, a gyanúsított és a védője fellebbezést jelentett be.

A Salgótarjáni Járásbíróság nyomozási bírája elrendelte a letartóztatását annak a 26 éves férfinek, aki karácsonykor a nagymamájára támadt.

A Tatabányai Járásbíróság nyomozási bírája a 2022. február 11-i ülésen egy hónapra elrendelte annak a férfinak a letartóztatását, akit a rendőrség kábítószer eladás közben ért tetten. A végzést az ügyész tudomásul vette, azonban az nem végleges, mivel a gyanúsított és a védője fellebbezést jelentett be.

A Nyíregyházi Járásbíróság nyomozási bírója 2022. március 8-án a zaklatás vétsége miatt indult eljárásban 1 hónapra elrendelte K.Zs. gyanúsított letartóztatását. 

A Nyíregyházi Járásbíróság nyomozási bírója 2022. március 10-én az emberölés bűntettének kísérlete miatt indult eljárásban 1 hónapra elrendelte P.V.M. gyanúsított letartóztatását. 

A Tatabányai Járásbíróság a 2022. március 25-én tartott ülésen, védekezésre képtelen személy sérelmére elkövetett emberölés miatt indult ügyben, újabb 3 hónappal – 2022. június 26-ig - meghosszabbította a gyanúsított letartóztatását. A letartóztatás meghosszabbítására a szökés, elrejtőzés veszélye miatt került sor. A végzés nem végleges, mivel a gyanúsított és a védője fellebbezést jelentett be.

A Nyíregyházi Törvényszék 2022. március 31-én S.M. vádlottat 9 év börtönbüntetésre és 9 év közügyektől eltiltás mellékbüntetésre ítélte emberölés bűntette miatt.

A Szombathelyi Járásbíróság nyomozási bírója egy-egy hónapra elrendelte egy férfi és egy nő gyanúsítottnak a letartóztatását, akiknek az alábbi cselekménye 18. életévét be nem töltött személy sérelmére szexuális cselekmény végzése érdekében erőszakkal és fenyegetéssel elkövetett emberkereskedelem bűntettének megállapítására alkalmas.

A Kecskeméti Járásbíróság elrendelte egy hónapra annak a 23 éves tunéziai állampolgárságú férfinak a letartóztatását, akit embercsempészés elkövetésével gyanúsítanak.

A Kecskeméti Járásbíróság egy hónapra elrendelte annak a három szír férfiaknak a letartóztatását, akiket embercsempészéssel gyanúsítanak.

A Kecskeméti Járásbíróság egy hónapra elrendelte az előzetes letartóztatását annak a férfinek, aki megalapozottan gyanúsítható azzal, hogy 2017. április 23-án Kiskunfélegyháza közterületén ittas állapotban – szóváltást követően – a nála lévő késsel véletlenül megvágta a sértett nyakát, majd később a vállánál fogva a földre rántotta a sértettet, akinek az arcán 8 napon belül gyógyuló sebet ejtett.