Részletes keresés

A Miskolci Járásbíróság 2022. április 25-én ítéletet hirdetett az egyéb cselekmények mellett fegyveresen elkövetett rablás bűntettével vádolt férfi ügyében. 

A Pécsi Járásbíróság a napokban megtartott nyilvános tárgyaláson L. K. vádlottat súlyos testi sértés bűntettének kísérlete miatt 1 év 4 hónap börtönre ítélte, amelynek végrehajtását 4 évi próbaidőre felfüggesztette. A bűncselekmény elkövetéséhez használt zsebkést a bíróság elkobozta.

A bíróság által megállapított tényállás lényege szerint a vádlott nő és a sértett férfi élettársak, közösen három gyermeket nevelnek.

A jogerősen megállapított tényállás szerint a Nemzeti Adó- és Vámhivatal által költségvetési csalás bűntette és más bűncselekmények miatt folytatott büntetőeljárásban a büntetett előéletű vádlottat és egy másik férfit gyanúsítottként hallgattak ki. 

E tájékoztatás a 2018. január 1-jén és azt követően indult büntetőeljárásokban irányadó.

A digitális államról és a digitális szolgáltatások nyújtásának egyes szabályairól szóló 2023. évi CIII. törvény (Dáptv.) rendelkezései alapján a 2018. január 1. napján és az azt követően indult büntetőeljárásokban teljes körben biztosított az elektronikus kapcsolattartás.

Tájékoztatjuk, hogy a 2018. január 1-jén, vagy azt követően indult büntetőügyek tekintetében az alábbi jogszabályok rendelkeznek a bíróságokkal való elektronikus kapcsolattartás szabályairól:

A vádlott (1982) 2014 decemberében megemlítette az I. sértettnek, hogy egy külföldi ismerőse révén jó minőségű, új autóalkatrészeket tud szerezni. I. sértett jó üzleti lehetőséget látva a felajánlásban, megkérte a vádlottat, hogy hozzon össze egy találkozót az ismerősével. 2015. január 31. napján a vádlott, az  I. sértett valamint I. sértett testvére, a II. sértett és a III. sértett a győri kórház parkolójában találkozott  20 óra körüli időben. A sértett által vezetett gépkocsival a vádlott útmutatása alapján négyen elindultak Győrből az M1 autópályán.

A Fővárosi Törvényszék, mint másodfokú bíróság 2016. december 14-én megváltoztatta az elsőfokú bíróság végzését és az ügyészség indítványának helyt adva elrendelte a felfegyverkezve elkövetett rablással gyanúsított zuglói férfi előzetes letartóztatását.
 

A Veszprémi Törvényszék tíz év fegyházbüntetésre és tíz év közügyek gyakorlásától eltiltásra ítélte azt a 60 éves férfit, akivel szemben védekezésre képtelen személy sérelmére elkövetett emberölés bűntette miatt folyik büntetőeljárás. A vádlott a szabadságvesztés büntetésből nem bocsátható feltételes szabadságra. A bíróság kötelezte a férfit a hárommillió forintos bűnügyi költség megfizetésére is. Az eljárás során a vádlottal szemben elrendelt bűnügyi felügyelet a másodfokú eljárás befejezéséig fenntartásra került, melyet az ügyész letartóztatás elrendelésére irányulóan megfellebbezett.

A peres felek között munkaviszony állt fenn, melyben a felperes mozdonyvezető munkakört töltött be. A munkáltató alperes tevékenysége megszakítás nélküli volt, ezért a felperest egyhavi munkaidő-keretben foglalkoztatta, munkaideje egyenlőtlenül került beosztásra. A felperest huszonnégy órás időszakonként megszakítás nélkül legalább tizenkét óra lakóhelyi pihenőidő illette meg minden beosztás szerinti napi munkavégzést követően.

Letöltendő börtönbüntetésre ítélte a Szikszói Járásbíróság azt a két fiatal férfit, akik 2017 áprilisában Szikszón egy élelmiszerbolt előtt az ittas állapotban lévő sértettnek „herbálos” cigarettát adtak, hogy még inkább elbódítsák, és állapotát kihasználva elvették a nála lévő mindösszesen 4400,- forintját. A sértett a korábban elfogyasztott alkoholtól és a bódító hatású anyagot tartalmazó cigarettától szédült, egyensúlyát elveszítette, rosszul lett.

 

Előzetes letartóztatásba került az a gyanúsított, akit lopás bűntette és más bűncselekmények miatt 2015. június 4. napján vett őrizetbe a rendőrség. A bíróság döntése alapján a gyanúsított az elsőfokú bíróság tárgyalás előkészítése során hozandó határozatáig, de legfeljebb egy hónapig, 2015. július 5. napjáig előzetes letartóztatásban marad.

A Kecskeméti Járásbíróság egy hónapra elrendelte annak a 37 éves kiskunhalasi férfinak a letartóztatását, aki a megalapozott gyanú szerint zuhanyzóállványra akasztott fel egy férfit Kiskunhalason.

A Szolnoki Járásbíróság 2016. november 8-án meghozott ítéletével rablás bűntette és garázdaság vétsége miatt 2 év – végrehajtásában 5 évi próbaidőre felfüggesztett – börtönbüntetésre ítélte azt a 23 éves törökszentmiklósi fiatalembert, aki 2014. március 29-én Törökszentmiklóson gyermekeket fenyegetett és bántalmazott, hogy egy futball labdát megszerezzen. 2014. március 29-én a délutáni órákban Törökszentmiklóson, a Stadion utcai futballpályán több gyermek futballozott. A fiatal férfi elhatározta, hogy megszerzi a labdájukat.

A Nyíregyházi Járásbíróság nyomozási bírája határozatával, a különösen jelentős mennyiségű kábítószerre elkövetett kábítószer birtoklásának bűntette miatt folyamatban lévő eljárásban, 2020. október 19. napjáig meghosszabbította a két gyanúsított letartóztatását.

A Kecskeméti Járásbíróság 1 hónapra elrendelte a letartóztatását annak a 47 éves, kunpeszéri férfinak, aki az alapos gyanú szerint felgyújtott egy gázpalackot a sértett háza előtt.

A Pécsi Járásbíróság 2020. június 29-én egy hónapra elrendelte P. P. I. gyanúsított letartóztatását kábítószer-kereskedelem bűntettének megalapozott gyanúja miatt.

 

Az Egri Törvényszék Sz. E. vádlottat gondatlanságból elkövetett emberölés vétsége miatt két év fogházbüntetésre ítélte, melynek a végrehajtását öt év próbaidőre felfüggesztette, és a bíróság a próbaidő tartamára a vádlott pártfogó felügyeletét rendelte el.

A Szekszárdi Járásbíróság nyomozási bírája egy hónapra elrendelte a kétyi halálos gázolás gyanúsítottjának a letartóztatását. 

A letartóztatás elrendelésének oka az, hogy a gyanúsítottat a nyomozó hatóság halált okozó ittas állapotban elkövetett járművezetés bűntettével gyanúsítja, amely kiemelkedő tárgyi súlyú bűncselekmény 2-8 évig terjedő szabadságvesztéssel fenyegetett. 

A Pécsi Járásbíróság 2019. május 8-án elrendelte egy kisvejkei férfi letartóztatását egy hónapra kisebb értékre, üzletszerűen elkövetett lopás bűntette és szabálysértési értékre elkövetett lopás vétsége, illetve ennek kísérlete és csalás vétsége alapos gyanúja miatt.

A Pécsi Járásbíróság 2019. június 22-én elrendelte egy budapesti férfi letartóztatását egy hónapra, hétrendbeli kisebb kárt okozó, üzletszerűen elkövetett csalás bűntette, hétrendbeli csalás vétsége és egyrendbeli csalás bűntettének kísérlete alapos gyanúja miatt.