Részletes keresés

Több ponton megváltoztatta a Szegedi Ítélőtábla Gyurisné dr. Komlóssy Éva vezette büntetőtanácsa a hivatalos eljárásban elkövetett bántalmazás bűntette és más bűncselekmények miatt M. A. ellen indított büntetőügyben a Kecskeméti Törvényszék I. fokon kimondott ítéletét. 
 
Kép

274 darab feleslegessé vált telefont gyűjtöttek össze a Miskolci Törvényszék dolgozói.

Kép

Nagyszabású digitális fejlesztés zajlott az elmúlt évben a Kecskeméti Törvényszéken – hangsúlyozta az összbírói értekezletet megelőző sajtótájékoztatón a Kecskeméti Törvényszék elnöke. Dr. Bicskei Ferenc kiemelte a távmeghallgatást, az elektronikus kapcsolattartást, illetve azokat a mobil informatikai eszközöket is, amelyeket a bíráknak, titkároknak biztosított az Országos Bírósági Hivatal. A digitális kapcsolattartás a jövő – tette hozzá.

A Veszprémi Törvényszék Polgári-Gazdasági-Munkaügyi Kollégiuma 2024. május 31-jén szakmai nappal egybekötött kollégiumi ülést szervezett, melyen a Veszprémi Törvényszék és az illetékességi területéhez tartozó járásbíróságok polgári ügyszakos bírái és bírósági titkárai vettek részt. 

A szakmai napon elsőként Nyírőné dr. Kiss Ildikó, a Kúria tanácselnöke A Kúria házassági vagyonjogi ügyekben hozott legújabb ítéletei címmel tartott előadást a jelenlévők számára, majd dr. Szeibert Orsolya, az ELTE ÁJK tanszékvezető egyetemi tanára a Ptk. és az ítélkezési gyakorlat tükrében beszélt az élettársakról és vagyoni viszonyaikról a hallgatóságnak.

Dr. Konarikné dr. Gergely Judit, a Székesfehérvári Törvényszék kollégiumvezető-helyettese a házassági vagyonjogi perek elhúzódásának megelőzése érdekében alkalmazandó pervezetési módszerekről, gyakorlatokról tájékoztatta a hallgatóságot, majd dr. Horváth Györgyi tanácselnök a Veszprémi Törvényszék illetékességi területén működő járásbíróságok házassági és élettársi vagyonjogi ügyeinek a másodfokú ítélkezési gyakorlatban szerzett főbb tapasztalatait ismertette a jelenlévőkkel.

Dr. Keresztes Klára megbízott tanácselnök rövid összefoglalót tartott a családi-és gyermekjóléti központok és a bíróságok képviselői között 2024. április 23-án megtartott konzultáción elhangzottakról, a kapcsolattartási ügyeletek által jelzett problémákról.

A szakmai nap lezárásaként dr. Cseke Ivett kollégiumvezető és dr. Benyó György kollégiumvezető-helyettes egyéb aktuális jogalkalmazási kérdéseket vetettek fel és tárgyaltak meg a kollégákkal.

Veszprém, 2024. június 3.

Veszprémi Törvényszék Sajtóosztály

Fundamentals of the system of appointment and application of court leaders

The appointment of court leaders is for 6 years, except in the case of appointment as president of a chamber for an indefinite term. Court leader offices can only be held by judges appointed for an indefinite term.

Típus: Határozat Határozat típusa: Egyedi határozat Sorszám: 5 Dokumentum: Letöltés Státusz: Közzétételkori szövegállapot szerinti Hatályos Év: 2021
Kép

Pilóta nélküli légi járművek, robotzsaru, e-szja, via videó – „digitális arcát” mutatta be a bíróság, a rendőrség, a NAV és a kormányhivatal a Szekszárdi Törvényszéken. Szekszárd a Digitális Nyílt nap road-show első állomása volt. A következő hetekben az ország valamennyi törvényszéke otthont ad a rendezvénynek.

Polgári Jogi szekció – Bírósági Tagozat

1. helyezett: dr. Gregorits Erik bíró – Országos Bírósági Hivatal: Feszített tempóban: a „közadatperek” eljárásjogi átalakulásának színe és visszája.

Az emberölés bűntette és más bűncselekmények miatt S. P. és társai ellen indult büntetőügyben a Fővárosi Ítélőtábla a mai napon kihirdetett ítéletével csak kis mértékben változtatta meg a Fővárosi Törvényszék ítéletét. A vádlottak büntetőjogi felelősségét lényegében azonosan ítélte meg és - a IV. r. vádlott kivételével - az elsőfokon kiszabott büntetéseket is törvényesnek tartotta. A III. rendű vádlottnak a bűnpártolás bűntetteként értékelt cselekményét bűnpártolás vétségének minősítette, a IV. rendű és a VI.

Év
2020
Közlöny
Fájl
Típus: Határozat Határozat típusa: Egyedi határozat Sorszám: 157 Dokumentum: Letöltés Státusz: Közzétételkori szövegállapot szerinti Év: 2019
Típus: Határozat Határozat típusa: Egyedi határozat Sorszám: 408 Dokumentum: Letöltés Státusz: Közzétételkori szövegállapot szerinti Hatályos Év: 2020
Típus: Határozat Határozat típusa: 2016. december 31. előtti határozatok Sorszám: 306 Dokumentum: Letöltés Státusz: Közzétételkori szövegállapot szerinti Év: 2016

ÁLLÁSHIRDETÉS

1 fő műszaki ügyintéző munkakör
a Szolnoki Törvényszéken

 

A Szolnoki Törvényszék Elnöke pályázatot hirdet A Szolnoki Törvényszék Gazdasági Hivatalában 1 fő műszaki ügyintéző munkakör betöltésére határozatlan idejű, teljes munkaidős jogviszonyban.

A pályázati határidő: 2022. szeptember 15.

A részletes pályázati kiírást az alábbi csatolmányra való kattintással érheti el:     

 

Év: 2013 OBT dokumentum típusa: Döntések Dokumentum: Letöltés
Típus: Határozat Határozat típusa: Egyedi határozat Sorszám: 106 Dokumentum: Letöltés Státusz: Közzétételkori szövegállapot szerinti Hatályos Év: 2021
Típus: Határozat Határozat típusa: Egyedi határozat Sorszám: 403 Dokumentum: Letöltés Státusz: Közzétételkori szövegállapot szerinti Hatályos Év: 2020